Miért volt rettenetes, ami 2013. március 11-én a Parlamentben történt?

Szerintem nem az a fontos, hogy „vége a jogállamnak”. Illetve a sajátos magyar értelmezésű jogállamnak. Ahhoz a kisebbséghez tartozom, amelyik nem azt tartja a  jó politikai rendszer szükséges feltételének, hogy a „hatalommal” szemben (ez az összeforrott törvényhozói és végrehajtói hatalmat jelenti) a minél szélesebb jogkörű Alkotmánybíróság legyen a fő ellensúly. Nem hiszem, hogy ez  a hatalommegosztás eszményi megvalósulása. Sőt, szerintem rossz felállás. Infantilizálja a politikai elitet, ha potens ellenzék és bukási lehetőség vagy éppen valódi önkormányzatok helyett a jogtudósoknak egy – nem a nép által választott – kasztja van feljogosítva arra, hogy ellenőrizze a kormányzat minőségét. Most látjuk a gyerekes dacreakciót.

Ettől függetlenül – mert hát kontinentális, sőt németes jogrendszerben élünk, ez a mi hagyományunk – ha a képviseleti demokrácia önmagában erős és életképes, akkor megférhet a nagyhatalmú Alkotmánybírósággal, ahogy Németországban is. Sólyom László módosításellenes cikke pedig fontos politikai tett, mert rajta kívül nincs olyan belföldi politikai tényező, aki csorbítatlan tekintéllyel tudna hozzászólni, és még le sem tudják kommunistázni izomból.

De van más nézőpont is, ahonnan nézve a negyedik alaptörvény-módosítás és a tegnapi parlamenti körítése: tűrhetetlen és rémületes.

Barroso az angol nyelvű figyelmeztető levelében a „rule of law” (joguralom) kifejezést használja, ezt szokták „jogállamnak”, sőt „jogállamiságnak” fordítani és viszont, de nagyon fontos különbségek vannak. A jogállam fő tartalma a kormányzati hatalom korlátozása, és minél pontosabban akarják meghatározni, a jelentése annál több pozitív előírást tartalmaz az állam kívánatos tulajdonságairól. A joguralom az államra (kormányzatra) is vonatkozik, de a hangsúly itt az egyéni cselekvőkön van, akik az állam minőségétől, terveitől és nevelő munkájától függetlenül tisztelik a jogot. Minél szilárdabb a joguralom, és az állampolgárok minél általánosabban elfogadják, annál inkább – nem korlátozza, hanem fölöslegessé teszi az államot.

Friedrich von Hayek számára a joguralom volt a szabadság feltétele, egyszersmind a szabad piac szükséges közege: az a jogi közeg, amely kellően liberális, hogy engedje kibontakozni a kreativitást, kellően stabil, hogy a kreativitás elnyerhesse benne jutalmát, és csak annyira korlátozó, hogy a kreativitást a bőség létrehozására ösztönözze a bőség elragadása (wealth capture) helyett.

Hayek az angolszász common law-t, vagyis a precedensjogot, az egymásra épülő bírói ítéletek folytonos, több évszázados hagyományát a szabadság alkalmasabb közegének tartotta a „királyi jognál”, a központi politikai hatalom által meghatározott tételes jognál. Ez utóbbit ugyanis tervezik és létrehozzák, azaz formálni akarják vele a valóságot, amiben mindig benne van a kormányzati akarat kikényszerítésének a lehetősége, a merevség és a tévedés nagyobb esélye. A common law-t Hayek felfedezési folyamatnak értelmezi: a bírák mint vitás kérdésekben döntnökök felfedezik a valóságot, az emberi érintkezés különféle területein már meglévő szabályokat. Azt, amit a központi államhatalom nem vesz észre és főleg nem tud előre kitalálni: . Vagy éppen azt, hogy régi szabályok már nem érvényesek. Így a common law természetes evolúcióra képes, míg a királyi jog fejlődése a mindenkori kormányzat jóindulatának és IQ-jának a függvénye.

Magyarországon többnyire vagy a jóindulat, vagy az IQ hiányzott, vagy mind a kettő, ezt mutatja a médiatörvény vagy a Polgári törvénykönyv története. Az Alaptörvény negyedik módosítása annak jele, hogy a kormány királyként viselkedik, de még csak nem is alkotmányos uralkodóként: az írott alkotmánynak kellene a leginkább stabilnak lennie, ehhez képest tökéletesen képlékeny. A liberalizmus teljességgel hiányzik, a wealth capture pedig kormánypolitikává lett.

Orbán Viktor mellesleg botrányosnak nevezte a független magyar bíróság ítéletét, amely kedvezőtlen a kormánynak. Általában mindig bírálja, megrágalmazza vagy akár meg is bünteti a bíróságot, ha neki és barátainak kedvezőtlen ítéletet hoz. Most nagy lépést tett előre: társadalmi mozgalmat szervez a bírósági ítélet ellen. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a kormány nem hajlandó alávetni magát a jog uralmának – konzervatívabb jogrendszerekben ezt lázításnak mondják.

A magyar gazdaságból és általában a társadalmi életből módszeresen kiirtják a szabadságot és a kreativitást. Ne az Alkotmánybíróságot sirassuk: a kormány politikájából az következik egyenesen, hogy mi leszünk szolgák és koldusok. Mindnyájan.