A neonáci szó alkalmazása bizonyos fokig félrevezető, mert az egyik oldalról túl szűk, a másik oldalról meg túl tág a fogalom értelmezése.
Túl szűk, mert a nyugat európai szakirodalom a neonáci szó alatt kifejezetten terrorista jellegű, erőszakos, rasszista nézeteket valló szélsőséges jobboldali csoportokat ért. Ez a korlátozása a szónak azonban téves, hiszen ez a fajta terrorista-puccsista szerveződési mód talán még az NSDAP-ra sem volt igaz, vagy ha igen, akkor csak egy rövid történelmi pillanatra, az 1923-as sörpuccs idejére. A náci pártnak alakulásától a sörpuccsig terjedő első korszakában egymás mellett zajlottak a legális és terrorista jellegű akciói. A párt maga azonban nyilvánosan működött, gyűléseire tömegek áramlottak. Élvezte a hatóságok hol burkolt, hol nyílt támogatását. A sörpuccs vetett véget a párt eme első korszakának.
A második, felívelő korszakban, Hitler sörpuccsért kapott börtönbüntetése letelte után, az NSDAP stratégiai fordulatot hajtott végre. Hitler 1928-ra a demokratikus kereteket elfogadó, választási “néppártot” faragott az NSDAP-ból, amely képes volt arra, hogy a szavazatok jó egyharmadát megszerezze szabad választásokon a harmincas években, s a legnagyobb “demokratikus” politikai pártja legyen a weimari Németországnak. Ebből következik, hogy a neonáci fogalom mai értelmezése túlságosan szűk, hiszen az NSDAP hatalomra kerüléséig tartó legfontosabb időszakban, 1928 és 1933 között nem szűk, elszigetelt terroristák kis csoportja volt, amely a hatalom erőszakos megdöntésére törekedett, hanem a demokratikus játékszabályokat többé-kevésbé elfogadó, nagy népszerűséget élvező tömegpárt párt volt.
Ugyanakkor a “neonáci” kiterjesztő értelmezése a fogalmat azonosítja a náci Németország szörnyű bűneivel, a II. világháború kirobbantásával, a német katonai egységek brutalitásával, s végül, de nem utolsó sorban a holokauszttal. S talán érthető is azoknak a Jobbikra szavazó, esetleg csak rendet és védelmet remélő hétköznapi kisembereknek a felháborodása, akik azt kérdezik vissza, hogy hogyan lehet megvádolni neonácizmussal egy olyan politikai pártot, amely nem öletett meg milliókat, s nem robbantott ki háborút. Azonban figyelembe kell vennünk, hogy a húszas és a korai harmincas években a kortársak, a korabeli megfigyelők, a fasiszta és náci pártok szavazóinak és talán aktivistáinak nagy része szintén nem látta előre, milyen jövőbe vezetik őket a pártvezetők, milyen politikát fog folytatni a náci Németország.
A húszas évek elején olyan sokan – köztük később antifasisztává vált liberálisok – abban reménykedtek, hogy amint csökken a kommunista veszély, úgy normalizálódik a fasiszta rezsim. Ludwig von Mises a fasizmust (legalábbis annak olaszországi változatát, 1927-ben) olyan szükséges rossznak, pillanatnyi megoldásnak tartotta, amely ugyan megmentette Európát a legrosszabbtól (a kommunizmustól), ugyanakkor arra is figyelmeztetett: ha bárki többet látna bele kényszerű vészintézkedésnél, akkor fatális hibát követne el. Ugyanis a fasizmus gazdaságszabályozó politikája és inherens militarista jellege azzal a veszéllyel járhat, hogy háborúk forrása lesz.
Az élet azonban úgy hozta, hogy olasz fasizmus, s különösen a német nemzeti szocializmus inherens militarista jellege és zárt piacokban hívő irányított piacgazdasági modellje megszilárdult, maga alá gyűrte a társadalmat, minden korláttól megszabaduló vezetőik háborúkba vezették népeiket, s az emberiség legrettenetesebb népirtását rendelték el. A náci párt, az NSDAP azonban hatalomra jutásáig igyekezett magát mérsékeltebbnek feltüntetni, mint amilyen céljai Hitlernek voltak. Hitler kifejezetten igyekezett úgy bemutatni magát, mint aki a zsidókérdés “törvényes” rendezésében érdekelt, és megtiltotta, hogy a Mein Kampfot felemlegessék a 29-33 közötti évek választási kampányaiban. Miközben Hitler lelkében minden valószínűség szerint már volt egy olyan program, amely elvezetett a második világháborúhoz, a nemzeti szocializmus radikalizálódásához, és mindahhoz az embertelenséghez, amitől ma a “náci” szó vállalhatatlan, ezt a belső programot titkolta Hitler a választók, s gyakran közelebbi és távolabbi munkatársai előtt is.
Ha e szűkítő és tágító értelmű – álláspontom szerint téves – értelmezéseket lehántjuk a neonáci szóról, akkor foghatunk neki a nemzeti szocializmusnak, mint politológiai kategóriának az értelmezéséhez. A neonáci szó a nemzeti szocializmus ideológiájának modern megjelenését jelöli.
John Lukács érvel amellett, hogy a nemzeti szocializmus egy általános, modern ideológia, amelynek csak egyik megjelenése, vadhajtása volt az ijesztő hitleri Németország. A nemzeti szocializmus olyan ideológiát jelent, amelyben a nacionalizmus az elsődleges, de amely felvállal bizonyos szocialisztikus követeléseket. A nacionalista politika célja a zárt, védett, korlátozott piac gazdaság (illiberális) gazdaságpolitika, amely révén reméli megteremteni az erős és független államot, amely végre helyreállítja a nemzet nagyságát, biztosítja erkölcsi megújulását, életerejének megújítását.
Ebben az értelmezésben a Jobbik ideológiája természetesen nemzeti szocialista ideológia, vagyis neonáci. Hiszen a Jobbik legfontosabb üzenete, hogy harmadikutas, bezárkózó, ökoszociális piacgazdaságot hirdető gazdaságpolitikája egyértelműen szembefordulást jelent a szabadversenyes piacgazdaság modelljével, a nyitott, globalizált és egységes európai piac elfogadásával. Az erős állam illiberális álma pedig azt a célt szolgálja, hogy a nemzet újra erőre kapjon. A radikális beavatkozás célja a nemzet újjászületése, egy új rend kialakítása, amely végre biztosítja, hogy a nemzet újra erős és növekvő legyen, s elfoglalja méltó helyét a világban.
Bizonyos fokig és mértékig érthető, hogy a Jobbik tiltakozik a generikus fasiszta vagy neonáci kategorizálás ellen. Hiszen ezekhez a szavakhoz olyan rettenetes bűnök tagadnak, hogy ma szinte senki nem vállalja fel, hogy fasiszta, náci vagy neonáci lenne. Ugyanakkor, a két világháború közötti fasiszta és nemzeti szocialista pártok és rendszerek története azt mutatja, hogy azok fokozatosan radikalizálódtak, s jutottak el a legszörnyűbb bűnök elkövetéséhez. Egy ma ellenzékben levő, de parlamenti kereteket elfogadó, esetleg nagy népszerűséget élvező párt esetében az igazi összehasonlítása alap nem az 1939-45 közötti náci rezsim, hanem az 1928-33 közötti NSDAP.
Éppen ezért lehet legitim akár olyan erős kategória használata, mint a neonáci, mert ezzel lehet érzékeltetni, hogy nem tudhatjuk, hogy mi rejtezik a politikusok legmélyebb gondolataiban, de azt tudhatjuk, hogy hasonló szlogenekkel dolgozó, látszólag demokratikus párt milyen politikát folytatott, s hova jutott el, amikor hatalomra került. A Jobbik esetében nem tudjuk, hogy mit tenne, ha hatalomra kerül, de szlogenjeiből, vezetőjének és kulcsaktivistáinak megfogalmazásából tudjuk, hogy hasonlókat mondanak (már amennyire 80 év és két különböző ország távolsága miatt ez lehetséges megállapítani), mint ami az NSDAP-ra volt jellemző húszas és a korai harmincas években.
A Jobbik új típusú jelenség, nem hasonlítható a Nyugat-Európában található jobboldali radikális populista politikai pártokhoz. De a Jobbik nem is szűk terrorista skinhead csoport, akikre – szerintem tévesen – aggasztják a neonáci jelzőt. A Jobbik olyan radikálisan antiliberális, forradalmi jellegű párt, amelyhez hasonló pártok utoljára a két világháború közötti válságkorszakban léptek fel utoljára Európában.
A szélsőséges szóhoz kevesebb negatív érzelem tapad, mint a neonáci kifejezéshez. De a tudományos irodalomban vannak olyan vélemények, amelyek szerint a fasiszta-nemzeti szocialista szavak funkcionálisan ekvivalens értelmű kifejezések, sőt, John Lukács konzervatív, Magyarországon is ismert és elismert történész szerint, a nemzeti szocializmus az igazán jó elnevezés.
A nemzeti szocializmus, neonácizmus, vagyis: illiberális piacellenesség, a világpiactól elzárt, állami irányítású gazdaságban való hit újra feltámadt a globalizált piacgazdaság válsága nyomán. A Jobbik ennek a hitnek csak a legszélsőségesebb, legradikálisabb megjelenítője. A történelem már nem egyszer megmutatta, hogy az autark, állami irányítású gazdaságpolitika tévút. Vagy életteret biztosító – az autark politika fenntartásához szükséges újabb és újabb erőforrások hódítás útján való megszerzéséhez szükséges – háborúkhoz, vagy elzárt, nyomort és elmaradottságot eredményező sziget-ország léthez vezet, mint amilyen a mai Fehéroroszország.
8 hozzászólás
+1. Nem sok értelme van A írásával kapcsolatban B-nek tenni fel kérdéseket. Továbbá ne csodálkozz, ha nem sokan hajlandóak veled vitába lépni, ha előbb emberiségellenesnek meg hasonlónak nevezed őket (az aktuális szerzőt, minket mint társszerzőket, sőt a blog szinte teljes olvasóközönségét).
Martin egy másik hozzászólásodhoz: én se értek egyet minden írással ami megjelenik ezen a blogon, de ez egy ilyen többszerzős műfaj. Ahhoz szólj hozzá amit irok. De ettől függetlenül, amit a blog írói általában, értékként felvállalnak, mint például: szabadság jogok, magántulajdon tisztelete, emberi jogok tisztelete és védelme, emberek jog előtti egyenlősége – azok részei a modern civilizációs alapértékeknek.
Martin, én inkább úgy fogalmaznék, hogy sokan (liberálisok, konzervatívok, reakciósok, a kommunista veszélytől megrémült kispolgárok) akik támogatták Mussolinit és később Hitlert a preventív ellenforradalmat láttak bennük. A lenini bolsevik forradalom vérfüdője, a vörösterrortól való félelem pedig sokakat táborukba hajtott. S Mussolini, s különösen Hitler hatalomra jutásában nagy szerepet játszott, hogy játszották az antikommunista szerepét. Erről John Lukács ír sokat és meggyőzően (legalábbis számomra) De a csak preventív ellenforradalomban reménykedők mélységesen csalódtak, mert Hitlernek bizonyosan (Mussolininek is talán) volt egy belső programja, ami nem abból állt, hogy helyreállítsa a megbomlott polgári társadalmat, amelyet elhallgattak választóik elől. Ma már számunkra, akik látjuk a teljes történelmi ívet, s tudjuk milyen szörnyű rezsimek voltak, s miként lobbantották lángra a világot, érthetetlen, hogyan fordulhatott elő, hogy a német szavazók egyharmada Hitlerre szavazott, tömegek ajnározták és okos értelmiségiek is támogatták (ki meddig, de sokan elég sokáig). S tanulságok elolvasni Ian Kershaw The End című könyvét, amiből kiderül, hogy még 1944 őszén(!) is volt valamilyen támogatottsága, vagy legalábbis voltak akik még mindig a nyugatot hibáztatták a balsorsért. John Lukács amellett érvel, s egyre inkább azt gondolom, hogy lehet hogy igaza van, hogy a nemzeti szocializmus és nemzetközi szocializmus közül az első a népszerűbb, s ezért veszélyesebb a társadalomra.
András,
az, hogy a nácizmus (ahogy a fasizmus is – nem keverem a kettőt) preventív ellenforradalom volt, nem Mises szájába adtam, csak az ő kezdeti üdvözlése is ennek a felismerésnek a fényében értelmezhető.
Ami meg a kései gulyáskommunizmus és a népirtó Pol Pot rezsim analógiáját illeti: A háborús bűnös Mussolini, akinek a Saloi Köztársasága már német típusú állam volt, aki alatt deportálták az olasz zsidókat, és aki automatikusan, természetszerűen jutott el idáig, de aki már korábban, az első években is egy halom embert (baloldaliakat, újságírókat, stb.) meggyilkoltatott, a homokosokat deportáltatta, hódító háborúkat folytatott, stb. – nos az ő Hitlertől való távolságát a kései Kádár és Pol Pot közti távolsággal szemléltetni azt mutatja, hogy vagy nem ismered a történelmet, vagy mint minden libertárius, a magad szélsőséges szektás szemléletének megfelelően torzítasz.
Hitler és Mussolini közti távolság komcsi analógiája inkább Mao és Brezsnyev, vagy Sztálin és Honekker, esetleg Rákosi és a korai (57 és 62 közötti) Kádár, ha már érzékeltetni akarunk.
De mondhatjuk azt is, hogy Pinochet és a most elhunyt Margaret Thatcher
Viszont Lenin hogy jön ide?
Martin, szerintem különbséget kell tenni a korai húszas évek (olasz) fasizmus és (német) nácizmus között. Mindkettő a nemzeti szocializmus nagy családjába tartozik, de körülbelül annyi a különbség köztük mint amennyi Pol Pot és Kádár hetvenes évekbeli rezsimje között, bár mind kettő kommunista rezsim volt. A húszas évek első felében (Mises 1927-ben megjelent könyvéből idéztem!) Mussolini olasz rezsimje nem lógott ki annyira az antiszocialista (diktatórikus-félparlamentáris) rezsimek közül. 1917 leninista puccsa és a kommunista rémuralom volt ami kilógott rettenetes brutalitásával és mindennek vagy majdnem mindennek a felszámolásával ami civilizációs értéknek számított egy jövőbeni álom és azonnali hatalom érdekében (de érdemes, ha mást nem, Gorkij 1918-as írásait elolvasni). De Mises már akkor látta és figyelmeztetett: az olasz fasiszta kísérlet rosszra fordulhat ( s igaza is lett), s figyelmeztetett: itt az ideje abbahagyni a fasizmus támogatását. Német nácizmust támogató egyetlen mondata sem volt.
Mellesleg ez a blog ne nácizzon és fasisztázzon, amikor ugyanolyan emberellenes, a modern civilizációs alapértékeket és vele a humanizmust nyíltan megkérdőjelező szociáldarwinista írásoknak ad helyt.
Ez kedves András, közönséges képmutatás.
Ahogyan az is, hogy amikor Bayer Zsóti vagy Bogár prof ilyesmiket szövegel, akkor mindenki hörög ezen az oldalon, de amikor itt és ezen keresztül a HVG felületén jelenik meg hasonló “libertárius” keretezésben (és nem nacionalistában/etnicistában), akkor az oké.
(pfuj)
von Mises teljesen konzekvensen gondolkodott: a fasizmus/nácizmus preventív ellenforradalom, ami azt a célt szolgálja, hogy megőrizze a veszélyben lévő kapitalizmust.
ennek a blognak a szerzői és olvasói (többsége) valószínűleg őszintén és mély elköteleződéssel lenne bármely népirtó diktatúra híve ugyanezen ok miatt.
Ha már John Lukácstól van szó, ő azt is megírta (“Five Days in London, May 1940), hogy Churchill nagysága abban áll, hogy világosan látta: az igazi “forradalom ” – abban az értelemben,. hogy mindent felfordít és megváltoztat, ami “Európát”, azt a morális értékrendet jelenti, amiért (Churchill így gondolta, és ki vagyok én, hogy én ne így gondoljam) élni érdemes – az a nácizmus. A kommunizmus úgyis össze fog omlani magától is. (Churchill ennek döbbenetes pontossággal max.. 70 évet adott). Ezért lett a számára Hitler a fő ellenség, akivel szemben az ördöggel is hajlandó volt szövetkezni. Sztálinnal is.
Véleménye van? Ossza meg velünk!
Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével:
Enter your WordPress.com blog URL
http://.wordpress.com
Proceed