Remélhetőleg mindenkinek feltűnt az idézőjel a címbeli hívószón, az alábbiakban ugyanis természetesen nem a mindenkori államhatalommal összefonódott nagyvállalkozókat, a kormányzó pártok kegyeit kereső államkapitalistákat, és pláne nem a pénzmosást fogjuk megvédeni. Sokkal inkább az alapvető emberi jogokat, a tulajdonhoz való jogot, Európát, és persze mindazokat, akik a legújabb európai trend szerint bármikor beleeshetnek az úgynevezett “oligarcha” kategóriába.

Ezzel Európa egyébként át is vette az oroszoktól az oligarcha szó szabadon lebegő értelmezését: jelentheti a tényleges, állammal összefonódó privatizátor-maffiózót éppúgy, mint a politikailag nem kívánatos sikeres vállalkozót, akit, ha nem tetszik az arca, bármikor börtönbe rakunk, mert az ellenzéket finanszírozta. Vagy mert csak túl sikeres. Vagy mert volt rajta sapka.

Így persze Ön is lehet oligarcha, vagy Schobert Norbi is, aki – gondoljunk róla, vagy az EU-ról bármit – a ciprusi EU-megoldás mikéntjén jogosan fakadt ki a minap a Faceboookon (“Ez a kommunista államosítás tökéletes példája”): a Laiki minden 100 ezer euró fölötti bankszámlája szabadon lenyúlható, tekintet nélkül az Európai Unió legalapvetőbb értékeire (jogbiztonság, joguralom, magántulajdon szentsége, ilyenek). És tekintet nélkül arra, hogy eddig senkinek sem okoztak jelentős problémát a pénzmosás elleni szabályokat betartó Ciprus adóparadicsomi állapotai – amely állapotok sikerét egyébként Európa kizárólag saját magának, túlságosan elszállt adókulcsainak köszönheti.

Teljesen igaza van az intézkedés miatt perelő orosz betétesnek is: “nem ő tehet róla, hogy a Laiki bank rossz helyzetbe került, és emberi jogokat sért az intézkedés, ráadásul úgy veszíti el a pénzét, ahogy csak ‘korrupt, antidemokratikus, harmadik világbéli országokban szokás, ahol nem számít a jog.’ ”

Nem mindenki oligarcha Cipruson:

A ciprusi válságkezelés melléktermékeként az Európai Unió de facto egyenlőségjelet tesz az orosz oligarchák és azok között, akikről véletlenül sem tudjuk, hogy azok-e, csak esetleg lehetnek azok is, hiszen a fő bűnük az, hogy a) oroszok, b) orosz vagy nem orosz vállalkozók, c) 100 ezer eurónál nagyobb összeget tartottak teljesen legálisan egy ciprusi bankszámlán. Az EU-ban ugyan valóban csak 100 ezer euróig érvényes a betétgarancia, de azt senki nem mondta, hogy akkor ez a betétek bármikori elkobzásával lehet egyenlő.

Lenini megoldás született Cipruson, ez igen találó meglátás Medvegyev miniszterelnök részéről (“A lopott pénzeket lopják el újra” – közölte állítólag az EU eljárásáról), mondjuk azzal a nem lényegtelen megkötéssel, hogy természetesen ő sem tudhatja, mitől “lopott” egy adott vagyon és mitől nem, ennyire azért még a Putyin-rezsim sem totalitárius. (Pláne, hogy az orosz vállalkozók tömegei épp a drákói orosz társasági adó elől menekültek Ciprusra, amellyel 1998-ban adómegállapodást is kötöttek.)

Nem kizárt, hogy maga Putyin is csak a német hírszerzés, a BND tanulmányából tudta meg, hogy oroszok több, mint 20 milliárd (a Moody’s szerint 30 milliárd) eurót tartottak a szigetország bankszámláin, ami sok milliárddal több a ciprusi GDP-nél – de itt is hangsúlyosan orosz pénzekről van szó, nem maffiapénzekről.

Hadd kérdezzük már meg: a pénz eredete, nemzetisége mióta téma az Európai Unióban? Bármi konkrét bizonyíték nélkül? Már ha van a pénznek egyáltalán nemzetisége. “Úgyis csak átmosott orosz vagyonokról” beszélünk? Honnan tudjuk? És 100 ezer euró lenne a határ oligarcha és tisztes vállalkozó között? Az egyik lap által megszólított ott élő magyarhoz hasonlóan bármely ciprusi görög, orosz vagy brit lakos elmondja az érdeklődőnek, hogy “sokan rendes üzletemberek, akik tény, hogy kihasználták az alacsony ciprusi adókulcsokat, de nem pénzmosásból szerezték vagyonukat.” Az igazi vagyonátmentő oligarchák ráadásul minden jel szerint idejében leléptek Ciprusról.

Nem erősítette éppen az európai jogbiztonságba, befektetési biztonságba vetett bizalmat az a nem véletlenül zavaros kommunikáció sem, amellyel az uniós illetékesek végül mindenki számára nyilvánvalóvá tették, hogy nem, nem egyedi esetről van szó. Jeroen Dijsselbloem, az eurózóna pénzügyminisztereinek az elnöke közvetlenül a döntés után úgy nyilatkozott, hogy a ciprusi mintára más euró-országokban is elképzelhető a válságkezelés, majd hat órával később visszavonta állításait. Aztán néhány nappal ezelőtt Ollie Rehn pénzügyi biztos vágta át dialektikusan a gordiuszi csomót: egyrészt közölte, hogy az EU készülő direktívája szerint “bankcsőd esetén hozzá lehetne nyúlni a bankban tartott nagybetétekhez is”, másrészt  hozzátette: “a ciprusi mentőprogram kivételes volt.”

Jól látja az Adam Smith Institute szakértője: ennek a lépésnek az az üzenete, hogy megtakarítani hülyeség, pénzt európai bankban tartani hülyeség. Jogszabályok elfogadásával nem lehet gazdasági valóságot teremteni. Ja, és ezek a saját szabályaikat is bármikor felrúgó eurokraták akarnak föderációt csinálni?