Nem, nem erről lesz szó. A hazánkhoz fűződő viszony nem földtulajdonról szól. Az egyik legszebb hazafias verset olyan városlakó írta, aki talán még cserépben sem nevelt semmit rövid életében. (A Haza elpusztította fiatalon.)

Hanem ahhoz szeretnék kapcsolódni, amit Tokfalvi írt minap a magyar mezőgazdaságról. Amint ő is említi, van egy olyan közhiedelem, hogy a magyar föld minősége és a klimatikus adottságaink kiválóak az Európai Unióban, ezért szabad földforgalom esetén pénzes befektetők vásárolnák fel aranyló búzamezőinket és jól megdrágítják itthon az élelmiszert. Hát, van ahol ez igaz és van, ahol nem.

Először is: nem a magyar búza a legfontosabb mezőgazdasági termék. (A következő adatok forrása az Európai Unió Mezőgazdaságáról szóló 2012 évi jelentés) A 2011-es kedvező időjárású évben az uniós búzatermés 2,5%-át állítottuk elő, de teljes magyar mezőgazdasági termelés értékében is alulról szokta közelíteni az egytizedet a búzatermelés. A kukorica súlya ennek duplája, uniós jelentősége is nagyobb: 10% körül van. Hasonlóan illúziók vannak az állattenyészésben is: nem a sertés a fő termékünk. Unión belüli súlya csak 2%, a magyar mezőgazdaságon belüli 8-9 közötti. Csirkenevelők vagyunk: az tesz ki az országon belül 10%-ot, unión belül 4-et.

Az sem igaz, hogy adottságaink miatt olyan kitűnő terméseredményeink lennének. Lehet, hogy elérhető volna jobb is a mostaninál, ehhez nyilván korszerű agrotechnika, szaktudás, öntözés, meg ilyesmi kéne a föld szeretete mellé. Jelenleg azonban inkább az uniós átlag alatt vagyunk terméseredményekben, amiben megközelítjük az átlagot, az már jónak számít. Egyetlen fontosabb növényt sem termesztünk élenjáró hatékonysággal.

wheat

Valahol a zöldségfronton lehetnek esélyeink, de ehhez jóval nagyobb területeket kéne öntözni, ami éppen elképzelhető kisbirtokon is, de valószínűleg inkább a nagybirtokon lenne kivitelezhető. A kormány legjobb agráriumot érintő döntése mindesetre a talajvízzel történő öntözés megkönnyítésre vonatkozik, várjuk az erre vonatkozó jogszabályokat (és a zöldszervezetek kritikáit). Állattenyésztésben egyébként jobbak az arányaink, mind az átlagos tejhozam, mind a sertések húskihozatala az uniós átlag körül van. Lényegében azonban nincsen olyan nagy súlyú agrártermékünk, amiben kimagasló eredményeink volnának, tehát a magyar földhöz és klímához fűződő hiedelmeket jó volna elfelejteni.

Ami pedig a birtokpolitikát illeti: az EU-ban 2010-ben az átlagos birtokméret 14,6ha volt, a magyar 8,8. (Nem rossz, hat ország is volt, ahol kisebbek a birtokok: Máltán például átlagosan csak 0,9 hektárt művel egy gazda. Romániában 3,6-ot, Spanyolországban 24,6-ot, hogy jelentősebb agrártermelőket is lássunk.) Ja, a cikkben idézett francia kisbirtok biztosan irtó jó sajtot meg marhaszeletet állít elő, de Franciaországban az átlagos mezőgazdasági birtokméret 54,9 hektár volt.

A lakossági élelmiszerárról meg időközben kiderült, hogy igen távoli viszonyban áll a hazai mezőgazdasági terméssel. Egyrészt azért, mert a hazai árak sem szakadhatnak el a világpiaci árakkal, másrészt az áruk szabad mozgása miatt még a megtermett mennyiség is csak korlátozott hatással volt az élelmiszerárakra – egy-egy szezongyümölcs, zöldség esetén, addig, míg be nem hozták az importot a mediterrán térségből, vagy a környező országokból, állati termék esetén még távolabbról is megérte. Szóval, a földjáradék árfelhajtó hatása igencsak korlátozottan érvényesül.