Az utóbbi időben több blogban és kommentben is visszatért a piacgazdaság vesztesei feletti aggodalom kérdése. Több piacpárti hozzászóló is jelen szociális rendszerünk szükségszerűsége mellett érvelt.

Járjuk körül akkor egy kicsit a szolidaritást.

Itt, a Kapitalizmus blogon nem szokás sok jót mondani a baloldalról, de kétségtelenül el kell ismerni a baloldal egyik tartós vívmányát: azt, hogy teljes sikerrel lenyúlták a szolidaritás fogalmát.

A szolidaritás szót a többség a baloldali gondolkodásmód természetes részének tartja, ugyanakkor a liberálisokra szabályosan ráégett a “lehet szabadon megdögleni” kiszólás, a piacpártiak pedig egyenesen a szegénység okai, a kizsákmányolók.

Nézzük meg, hogy mi a valóság az előítéletes kép mögött!

Először is, a szolidaritást, az elesettek segítését nem a baloldal találta ki, hanem annak bibliai gyökerei vannak. Igaz, hogy ott szó sincs kollektív szolidaritásról, hanem egyéni, önkéntes könyörületességről a szükségben lévő felé. A kollektív szolidaritás az Újszövetségben sem megy túl a kisközösségi szinten, vagyis a bibliai szolidaritásra alapvetően a szubszidiaritás jellemző.

Aztán a középkor kellős közepén egy Maimonidész nevű fickó nyolc fokozatba sorolta be a segítségadás különböző szintjeit. A közbenső szintekkel nem foglalnám itt a biteket, de a segítségadás legalsó szintje Maimonidész szerint (és szerintem is) az, amikor valaki nem önkéntesen adakozik (adóforintokból való segélyosztás).

A legmagasabb szintű segítség a másik ember számára az, amikor úgy támogatunk egy másik embert, hogy:

– ajándékot vagy hitelt adunk neki,

– közös vállalkozást indítunk,

– munkát találunk, vagy adunk neki,

hogy annyira megerősödhessen, hogy többet ne kelljen mástól függenie, vagyis önálló lábra tudjon állni.

(Fotó: Stiller Ákos, hvg.hu)

Mit is olvashatunk ki ebből? Először is azt, hogy a szocialista típusú kollektív szolidaritás a lehető legalsóbb szintű szolidaritás. Ehhez mérten valóban briliáns PR-győzelem az, hogy a szocialisták a szolidaritás zászlóvivőjeként tudták eladni magukat.

Második tanulság pedig az, hogy leghitványabb “kizsákmányoló” kapitalista, aki munkát, megélhetést tud adni embereknek, a munkáért piaci bért tud fizetni sokszorta szolidárisabb, mint bármelyik melldöngető segélyosztó bal- vagy jobboldali szocialista. Ehhez mérten viszont a munkaadó vállalkozók PR-ja totális csőd.

Visszatérve a bibliai szubszidiáris (egyéni, vagy kisközösségi) szolidaritásra: annak lényeges tulajdonsága, hogy szigorúan önkéntességen alapszik, ami azt jelenti, hogy a kollektív szolidaritással szemben nem sérti, és nem korlátozza a szabadságot. Nem igaz, hogy a szolidaritás csak a szabadság korlátozásával működhet.

Mai szociális mérnökeink mondhatják, hogy túl vagyunk azon a koron, és az ő kollektív szociális rendszerük jobb. De nem mondhatják, mert kollektív rendszerük lényege, az adófizetőkből pénzéből osztogatott segélyezés, eredménytelen, lélekromboló és nagyon drága.

A tipikus egyéni megoldásokat igénylő problémákat nem lehet egy kaptafára készült módon kezelni. A rászorultakat nem talpra állítja, hanem a segélyből élésre szocializálja. Kreativitásukat nem munkakeresésre, a problémák megoldására fogják fordítani, hanem a segélyező rendszer hatékony megfejésére. Kialakul bennük a “nekem jár” típusú követelőző üzemmód, amely már súlyos társadalmi probléma.

Továbbá, a kollektív “majd az állam megoldja” szociális rendszer kiöli az emberekből a valódi szolidaritást. “Már megadóztattak érte”, nem dolgom segíteni ezen a szerencsétlenen, menjen a rendszerbe segítségért. Az Egyesült Államokban, ahol nincs ekkora kollektív szociális rendszer, a civil segélyszervezeteknél segíteni szándékozó embereknek sorba kell állni, hogy önkéntesen segíthessenek a rászorulókon. Ugye mennyire ismeretlen dolog az ilyen nálunk?

Milyen is valójában a kollektív szolidaritás?

– Lélek- és munkaerkölcs-romboló. Segélyből élésre szocializál.

– Kontraproduktív, valójában nem segít, nagyon drága, és minél intenzívebben alkalmazzák, annál inkább okozója lesz a megoldani kívánt problémának.

– Kiöli az emberekből a valódi szolidaritást, segítőkészséget.

Érdemes ezért szót emelni? Hiszen egy rendes piacgazdaság vesztesének is jobb lenni, mint egy szociális gazdaság szociális hálójában vergődni.