Amikor először hallottam, azt hittem, vicc, de nemrég kiderült, hogy az Unióban aláírásokat gyűjtenek mellette. Tiltakozó ívről még nem hallottunk.

A garantált alapjövedelem lényege, hogy csak úgy, a létezés okán mindenkinek járjon egy megélhetést biztosító alapjövedelem.

Az Index ebben a cikkben a különböző alapjövedelem-elképzeléseket ismerteti, elsősorban működőképesség, megvalósíthatóság szempontjából vizsgálva azokat. Az olvasókat meg is szavaztatja: a többség (5226) ellenzi, de azért igen sokan, 1871-en támogatnák az alapjövedelmet alanyi jogon, 2694-en pedig “valamilyen formában”.

A szerző szerint sem kecsegtet sok jóval egyik verzió sem. A gondolatkísérletek output-jai rendre, a teljes csődtől a kontraproduktivitáson át, a visszafelé elsülő igazságtalanságig terjedő skálán foglalnak helyet valahol.

Mint mondtam a cikk csak a pénzügyi gazdasági megvalósíthatóságot latolgatja , de szóba se hozza, hogy a dolog morálisan felháborító.

Aki a garantált alapjövedelem biztosítását komolyan gondolja, annak nincs erkölcsi érzéke. Ez ugyanis a társadalom értékelőállító, mondjuk ki, értékesebb részének hivatalos kifosztását, büntetését, egyben dologtalan alapellátottak nyomorba szocializálását jelenti.

“A másik gyakori ellenérv a garantált alapjövedelemmel kapcsolatban, hogy nem ösztönöz munkára, senki nem akarna dolgozni, ha munka nélkül is meg lehet élni. Kétségtelen, ebből a szempontból lehet negatív hatása a mindenkinek járó alapjövedelemnek, védelmezői azonban úgy vélik továbbra is dolgozna mindenki, aki jobb életszínvonalra vágyik, önmagában a havi járandóság nem fojtaná el ezt a vágyat. A munka, és az ezen keresztül megszerezhető társadalmi megbecsültség, siker olyan emberi igények, amelyek nem szűnnének meg akkor sem, ha egyébként magához a létfenntartáshoz nem lenne szükség a munkára, több lenne az önkéntes is.”

A terv támogatói tehát azt gondolják, hogy mindig lesz elég ember, aki társadalmi megbecsülés és jobb mód kedvéért hajlandó lesz dolgozni.

Itt ugyanazt a hibát követik el, mint anno a szocializmus társadalom mérnökei, vagyis egy nem létező emberre tervezik a rendszerüket.

A szocializmus működőképességét úgy képzelték megoldani, hogy neveléssel, átneveléssel létrehozzák a szocialista embertípust, amellyel képes lesz majd működni a rendszerük. Az alapjövedelem-álmodók is egy nem létező embertípussal dolgoznak, aki szorgalmasan, keményen, sokat dolgozik egy kicsivel többért, hogy közben a társadalom egyre szélesedő, léhűtő rétegét eltartsa. Mellesleg várható, hogy a léhűtő sereg mozgalmat indít, nehogy má’ a dolgozók megbecsültebbek legyenek a társadalomban csak azért, mert dolgoznak.

Ha korábbi posztomban azt állítottam, hogy a segítségadás legalsó szintje az, amikor valaki nem önkéntesen adakozik (adóforintokból való segélyosztás), akkor az alapjövedelem szolidaritási szintje, ha lehet, még lejjebb van.

Az intézményesített alapjövedelem a jelenleg működő segélyező rendszereknél is jobban kiöli az emberekből az egyéni szolidaritást, a kedvezményezetteket pedig “nekem jár” típusú követelőző üzemmódba kapcsolja, ami szintén nem fogja szolgálni az eredeti célt, az emberi méltóság tiszteletét.

Ha lehet, soha ne végezzünk el olyan társadalmi kísérletet, amelynek tudhatjuk előre a biztos végét, ami nem más, mint a totális társadalmi, morális és gazdasági csőd.

Aki mégis hasznosnak tartana egy ilyen alapjövedelmet, annak azt ajánljuk, fizesse be  jövedelme egy részét önként egy alapba, ahonnan aztán a rászorulók igényelhetik az alapellátást. De ne akarjanak kifosztani olyan embereket, akik ezzel nem értenek egyet.

(Címlapfotó: nyomorszeleblog.hvg.hu)