Hát, az állatorvos lánya, na, az lilára festeti a haját és ziherejsztűket szurkál az orrába. Aszongya magáról, alternatív. Én aszondom, hülye.

Ezt boldogult nagybátyám mondta egyszer, és tökéletesen összefoglalja véleményemet az “alternatív fizetőeszközök” témaköréről. Mivel már az aranyalapról szóló cikk is nagy személyes indulatokat váltott ki, előre kell bocsátanom, semmi személyes problémám nincs ezen alternatív fizetőeszközök híveinek nagy részével. De. A világ gyakorlatilag kivétel nélkül jegybanki pénzt és kétszintű bankrendszert használ, nem aranypénzt (arany alapú pénzt) és bitcoint, mint ahogy az energiát is olajból, gázból, napelemből, atomerőműből szerzi, nem Széles Gábor Tesla-tekercséből.

Ez nem véletlen, és az analógia sem véletlen: az alternatív fizetőeszközök zöme egyszerűen kóklerség, pont úgy, ahogyan az energiamegmaradás törvényét sértő műszaki berendezések is mind azok, nem oldják meg a világ egy problémáját sem. Ezekről vitatkozni kicsit olyan, mintha a Fizikai Szemlében halálkomolyan pro és kontra érveket sorakoztatnánk fel az örökmozgókkal kapcsolatban. Mégegyszer elnézést kérek, de nem tudom kevésbé sértő módon megfogalmazni. Azt sem tudom kevésbé sértően megfogalmazni, ha mondjuk egy barátomnak azt tanácsolom, homeopátia és pszichosebészet helyett antibiotikummal gyógyítsa a bakteriális tüdőgyulladást.

És, hogy kicsit még durvább legyek, pro-bitcoin szerzőnk azt mondja, a háború túl fontos ahhoz, hogy tábornokokra bízzuk, a pénz pedig ahhoz, hogy pénzügyminiszterekre. Csakhogy a világ civilizált felén a háborúkat mégis tábornokokra bízzák, ahol nem, ott jönnek a képbe a gyerekkatonák és az öngyilkos merénylők. Ezzel nem akarom azt implikálni, hogy a bitcoin-felhasználók mind terroristák, csupán arra akarok rávilágítani, hogy azért a legtöbbször érdemes a speciális készségeket igénylő fontos dolgokban szakértőket foglalkoztatni.

Szóval, kezdjük sorra, mi is a probléma, ezúttal a bitcoin nevű fizetőeszközzel. A mellette felsorolt érvek között elhangzik, hogy ugyanúgy véges és ezért ritka, mint az arany, következésképp nem veszít az értékéből. Erre csak azt lehet mondani, hogy akkor bizony az arannyal szemben felsorakoztatott érvek nagy része a bitcoinnal szemben is megáll (nem meglepő módon a gold bugok és a bitcoin-hívők tábora jelentősen átfed). Mintha az önmagában jó dolog volna, ha valaminek az értéke csak úgy, minden külső beavatkozás nélkül magától növekszik: nem, ezért is szokás a defláció ellen tüntetni, ahogy az az aranyhoz kötött pénzű Amerikában többször előfordult.

Értsük meg: ha egy pénz értéke folyamatosan növekszik, akkor soha senki nem fog költeni, semennyit. Ennek következtében a gazdaság leáll. Ezt a veszélyt hajlamosak sokan bagatellizálni, holott az arany korában ez elég sokszor előfordult.

Az, hogy ezzel sokan nem törődnek, talán azzal függ össze, hogy a pénzt elsősorban értékmérőként, értéktárolóként képzelik el: valamit, amit termeltünk, becserélünk pénzre, azt félretesszük azzal az elvárással, hogy az majd jó sok idő múlva is pont ugyanannyit fog érni, és aztán majd valamikor elköltjük. Na most ezzel csak kicsit volnánk beljebb a közvetlen cserekereskedelemnél. A pénz másik funkciója ugyanis, hogy egyáltalán lehetővé teszi a cserét, azaz a gazdaság működését, tehát nélkülözhetetlen, hogy egy gazdaságban elegendő pénz legyen.

Egy gazdaság akkor működik jól, ha annyi pénz van benne, amennyi az összes, a szereplők által megvalósítani tervezett tranzakció lebonyolításához szükséges, nem túl sokkal több és nem túl sokkal kevesebb. (Ezt kihasználva lehet próbálkozni a pénzmennyiség szabályozása révén élénkíteni vagy épp hűteni a gazdaságokat, de ezek sikertelen próbálkozások szoktak lenni, a többletpénz tipikusan értelmetlen befektetéseket generál.) Mivel a gazdaságok erőteljesen változnak, erre a feladatra egy rugalmatlan kínálatú eszköz (arany, bitcoin) eleve alkalmatlan, jó eséllyel vagy jóval több, vagy manapság gyakrabban jóval kevesebb van belőle, mint amennyi az összes tranzakcióhoz szükséges volna. És akit rögtön az ebből következő legnagyobb hátrány érdekel, ugorjon a cikk végére, ahol a legnagyobb baj bemutatása kezdődik.

A bitcoinnak még ezek mellett is számos hátránya van, az aranyhoz képest is.

Először, a ritkaság nem garantálja az értéket. Az arany és a nemesfémek ritkaságuk mellett számos más tulajdonsággal bírnak, ami miatt népszerű értéktárgyak: a nemesfémeket fizikailag borzasztó nehéz megsemmisíteni. Persze, az arany mondjuk puha, de meglehetősen nehéz elégetni, feloldani, szóval nehezen visszafordítható változásoknak kitenni. Plusz fizikailag kicsi, jól lokalizált, akinek aranya van, nem túl nehezen magához vehet belőle viszonylag nagy értéket, és ekkor semmilyen ismeretlen erőtől nem függ.

Ezzel szemben a bitcoin sérülékeny. Nem arról van szó, hogy az offline bankrabláshoz hasonlóan hackerek ellophatják a pénzt, és semmilyen mód nincs a visszaszerzésre. Arról van szó, ami egyébként meg is történt, hogy az algoritmus hibája miatt a globális bitcoin-nyilvántartás inkonzisztenssé válik, több verzióban kezd el létezni, ez pedig oda vezet, hogy elvileg egy bitcoin többször elkölthető. Vagy, ami szintén megtörtént, a rendszer sérülékenységét kihasználva egyesek plusz bitcoinokat tudnak termelni maguknak.

Ezek a problémák úgy orvosolhatóak, hogy a rendszert a legutolsó jó állapotra állítjuk vissza, ez azonban egy deklaráltan hierarchia-mentes, “bázisdemokratikus” rendszerben igen-igen nagyfokú és gyors közmegegyezéssel lehetséges. Mivel a legutóbbi támadáskor a hackerek rengeteg bitcoint teremtettek maguknak, ez könnyen észrevehető volt, így a rendszer nagy veszteség nélkül visszaállítható volt. Azonban egy értelmes hacker, ha potya bitcoin-generálási lehetőséghez jut, nem milliókat fog termelni, hanem csak keveset, lassanként, és mire ez kiderül, sok idő és sok tranzakció telik el, és mivel közben a valós árucikkek véglegesen gazdát cseréltek, a visszaállítás borzasztó konfliktusokhoz fog vezetni.

Ilyenkor pedig a “nagy” elosztó központok kvázi-jegybankként avatkoznak közbe, csakúgy, ahogy a nagy árfolyam-ingadozások esetén, a legutóbbi zuhanáskor például az egyik legnagyobb, bitcoint valós pénzre váltó szolgáltató korlátozta a naponta beváltható mennyiséget, ez pedig nem más, mint a bankpánikok esetén alkalmazott teljesen klasszikus intézkedés. Akkor pontosan mivel is jobb ez, mint a bankrendszer?

A hagyományos bankkártya-társaságok sok fölösleges költségük mellett viszont egyrészt viselik ezeket a kockázatokat, másrészt a rendezett, rendszeresen archivált nyilvántartásukból a tranzakciók sokkal könnyebben ellenőrizhetők és állíthatók vissza. Ha már itt tartunk, az, hogy egy tranzakció a bitcoin rendszerben egyszer és mindenkorra visszavonhatatlan, egyáltalán nem előny – az internetes kártyás fizetés egyik nagy pozitívuma éppen az, hogy amennyiben bármelyik fél csalást gyanít, a kártyatársaság leállíthatja, visszavonhatja a tranzakciót, vagy legalábbis visszatarthatja a viták lezárásáig. A költségcsökkentésre pedig nem a bitcoin, hanem az olcsó és innovatív kártyaelfogadás a megoldás: Amerikában már nem szükséges drága POS-terminált bérelni, elég egy okostelefon, és bárki fogadhat kártyás fizetéseket.

Mindemellett a bitcoin nem sokkal anonimabb, mint egy normális bankkártyás fizetés: pont annyira anonim, amennyire a bitcoin-tárcát nyitó felhasználó óvja az online anonimitását. Hacsak egy olyan tranzakció van, ahol valamiféle valós személlyel ez összeköthető, akkor persze a tranzakciói elméletileg lenyomozhatóak, tehát az adóhatóságok, ha komoly érdekük fűződik hozzá, megfelelő energia-befektetéssel hozzá tudnak jutni az őket érdeklő adatokhoz. Ha a tranzakció nem lenne egyértelműen követhető, az egész rendszer nem szolgálhatna fizetésre.

A legnagyobb baj azonban nem ez. A legnagyobb baj a következő. Egy modern pénzügyi rendszerben, ahogy azt már az arany kapcsán elmondtam, létezik a jegybank által kibocsátott pénz, ezt hívják M1-nek. Ezt a jegybank forgalomba hozza. Valakinek jut belőle 10 egység, ezt berakja a bankba, azonban a banknak csak 2 egységet kötelező tartalékolnia. A bank pedig, ha igény van rá, 8-at kihelyezhet hitelbe. Vagyis így a betétes 10-ével együtt 18 egység pénz van, az így keletkezett összes, ténylegesen elkölthető pénzt hívják M2-nek, jó közelítéssel. Vegyük észre, hogy ez a pénz minden definíciójának megfelel, elkölthető, leköthető, szabadon felhasználható.

Ha azonban a gazdaság csak 6 egység hitelre tart igényt, akkor a bank csak ennyit helyez ki, tehát összesen csak 16 egység pénz lesz. Ezt hívják frakcionalitásnak. Ez, a számlapénz és a készpénz közti különbség az, ami a pénzügyi rendszer rugalmasságát adja, és ami lehetővé teszi, hogy a rendszerben viszonylag kis szabályozással értelmes mennyiségű pénz keringjen, ami minden tranzakció végrehajtásához elég. Ismétlem, a frakcionális bankolás alapvető, elengedhetetlen egy modern gazdaság működéséhez.

Az arany alapú pénzrendszer ennek működését csak megnehezíti, de nem akadályozza meg, mert ahogy a jegybank beváltotta a szorgalmas kis goldbugok által kiturkált aranyrögöket, a pénz rögtön rendelkezésre tud állni készpénzként, de számlapénzként is, tehát a kereskedelmi bankok hozzá tudnak férni. Más kérdés, hogy az aranyhívők zöme a frakcionalitást is az ördög találmányának tartja, és felszámolná. Na, nekik találták ki a bitcoint, az ugyanis a jelenlegi technikai specifikációk alapján a készpénz működéséhez hasonlít: a számlapénzzel ellentétben egy bitcoin-tulajdonos nem adhatja oda ugyanazt a pénzt két ügyfélnek, a rendszer alapja, hogy ezt nem engedi meg.

Ahhoz, hogy a frakcionális bankolás működjön, az kellene, hogy a bitcoin tulajdonos az egyik ügyfélnek oda tudja adni a bitcoint, a másiknak pedig egy bitcoin-alapú hiteleszközt, váltót, betétkönyvet, amivel a másik ügyfél hitelesen igazolja, hogy a bitcoin tulajdonos mennyivel tartozik neki (és ahhoz, hogy ez könnyen elkölthető legyen, az elfogadónak nemcsak a bitcoint, hanem a bitcoin alapú hiteleszközt is el kellene fogadnia, ahogyan a mostani boltok között is van, aki elfogad mondjuk bankkártyát készpénz helyett, és ők sem tesznek különbséget a készpénz és a banki átutalás valamilyen megvalósítása, pl. a kártyás fizetés között.).

Vagyis, ha a frakcionális bankolást lehetővé akarjuk tenni, technikailag meg kell teremteni a bitcoin alapú számlapénzt. Ez elméletileg lehetséges, a gyakorlatban azonban sokak számára az a bitcoin vonzereje, hogy ilyen jelenség a bitcoin piacon nem létezhet – vagyis szinte sosem lenne közmegegyezés a bevezetéséről, egy bitcoin-jellegű rendszerben pedig ez megakadályozná a megjelenést. És mégha valami csoda folytán az összes felhasználó megértené ennek jelentőségét, a technológiai megvalósítás pont a rendszer hierarchia-mentes jellege miatt végtelenül bonyolult lenne.

Vagyis a bitcoin meg fog maradni annak, ami eddig is volt, ritka és egzotikus, de a készpénzzel ekvivalens eszköznek, ami nem a XXI. század pénzügyi kultúrájának felel meg, hanem a közvetlenül a kőkorszak utáni állapotokat valósítja meg digitális eszközökkel.

Legközelebb az alternatív univerzum további tagjait, az utalványokat, ebédjegyeket és helyi pénzeket vesszük sorra. Felkészül az alsómocsoládi rigac.