A budapesti parlamentben nemrég Hegedüs Lóránt a következőket mondta a trafikügyről – azaz több tízezer magyar vállalkozás hatósági tönkretételéről vagy felszámolásáról, embereknek szakmájuk elhagyására kényszerítéséről, hozzá nem értők tetszik a pofád”-alapon, fix haszonnal való dédelgetéséről:

„Az egész magyar társadalmat a trafikelképzelés hatja át. Mindenki vagyont akar szerezni, lehetőleg az állam révén. Az első dolga mindenkinek az, hogy magának trafikot szerezzen, a második pedig az, hogy minden más trafikot a környékről elpusztítson. Pesten háromszáz méternyire, vidéken nagyobb távolságra más trafikos nem nyithat boltot. Ez szörnyű gondolat.

Itt máris le kell lőnünk a poént, a felszólalás ugyanis így folytatódott:

Ez a kaverna a keresztény társadalomban engem éppúgy megdöbbent, mint azok a tuberkulotikus kavernák, amelyeket kitűnő falukutató orvosaink a magyar nép tüdejében találnak meg.

Hát igen, a tuberkulózis a hatvanas évektől már nem volt népbetegség, a szónok pedig nem a ma élő ifj. Hegedűs Loránt, hanem egy másik református magyar ember, Hegedüs Lóránt (rövid ü, hosszú ó), az első (tulajdonképpen második) Teleki-kormány és a Bethlen-kormány pénzügyminisztere, a magyar óliberalizmus örököseinek egyike a Horthy-korszak Felsőházában. A felszólalás 1939. február 7-én hangzott el, és a második zsidótörvényre (1939. évi IV. tc.) reflektált, mely szerint:

 12. § Állami egyedáruság alá eső cikkek árusítására engedélyt, úgyszintén hatósági engedélytől függő hasznothajtó olyan egyéb, jogosítványt, amelynek engedélyezése vagy engedélyezésének megtagadása a hatóság szabad mérlegelésétől függ, zsidónak nem lehet adni. A jelen törvény hatálybalépése előtt zsidóknak kiadott (zsidók által megszerzett) ilyen engedélyeket (jogosítványokat) a törvény hatálybalépésétől számított öt év alatt, dohánynagyárudai és dohánykisárudai engedélyt, saját termésű bornak kismértékben eladására jogosító engedélyt, továbbá megyei városban, úgyszintén nagy- és kisközségben fennálló italmérési és italeladási engedélyt, a törvény hatálybalépésétől számított két év alatt, gyógyszertári jogot a törvény hatálybalépésétől számított három év eltelte után kezdődő öt év alatt meg kell vonni.

Külön bájt ad az ügynek, hogy napjaink örvendező Fidesz-csókos kedvezményezettjei  már azt rebesgetik, hamarosan az italárusítás is államosítva-koncessziósítva lesz. Az 1939-es paragrafus célja sem közvetlenül vagy nem csak a zsidók sanyargatása volt, és főleg nem, mint utólag sokan hiszik, a genocídium elkészítése, hanem a politikai elit nagy többségének hátterét adó, kormány- és államhű keresztény középosztály (vélt) helyzetbe hozásanemtelen jogi eszközökkel, gazdasági teljesítményétől függetlenül, a zérus összegű játszmának felfogott gazdaság állami befolyásolásával. Az, amit Hegedüs ugyanebben a felszólalásban így ítélt el:

E mögött a dolog mögött az a szerencsétlen törekvés áll, amely középosztályunkat, de különösen a keresztény középosztályt már teljesen áthatotta, hogy gyűlöletében nem a maga előmenetelével, hanem más lerontásával akarná megoldani a kérdést.

A bevezetőben használt „nemrég” szó két – összeszövődő – okból sem hazugság. Az egyik, hogy az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása szerint a magyar államiság folytonossága megszakadt 1944. március 19-én, és az 1990. március 25. utáni két évtized sem volt az igazi, tehát a történeti kontinuitás 2011 húsvétján állt helyre. Az összesen hét érvényes év 1939. február óta. Mintha csak ma lett volna.

Persze, hogy az állami újraosztás „érdeksérelemmel jár”, hörög is a globáltőke, de ez csak természetes, csekély ár a nemzetnek, ha a trafikok végre „felszabadulnak”, ahogy (például) a Zalai Közlöny fogalmaz a végrehajtás második évében:

 Kanizsán két trafikengedélyt vontak vissza. Jelentettük már, hogy Zalában körülbelül 100 trafikengedélyt vonnak vissza a zsidótörvény értelmében. A zalaegerszegi m. kir. pénzügy-igazgatóság most közölte, hogy melyik községben hány engedélyt vontak vissza. Eszerint Nagykanizsán egy kizárólagos és egy társ-engedélyestől vonták vissza a jogosítást. Mindkettő április 30-ával be is szüntette a trafikárusítást. A megyében összesen 107 trafikengedély szabadult fel.

És már csak azért is olyan, mintha ma lett volna, mert a mai politikai vezető garnitúra számára is kiesett minden, ami 1944 és 2011 között történt a gazdasági és politikai gondolkodásban. A kommunizmussal együtt semmilyen más ideológiai fejleményt nem fogad el ebből a korból, legyen az bal- vagy jobboldali. Sem a libertariánizmust, sem az eredeti, Erhard-féle szociális piacgazdaságot, sem a svéd, angol vagy francia típusú szociáldemokrata jóléti államot, sem a szabadságjogok 1945 után nemzetközi egyezményekben foglalt alapelveit, sem a nagy integrációkon alapuló nemzetközi politikát, sem a 68 utáni posztmodern ultraliberalizmust (nekem se a szívem csücske, de attól még eléggé elterjedt, és a Fidesz-rezsim azt se fogadja el), semmit.

Hanem azt a politikai szemetet használja fel, amit az 1944-ben kezdődő szünet után talált az üres nézőtér padlóján: az etnikai esszencialista nemzetfelfogást, az állam világnézeti semlegességének tagadását, a választójog machinálásával bebiztosított kvázi-egypártrendszert, a gazdaságba való durvánál is durvább állami beavatkozást a politikai hátország érdekében, mely hátországot a kormányzat keresztény és nemzeti érzelmű, az államhoz kételyek nélkül hűséges és az államtól függő középosztálynak szeretné látni. A nettó kapitalizmusellenes uszítást. A külpolitikában a nyugati demokráciák megvetését, sérelmi propagandát és új, büdös szövetségesek ölelgetését. Egyetlen szóban: az imrédyzmust.

És még valami. A mai parlamentben nincs a Hegedüshöz hasonló konzervatív liberális politikus. Nincs, aki az államhű, „különösen a keresztény” középosztályról, az ország tönkretevőjéről ilyen könyörtelen pontossággal beszélne. De olyan sincs, aki ennyire tömören meg tudná fogalmazni a magyar politikai osztály betegségét, amit az többnyire észre sem vesz saját magán.

Hegedüs történetesen a „családvédelemről” beszélt, amin a második zsidótörvény faji rendelkezéseit értette. Hozzá kell tenni, hogy ezek csak mai szabvány szerint tűrhetetlenek, s ellentétesek az egész 1945 utáni emberi jogi rezsimmel, de a maguk idejében nemcsak a politikai elit, hanem a választásra jogosultak körében is elsöprően népszerűek voltak. Nem mondok mai párhuzamot objektíve katasztrofális, de különben rettentő népszerű intézkedésekre. Tehát:

Az öreg Trefortnak volt igaza, aki azt mondta a magyar politikusról, hogy benne megvan a bátorságnak minden faja, csak a népszerűtlenség félelme hatja át mindig. A kültelki népszerűtlenségtől való félelem igen nagy hibákat eredményezett a háború előtt is. Nem kell tehát ebbe beleesnünk most, amikor családvédelmet csinálunk.

Ki tiltakozott azonnal és hevesen a Felsőházban a keresztény középosztály fentebb olvasható megbélyegzése ellen? Az új, kültelki idők szavának meghallója, a nyilas pártalapító Meskó Zoltán.

Aki azt hinné, elszánt és időigényes búvárkodásra volt szükség, csak hogy találjak egy kompromittáló, éktelen párhuzamot, ki kell ábrándítanom: az országgyűlési dokumentumok keresőjébe beírtam, hogy „trafik”, és ez volt a legfölső találat. Ha valaki történeti bizonyítékot keres a jelenlegi kurzus aljasságára és kártékonyságára, nehezen tud hibázni.