A kapitalizmus válságról válságra hányódik. Ezeket általában képletes vállrándítással intézik el azok, akik bíznak önkorrigáló képességében. Joggal. Az 1873-as bécsi krachot  például –  az iparosodó világ elhúzódó válságának részét – a magyar gazdaság történetének egyik legtartósabb  és legnagyobb fellendülése követte.  Az 1987-es Fekete Hétfőre hamarosan következett a kapitalizmus legnagyobb történelmi-politikai diadala: a “szocialista világrendszer” összeomlása.

Az 1929-ben kezdődő világválság azonban más volt. Az amerikai tőzsdei buborék elpattanását olyan  események követték, hogy sokan szentül hitték: most aztán tényleg vége. Korántsem csak a marxisták. Attól, hogy Hitlerék az iparban a meghagyták a magántulajdon primátusát, meg a szokásos információszegénység miatt, szinte senki – a Komintern a legkevésbé – vette észre a náci terv antikapitalista vagy inkább parakapitalista, kapitalizmus melletti, attól független lényegét: a német mezőgazdaság viszonylag alacsony termelékenységét végleges adottságnak feltételezve betelepíthető földeket akartak szerezni keleten.

A mostani válság nem ilyen mély, és sztálini vagy  hitleri “megoldáshoz” hasonló horror sincs a láthatáron, de tény, hogy a gyors kilábalás is elmarad. A 2008-ban kezdődő kínlódás az 1873–79-es hosszú depresszióra kezd emlékeztetni, és az értelmiségi tudat végvidékein is – kivéve Magyarországon, ahol hivatalos állami ideológia – megjelennek a hangok, hogy a szabadpiaci rendszernek most aztán tényleg vége. Marxnak igaza volt.

A lelkesedőket még jobban lelkesítette Nuriel Roubini poénnak szánt félmondata a Wall Street Journalnak adott interjúban, miszerint “Karl Marxnak igaza volt”. Beletrafált a 19 századi közgazdász. “A kapitalizmus – így Roubini – oda juthat, hogy lerombolja saját magát. (…) Nem lehet úgy átszivattyúzni a jövedelmet a munkától a tőkéhez, hogy ne alakulna ki fölös kapacitás és hiány az aggregált keresletben.” És:  “Azt hittük, a piacok működnek. Hát nem működnek.”

Mármost Roubinire sok mindent, lehet mondani, de nem marxista, és az se biztos, hogy fel tudja mondani azt a bonyolult levezetést, amellyel Marx a 19. század közepén – a kapitalizmusnak köszönhető világméretű fellendülés kezdő szakaszában – megjósolta a kapitalizmus szükségszerű vesztét. Mely jóslatokból semmi sem jött be. A lelkesedők nem veszik észre a keserű iróniát Roubini szavaiban. Csak azt veszik észre, hogy tökéletesen rímelnek az Egy százalék (2006 – YouTube-videó) világképére – az interjút 2011. augusztus 12-én adták közre, az Occupy-mozgalom a “Mi vagyunk a 99 százalék” jelszavával szeptember 17-én kezdődött. Általánosabban: a munka és tőke ellentétét értették meg belőle (például ennyit szoktak tudni a marxizmusról), és azt erősítette meg bennük, hogy az uralkodó gazdasági-társadalmi modell erkölcstelen.

“Marx ma” konferencia. Első, és valószínűleg messze nem utolsó rész:

Ez utóbbi – egyébként igaz – tétel volt például a vezérmotívum a múlt héten megtartott Marx ma konferencián. “Egy életforma szűnik meg éppen, a munkán alapuló társadalom (…) megpróbálunk munka, pénz, áru és állam nélkül élni” – álmodik hippimennyországot egy igen felkészült előadó, helyesen elválasztva Marxot mint a munkásmozgalom – vegyük észre: leszerepelt – ideológusát a fiatal, “ezoterikus Marxtól”, aki cakpakk az emberiséget akarta megváltani az eldologiasodás és elidegenedés átkától. (De azért meghökkenve hallaná a munka nélküli társadalomról szóló fejtegetést.)

Marxnak azonban nem volt igaza.

Ha megpróbálunk hasonlatot keresni, olyan volt, mint azok, akik manapság nem látnak ki az internetből, és abban találnák megváltást az emberiség minden bajára. Holott a világ az ő korában ugyanúgy nem állt csak az ipari kapitalizmusból, ahogy ma sem áll csak az internetből.

Amikor a Kommunista kiáltvány megjelent – benne a kapitalizmus “csodáihoz” intézett acsargó dicshimnusszal –, Angliát kivéve egyetlen országban sem volt fontosabb az ipar a mezőgazdaságnál (már a GDP-hez való hozzájárulást tekintve), és a gyáripar – amire Marx és Engels rácsodálkozott – a hasító ék volt, nem a gazdaság fő ereje. Mint Daniel Bell megjegyzi, a legnagyobb foglalkozási csoport a háztartási alkalmazottaké volt.

Marx, művelt és okos ember lévén, pontosan látta, hogy a következő korszak a nagyipari kapitalizmusé lesz, de az összes következtetés, amit ebből levont, tévesnek bizonyult. Az európai kontinensen – és szerencsétlenségünkre Oroszországban – a marxizmus lett a munkásmozgalom uralkodó ideológiája, de ahol a legerősebb volt, Németországban, már a 19. század végén a beláthatatlanul távoli jövőbe halasztotta el a munkásosztály feltételezett abszolút és relatív elnyomorodásából következő proletárforradalmat. Ahol pedig névleg győzött, ott Leninnek külön elméleti akrobatamutatványra volt szüksége, hogy a szentpétervári és moszkvai értelmiségi puccsot, amit semmilyen értelemben fel nem világosult parasztokra támaszkodva tudtak csak megvédeni, valahogy összeegyeztesse Marx jövendöléseivel. Olyan országban, ahol nem hogy az ipari, de az agrárkapitalizmus és eléggé fejletlen volt.*

Marx jóslatai két fő okból nem válhattak be. Az egyik a hegeli örökség volt: a dialektikus séma ráhúzása az anyagi történelemre. Közvetlenül azért, mert elméletében zavaró tényező lett volna a középosztály. Kénytelen volt feltételezni, hogy a professziók – orvosok, jogászok, papok, tudósok – bérmunkásokká alázódnak a modern rendszerben, a “kispolgárság” pedig elsorvad, így végül a burzsoák kicsi és a proletárok nagy tömbje áll szemben egymással. Ez soha, sehol nem így történt, sőt.

A másik a klasszikus közgazdaság-tudományból megőrzött és sajátosan továbbgondolt munkaérték-elmélet, amiből az értéktöbblet, a kizsákmányolás, a túltermelési válságok marxi fogalma stb., vagyis az önromboló kapitalista gazdaság marxi elbeszélése következik. Ezt azonban pontosan  Walras, Jevons és Menger marginalista forradalma előtt dolgozta ki, úgyhogy – bár minden hasonlat rossz – aki a mai kapitalizmust Marx fogalmaival próbálja értelmezni, körülbelül úgy jár, mint aki, mondjuk, csakis Maxwellre és Faradayre támaszkodva próbál atomfizikát művelni. Nem véletlen, hogy manapság is vannak ugyan jeles marxista szociológusok és filozófusok, de marxista közgazdászok leginkább csak Magyarországon, és nem is olyan jelesek.

Az emberiség nem lesz morálisan megváltva. Az alapszintű erkölcstelenséggel együtt kell élni, mert minden radikális beavatkozás, ami az embereket jobbá akarja tenni, zsarnoksághoz vezet. Azaz további erkölcstelenséghez

Marx remekül írt, és írásai kielégítik az értelmiségi forradalomszükségletet, megbízhatóan táplálják azt a reményt, hogy létezik igazságos társadalom, csak akarni kell. Harmonizálnak azzal a képzettel is, hogy az az igazságos és jó állapot, ha – önként vagy kényszerből – munkanélküli fiatalok és örökifjak ingyen szélessávú interneten ingyen tartalmakat tölthetnek le, és egérrel klikkelve szavazhatnak városuk költségvetéséről vagy a kormány összetételéről. De ez egy lótuszevő nyugati elképzelés. A számítógépet meg az egeret Kínában gyártják. Aztán majd, ha ott is drága lesz az élőmunka, Bangladesben. Kapitalistáknak dolgozó “kizsákmányoltak”, akik örülnek a fölemelkedésnek.

* 2014.02.03. Jobban beledolgozva magam a témába: ebben tévedtem, Lenin semmiféle szellemi akrobatamutatványt nem hajtott végre, hanem Marx útmutatásai szerint cselekedett.