Most, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá vált,  mi is a trafikbotrány voltaképpeni lényege (egy létező piac állami akaratból történő újrafelosztása, egy nyilvánvalóan állam- ill. pártközeli klientúra helyzetbe hozása céljából), érdemes arról is beszélni, mi az, ami valamiért nem lett a trafikbotrány lényege.

Az, hogy a kormány mondja meg, mi az egészséges, és mi nem. Az, hogy állami vezető közli, “a népegészségügyi okokból megkezdett átalakítást a kormányzati gazdaságpolitikába illesztették”, tehát nyilatkozik arról, mi a népegészségügy (ilyen nincs is: Magyarországon 10 millió, a Földön közel 7 milliárd egyéni egészségügy van) érdeke, és mi nem. Az, hogy a trafikok visszaszorítása, a 40 ezer elárusítóhely központi leredukálása 7 ezer helyre akkor is botrány (sőt, ha úgy vesszük, sokkal alapvetőbb botrány), mint hogy egyébként kik kapják majd a húsz évre szóló koncessziókat.

(Bokros pártja volt az egyetlen, amely nyilatkozatában legalább megemlítette, hogy nem helyénvaló a piaci kérdésekbe való kormányzati beleszólás: “A Modern Magyarország Mozgalom kiáll amellett,hogy vissza kell állítani a dohánytermékek szabad kereskedelmét. A vásárlók dönthessenek arról, mit és hol akarnak megvenni, ne az állam jelölje ki az újgazdagokat!”)

Teljesen logikus tehát, hogy ahol a kormány mindent és mindenkit elrendez, és következetesen leosztja a lapokat a saját reménybeli klientúrájának, ott “becsületbeli ügynek” tartja, hogy nagylelkűen gondoskodjon a kiszorítottak lelki békéjéről is, hiszen azokért is ő felel. Mint mindenért és mindenkiért.

Teljesen természetes az is, hogy abban, ami a botrány tulajdonképpeni kiindulási pontja, teljes a konszenzus bal- és jobboldal között. Ezért van az, hogy amikor a baloldali ellenzék a trafiktörvény korrupt kivitelezését észrevételezi, ritkán mulasztja el megemlíteni, hogy egyébként mélyen egyetért a dohányzás állami visszaszorításával, a “népegészségügy” minden kispolgári egyénieskedést felülíró szempontjával, és nemes szándéknak tartja azt az életmód-fasizmust, amely szabad polgároknak elő meri írni, mi az ajánlott életforma és mi nem, mit ajánlatos fogyasztania és mit nem, mi az egészséges és mi nem.

Ha ezt elfogadjuk a miniszterelnöktől, véletlenül se háborodjunk fel, ha ő ennek analógiájára ilyeneket is közölhet büntetéenül: “nem egészséges, hogy a magyar bankrendszer jelentős része külföldi kézben van, ezért törekedni kell a magyar arány növelésre. A kormány szerint bankrendszernek felének magyar kézben kellene lennie.” Hogy miért? Mert így az egészséges, azért.

Lázár János nem az az ember, aki sokat kertel: “egyetlen dohánygyár sem jár jól az új szabályozással, hiszen az a cél, hogy minél nehezebben lehessen cigarettához jutni Magyarországon” – vallotta be, majd hozzátette: “Ha rajtam múlna, az egész országban betiltanám a dohányzást, nem lehetne egyetlen szál cigarettát sem vásárolni.” Ez a mondat senkit nem érdekelt: sem a baloldali ellenzéket, sem a gazdaságilag balszélső Jobbikot, sem a valódi és az úgynevezett liberálisokat, sem a valamiért liberálisnak tartott jogvédőket.

“Ha rajtam múlna?” De jó, hogy nem rajta múlik. Ha énrajtam múlna, bevezetném a Btk.-ban az “egyén szuverenitása elleni izgatás” tényállását, és az ilyen kijelentésekért 50 ezer forint büntetés járna, szavanként. Ha az európai zöldeken múlna, semmit sem lehetne csinálni, ami emberek sokaságának örömöt okoz, se autót vezetni, se plázában shoppingpolni, se cigizni, se húst enni (e sorok szerzője gyakorló vegaként különösen botrányosnak tartaná saját döntését másokra rákényszeríteni). Kivéve talán a fűszívást, de csak azért, mert azt ők is gyakorolják.

Az európai zöldek akaratlanul is megvalósítják H. L. Mencken találó definicióját: “Puritanizmus: az állandó félelem, hogy valaki valahol boldog lehet.”

Az életmód-előíró fasizmus persze nem a zöldek privilégiuma (“…a tervhivatal, a Nőtanács, a járási pártbizottság, a városi tanács illetékes osztályának mb. előadója, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ meg a Családtudományi Társaság jobban tudja, hogy miként kell élniük az embereknek, mint maguk az emberek” – írja a hazai relációról találóan a tanult szerző), de leginkább ők fejlesztik tökélyre, és persze, mint legutóbb drasztikus módon Németországban, ők akarnak a szocdemeknél is több adót emelni, hogy minden öko- és egészségkényszer-mániájukra legyen elég cash a kasszában. Ugyancsak friss német hír, hogy a zöldek be akarják tiltani a cigiautomatákat, majd az jól távol tartja a fiatalokat a dohányzástól, nyilván.

Minden represszív, szabadságellenes lépésnek (alkoholtiltás, cigaretta-tiltás, trafikredukálás, chipsadó stb.) valahol zöld gyökere van, éppen ezért lényeges lenne végre pár alapvető dolgot kimondani:

– A környezetvédők jó része ember-, élet- és szabadságellenes.

– Zöldnek lenni nem jelent semmiféle morális pluszt. Lázár Jánosnak lenni sem.

– Hogy jön bárki ahhoz, hogy mások életébe beleszóljon?

– Hogy jön bárki ahhoz, hogy piaci mechanizmusokat fentről felülírjon, és az egészségre hivatkozva egzisztenciák tízezreit tönkretegye?

– Mindenki önmagáért (és persze szeretteiért) felel, a saját életével azt csinál, amit akar, egészen addig a határig, amíg másoknak nem árt vele.

– Dohányozni emberi jog, nem dohányozni szintén. (Senki nem köteles eltűrni mások füstjét, de ez úgynevezett emberi konfliktus, amit nem állami előírásokkal kell rendezni. Ha egy bolt, étterem stb. füstös, nem megyek be, és ha ezzel sokan vagyunk és elegen, akkor a dohányzó bolt szépen megbukik.)

– Két láb jó, négy láb: potenciális ebéd.