Kedves vezetőinknek ez a becsípődése a termelés-központú gazdasággal nem új keletű. A 2011 végén közreadott Magyar Növekedési Terv című konzultációs anyag már Magyarország újraiparosítását tűzte ki célul, mint a gazdaság fellendítésének alapvető eszközét. Ezt annak idején ki is veséztem, most legyen elég annyi, hogy már akkor sem tűnt ígéretesnek a dolog. Már abban az évben – a miniszterelnök tusnádfürdői előadása nyomán – bevonult a közbeszédbe a munka alapú társadalom víziója, amit azóta Európának is nagy szeretettel ajánlgat.

Nos, tettek is az ügyben. A nemzeti össztermék előállításában a feldolgozóipar súlya valóban emelkedett az elmúlt időszakban. A dolog szépségén sokat ront, hogy a többi nemzetgazdasági ágnak nem csupán a súlya, de a hozzáadott érték termelés abszolút értéke is csökkent az eltelt időszakban.

A feldolgozóipar meghatározó szerepét a gazdaságban persze nem vitatom. De sajnos az a helyzet, hogy az ipar sikeréhez nem elég az ágazat kiemelése, még támogatása sem. Ugyanis ahhoz, hogy az ipari termelés hatékony és versenyképes legyen, segítő szolgáltatásokra van szükség. A régi szocialista nagyvállalatok persze többé-kevésbé önellátóak voltak e téren, cégen belül volt jogi, humán erőforrás, szállítási és számítástechnikai, meg még sok egyéb részleg. Egy modern cég már ezek jó részét nem tartja fenn, amikor ilyen tevékenységre van szüksége, akkor megfelelő szakcég szolgáltatásait veszi igénybe. Általában olcsóbb is, mint fenntartani egy osztályt, és a szakcég tudása, képességei is jobbak, hiszen annak fejlesztésére fordítja erőforrásait. Ja, igen, fejlett gazdaságokban.

Az ipar súlyának csökkenése ezen országok GDP-jében nem az ipari termelés csökkenéséből ered, hanem abból, hogy e tevékenységek kiváltak a cégek teljesítményéből és önálló vállalatok eredményeként más szektorban jelentek meg. A magyar politikai vezetők valamiért nem becsülik ezeket az üzletet támogató szolgáltatásokat, például a telekom és a pénzügyi szektor különadóztatása mögött a jogtalannak tartott jövedelmek “visszaszerzése” húzódik meg.

Ezek után persze a hazai iparvállalatok magányosan küzdhetnek a piac kihívásaival. Támogató partnerek nélkül maguknak kell időt, energiát pazarolni egy sor olyan feladat megoldására, ami nem tartozik az alaptevékenységhez, de hiánya, rossz minősége a megtermelt áruk értékesítését nehezíti meg, vagy éppen lehetetleníti el. (Emlékeznek még, miket írt Adam Smith a munkamegosztásról?)

Hát, sikerült is elérni, hogy a válságból kilábalgató iparunk lefagyott. Ha teljesítménymutatókat megnézzük, meg lehet mondani, mikor lépett működébe az elmúlt időszakban valamelyik a nagy autógyári fejlesztések közül.

Feldolgozóipari teljesítmény (2010 havi átlaga = 100) és létszám

(Forrás: KSH Stadat)

Sajnos, az utóbbi hónapokról – amikről még nincs statisztika – rossz hírek érkeztek. A GKI Gazdaságkutató ipari bizalmi indexe esett és a PMI néven is ismert feldolgozóipari Beszerzési Menedzser Index is stagnálás közeli állapotba csökkent áprilisban. Ebben is a termelés játszotta a főszerepet.

Szóval baj van a tündérmesével: az újraiparosítás nem lendítette növekedési pályára a magyar gazdaságot. Ha kimutatható is némi pozitívum a számokban, az sajnos csak a négy nagy autógyár teljesítménye. Azokkal persze semmi baj, sőt. De ha a magyar gazdaság sorsa négy nagyvállalaton és pár beszállítójukon múlik, akkor elkezdhetünk aggódni.

Az időközben pozíciót váltott Matolcsy György persze megint csodafegyverben bízik, most a kedvezményes hitelcsomagnak kéne friss lendületet hozni, szerencsére már nem csak az iparba, hanem a gazdaság egészébe. Az új liberális párt vezére, Fodor Gábor szerint ennek örülni kell, és megrója a fanyalgókat.

Nos, a feldolgozóipari vállalatok hitelállománya 2010 márciusában az előző háromhavi termelés 3,17%-át fedezte ez 2012 decemberére 2,04%-ra mérséklődött, összege meghaladta az ezermilliárd forintot. (Ebben persze forint és deviza, rövid és hosszú lejáratú hitelek mind benne vannak.) Nos, vajon a finanszírozás hiánya okozta az ipar lefagyását? És azok a cégek, akik nem kaptak hitelt, az új programban hitelképesek lesznek?

A lebénulás oka máshol van. Köztudott és a fenti ábrán is látható, hogy az ipari növekedést az export vezérli. Az új exportrendelések határozottan romlanak, februárban már harmadik egymást követő hónapja nem érték el az egy évvel azelőtti mértéket. A belföldi kereslet növekedésének szintén nincs semmi jele.

És ami a legjobban hiányzik: a remény, hogy érdemes új dologba belevágni, ehhez hitelt felvenni, mert az erőfeszítések haszna a vállalkozónál marad. Nem csupán arról van szó, hogy bármikor lehet trafiktörvényt hozni, árcsökkentést, minimálbéremelést előírni, fantáziadús különadót kivetni. (Komoly blog lévén visszautasíthatatlan ajánlatokról szóló csúnya pletykákkal nem foglalkozunk.)

De a változás sem ígér sok jót, Mesterházy Attila május 1-i beszéde rendesen ráhozta a frászt nem kevesekre: “Kell egy jó terv – hogy milyen legyen az új otthonunk. Kell a jó alapozás, amire mindezt építhetjük. És kellenek erős akaratú, határozott és elszánt emberek, akik végigviszik mindazt, amit elterveztek.” Nyilván nem olvasta az “Út a szolgasághoz” képregényváltozatát sem Hayektól. De az igazi szépség: “Tehát, a növekvő gazdaság hasznát igazságosan kell elosztani, hogy mindenki esélyt kaphasson a felemelkedésre.” Na, ki akarja megtermelni azt a hasznot, amit ők majd igazságosan elosztanak? Az szavazzon rájuk!

Már csak azt nem tudom, hogy mitől féljünk jobban: hogy a Fidesz győz a választásokon, vagy az MSZP vezette ellenzék?