A személyes adat az internet új olaja és a digitális világ új fizetőeszköze.” (Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős biztosa, 2009.)

 

Azt állítja Edward Snowden, a CIA és az NSA egykori alkalmazottja és az elmúlt napok megfigyelési botrányának a kirobbantója, hogy az Egyesült Államok a PRISM nevű szoftver segítségével külföldi állampolgárok online adataihoz is valós időben hozzájut, és ezek az adatok például nélkülözhetetlenek Barack Obama napi biztonsági jelentéseinek összeállításához. Ez arra világít rá, hogy napjainkban olyan aránytalanul nagy hatalmat kaphatnak kormányaink a tömegek megfigyelése terén, amellyel szemben az egyszerű polgárok alapvető emberi jogai nem érvényesíthetőek.

Minden 2001 szeptember 11-én kezdődött. Ahogy ledőltek az ikertornyok, úgy dőlt meg a magánélethez való jog szentsége is. A tragédia után egy hónappal a Bush-kormány által elfogadott Patriot Act révén az amerikai hatóságok már bírósági végzés nélkül, valós időben figyelhetnek telefonvonalakat, emaileket, gyűjthetnek egészségügyi adatokat. Szintén bírósági végzés nélkül rendelhetnek el házkutatást és meghatározatlan idejű fogvatartást – mindezt a terrorizmusra, az amerikai polgárok biztonságára hivatkozva.

Ma már a legtöbb demokratikus ország törvényhozói elfogadtak olyan törvényeket, amelyek felhatalmazzák a kormányt a polgárok valamilyen szintű megfigyelésére. A 2000-es években különböző terrorcselekmények nyomán a Patriot Act-hez hasonló törvények léptek érvényben Kanadában is, és kontinensünkön az Egyesült Királyságtól (ahol ráadásul a világon a legmagasabb az egy főre jutó térfigyelő kamerák száma) kezdve a skandináv államokon keresztül egészen Olaszországig.

Ezeknek a törvényeknek a támogatói azt sugallják, hogy választanunk kell: az utcákon szabadon rohangáló terroristákat akarunk, vagy a biztonságunk érdekében elviseljük a teljes és ellenőrizhetetlen kormányzati megfigyelést? Magának a terrorveszélynek a létezését senki sem vitatja, a kormányzat részéről igazolható a tömegmegfigyelési eszközök használata. Elfogadható az az érvelés is, hogy a rendőrség ezen eszközök hiányában nem elég hatékony a megelőzés terén.

Az viszont igenis kérdés, hogy a megelőzése érdekében alkalmazott megfigyelési technikák arányban állnak-e a terrorizmus súlyával. Miközben a terror, mint önkény elleni harc a jelszó, ma Amerikában a kormány szemében nincs különbség a törvénytisztelő polgárok és a törvényszegők között, mert mindenkit potenciális terroristaként tartanak számon. Számtalan esetről tudunk, amelyek megmutatták, hogy potenciális terroristának lenni egyet jelent a teljes kiszolgáltatottsággal, ártatlan polgárok alapvető emberi jogainak megsértésével. Az Electronic Frontier Foundation adatai szerint összességében körülbelül 40 ezer esetben történt visszaélés csak a Patriot Act miatt az Egyesült Államokban.

Talán az egyik legabszurdabb eset a tizennyolc éves Cameron D’Ambrosioé. A Cammy Dee művésznevű közepesen tehetségtelen amatőr rapper a bostoni merényletet is említő vulgáris és erőszakos rövid szöveget posztolt a Facebookra május 1-jén, és ezért a posztért még aznap letartóztatták. Bár felröppentek a hírek, hogy ha elítélik, akár húsz évet is kaphat, jelenlegi állás szerint nem emelnek vádat, és pár nappal ezelőtt hazaengedték.

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy Cammy Dee pár hetes bebörtönzésétől semmilyen mértékben nem csökkent a terrorizmus veszélye, és ijesztő a gondolat, hogy valódi ok nélkül, bírósági végzés nélkül határozatlan időig fogvatartható bárki. A Patriot Act-tel és hasonló törvényekkel szemben tehát az egyszerű polgárnak nincs garanciája a védelemre.

Ezen kívül még két fő területen jellemző visszaélés: a politikai célú adatgyűjtésben és a terrorizmus ellen szánt törvényben megszabott hatáskörök egyszerű, belföldi esetekben való felhasználásában (ilyen pl. egy drogügyben a bíróság által megtagadott házkutatási engedély felülbírálata). Russ Feingold szenátor elmondása szerint 2008-ban az összes Patriot Act által lehetővé tett 763 “sneak and peek” vizsgálatból csupán 3 volt olyan, amely terrorizmus gyanújához kapcsolódott.

Ezeken a nyilvánvaló aránytalanságon túllépve azzal a kérdéssel is szembetaláljuk magunkat, hogy akkor ez most már örökre így lesz? A hatalom természetéből fakadóan a terjeszkedésre törekszik, éppen ezért van szükség a fékek és ellensúlyok rendszerére. De hogyan lehet legitim módon megszerzett túlhatalmától megfosztani a végrehajtó hatalmat? Ki mondja meg, hogy meddig tart a terrorizmusveszély, és ki mondja meg, meddig lehet indokolt az ilyen mértékű állami megfigyelés?

Ha igazak Edward Snowden vádjai, – aki nyilván nem véletlenül Hong Kongtól várja a védelmet – akkor Amerika a Patriot Act-et gyakorlatilag önkényesen kiterjesztette az egész világra. Miközben a terrorizmus elleni harc fontos és indokolt, a fent vázolt rendszeres visszaélések – amelyeknek jelentős részben nincs is közük a terrorizmusgyanúhoz – túl nagy árat jelentenek egy szabad társadalomnak.