Március 15-én a szabadpiaci, libertárius Cato Institute Hayek auditóriumában mutatja be legújabb, a közép- és kelet-európai átalakulással kapcsolatos, Accidental Occidental c. kötetét Bokros Lajos. A Magyarországot a híres csomagjával megmentő, remélhetőleg pártalapításon is dolgozó neves közgazdász-politikus az intézet honlapja szerint “beszámol az átmenet tanulságairól, valamint a kapitalizmus és a liberális demokrácia jelenlegi vitalitásáról a legkülönbözőbb országokban, köztük a sajátjában”, amihez a magunk részéről csak annyit tennénk hozzá, hogy az viszonylag rövid része lesz az előadásnak, amikor Bokros a hazai kapitalizmus “vitalitásáról” beszél majd (a könyvbemutató és beszélgetés ezen a stream-en követhető majd nyomon).
Bokros beszélgetőtársa Charles Gati professzor és Tom G. Palmer amerikai libertárius aktivista (egyébként blogunk nagy barátja) lesz. Ha ön Washington DC-ben él, és szeretne élőben részt venni az előadáson, kérjük, regisztráljon előtte az intézetnél.
A kötethez nem kisebb személyiség, mint Leszek Balcerowicz volt pénzügyminiszter, a lengyel piacpárti reformok atyja írt előszót. “Bokros Lajos egy kiemelkedő egyetemi közgazdász és a fiskális és piaci reformok rendkívül tapasztalt szakértője, és nem csak hazájában, Magyarországon, hanem tanácsadóként sok más átalakuló országban is. A készségek eme ritka kombinációja tette lehetővé számára, hogy egy nagyon érdekes könyvet írjon, amely hatalmas tudásra és világos elemzésre alapul” – írja egyebek között.
Az Európai Parlament konzervatív reform-frakciójában ülő Bokrosnak 2004-ben jelent meg ÉS-ben publikált írásainak gyűjteménye, a Verseny és szolidaritás, a 2010-es választások elé pedig mesekönyvet írt, amelyben a gazdaság, a pénz és az adók szerepéről próbált meg a gyerekeknek tudást átadni.
Ami a rendszerváltás hazai menetét illeti, Bokros igen plasztikusan nyilatkozott erről tavaly év végén az ATV-nek. “Bokros szerint Magyarországon még ma is nagyon erős a Kádár-rendszer iránti nosztalgia, amely leginkább az egyébként valamennyi jelenlegi pártra is kisebb-nagyobb mértékben jellemző piac- és kapitalizmus-ellenes gondolkodásban nyilvánul meg” – foglalta össze nyilatkozatát a tévé honlapja. “Pedig Bokros szerint korábban Magyarország élen járt az úgynevezett piacelvű szerkezeti reformokban, amelyek Magyarországot igenis közelítették nemcsak Közép- és Kelet-Európához, hanem a nyugati életszínvonalhoz és gazdasági teljesítményhez is. Most viszont azt látjuk, hogy Magyarország leszakad immár a visegrádi országokhoz képest is – mutatott rá a közgazdász, aki szerint ennek egyik legfőbb oka a gazdaságpolitikai szaktudás hiánya mellett annak az alkotmányos demokratikus rendnek a szétverése, amely a fellendülést a ‘mindenható és mindentudó’ állam szerepvállalása helyett a társadalom önszerveződésére, és saját kezdeményezéseire akarta alapozni.” Amivel véletlenül sem vitatkoznánk.

14 hozzászólás, melyek közül a legfrissebbek:
@peterisztin
“Az alullévők érdekvédelmének legjobb eszköze pedig a munkaadók közötti verseny.”
Ez jó! Ezt mától kezdve én mondtam. :-D (tudod, schmitteltem)
@horvathgabor
Ami most van, az nem kapitalista demokrácia. 2010-ig még úgy ahogy volt demokrácia, de kapitalizmus akkor sem. Most se demokrácia, se kapitalizmus. Most feudalizmus van, ahol az előjogokat pártkatonák, oligarchák, korruptak birtokolják.
A közvetlen demokráciával csak annyi változna, hogy pártok helyett az ígérgető politikusokat közvetlenül választanál és cserélgetnéd másik ígérgetőre. Aki a megoldást csinálná, azt azonnal visszahívnád, mert nem osztogatná kedvedre, kedvére a másoktól elvett jövedelmet.
Martin, nem értem a legutóbbi hozzászólásodat.
Amit én negatív következményeknek nevezek, azok nem csak a növekedés szempontjából negatívak, viszont tény, hogy az emberek szeretnek jobban élni, emiatt a növekedés egy pozitív dolog, ráadásul elég erősen korrelál az általad felsorolt további pozitív dolgokkal.
Az alullévők érdekvédelmének legjobb eszköze pedig a munkaadók közötti verseny.
Mosolyogtató lenne ez az egész, ha az embernek lenne kedve rajta mosolyogni.
A szocializmusban dolgoztál 8 órát, vehettél lakást, keleti autót, keleti cikkeket, de nem nyithattad ki a szádat, mert azért lecsuktak. Nem volt demokrácia. Nem volt jó.
Most dolgozhatsz 12 órát. A fizetésed még kajára se elég, már ha van munkahelyed. Lehet hőzöngeni, mert ugye demokrácia van, maximum kitesznek a munkahelyedről, vagy találnak rá okot, hogy elhallgattassanak. Ezt hívják kapitalista demokráciának. Visíts nyugodtan, senkit nem érdekel, majd tele tömünk ígéretekkel hogy kicsit elhallgass. Ez se jó.
Egyetlen dolgot nem vesz észre senki.
Akkor is egy felső 10 000-es réteg rabszolgái voltunk és most is azok vagyunk. Akkor is kihasználtak bennünket és most is. Mindössze annyi változott hogy most van nyugati árú, amit úgyse tudsz megvenni és hőzönghetsz a semmibe. Akkor is politikának hívták és most is.
Mindaddig amíg politikusok irányítják a világot ez így is marad. Kiválóan alkalmazzák az oszd meg és uralkodj elvet.
Majd egyszer, ha netán olyan emberek kerülnek hatalomra akiket közvetlen módon választanak meg, szakemberek a saját területükön, nem védi őket mentelmi jog, bármikor vissza hívhatók ha rosszul végzik a munkájukat és ugyan úgy ahogy bárki más, anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartozik, sőt felelősségre is vonják ha rosszul végezte a munkáját a többség szerint, akkor talán majd változik valami.
Addig viszont marad a hőzöngés a demokrácia nevében mindenkinek.
Ayn Rand meg is írta: nem jár mindenkinek (értsd: a többségnek) se szabadidő, se egészség, se egyéb.
Hát a jó kurva anyját, hogy ott rohadjon a sírjában a dög! És egy ilyen szörnyeteget reklámoztok.
Lehet, hogy rövid távon ennek ilyesmi következményei vannak, de mégiscsak ez a szellemi csinált Nyugatból Nyugatot, és ennek hiánya meg a többiből azt, ami. ha nincs az alullévők érdekvédelme, nincs az a fejlett társadalom se, helyette van szolgatársadalom. Azt szeretnétek, a “gazdasági növekedés” érdekében?
Agyfaszt kapok a ti torz értékrendetektől. Szerintetek minden a gazdasági növekedés. És az emberi élet? meg a méltóság? És a szabadidő? Az életminőség? A művelődés? Miért nem mentek akkor Kínába? Az sikeres. Igazi kapitalizmus van, éhbérért lehet dolgozni, megdögleni a szmogban, viszont megy a gazdaság, mint a motor. Nagyon rühellem Bogár profot, mert egyrészt egy fasiszta, másrészt hagymázas, összeesküvéselméletes fantaszta, de egy mondása igaz: a legversenyképesebb gazdaság a nulla pénzért való 24 órás munka. Na ez a ti logikátok.
Antihumanisták egy absztrakt ideáért. Tipikus utópisták. És még a szabadságról mertek szövegelni…
Úgyhogy nem tájékozatlan vagyok, de az általad leírt érv kétszeresen sem az: egyrészt az említett történeti távlatok miatt, másrészt az embertelensége miatt.
Martin: Nem is ezekre értettem azt, hogy tájékozatlanságról tanúskodnak, hanem hogy (úgy tűnik) pozitív következményeket társítasz a nagyon erős szakszervezetekhez, a “kurva erős” hard-baloldali jelenléthez és ahhoz, hogy a kapitalistákat elküldik a jó büdös francba. Nyugat-Európában ezeknek a dolgoknak a valóságban számos negatív következménye lett, főként az euroszklerózis néven emlegetett tartósan magas munkanélküliség.
“Az államszocializmus sikerrel verte szét a munkásönvédelmet, tette tönkre a baloldali hagyományokat, s aztán ennek eredményét – a társadalom totális kiszolgáltatottságát, ill. a szolgalelkűséget és az atomizálódást – a rendszerváltás utáni rablókapitalizmus élvezte, mindez neki kedvezett.”
Így lenne helyesebben a mondat az alábbi hozzászólásban (bár ez se szép megfogalmazás, de talán érthető), bocs, sietve írtam.
Hozzátenném: nálunk azért nincs erős baloldal, amiért civil társadalom sincs: az erős feudális hagyományok/gondolkodásmód miatt, amire az egykori államszocializmus is épített. (Az államszocializmus sikerrel verte szét a munkásönvédelmet és tette tönkre a baloldali hagyományokat, s ennek eredményét – a társadalom totális kiszolgáltatottságát, ill a szolgalelkűséget és az atomizálódást – aztán a rendszerváltás utáni rablókapitalizmusnak kedvezett.
Amit ti éljeneztek. Voltaképpen az államszocializmus gyümölcsét éljenzitek.
Nem értettétek, amit írtam. Máshogy fogalmazok:
Nyugaton sokkal erősebb a baloldal, mint nálunk.
Ezt tagadjátok?
Ez azért van, mert erősebb a civil társadalom.
Ezt is tagadjátok?
A kapitalistákat elküldése a francba, rendszeresen megtörténik a tömeges demonstrációkon, nálunk ilyen el se képzelhető. Kommunistázás viszont megy dögivel. A részetekről is, karöltve a jobboldallal.
Nagyon bátor dolog ez a mai Magyarországon, gratulálok.
martin: azért egy ilyen, erős tájékozatlanságról árulkodó komment után nem biztos, hogy jogos részedről az itteni posztok némelyikének egyoldalúságáról és dogmatizmusáról értekezni…
Martin! Mutatnál egy olyan országot, ahol a kapitalistákat elküldték a jó büdös francba, és érdemes ott élni?
Ha a magyar társadalom csak feleannyira lenne önszerveződő, mint számos nyugati, ha csak negyedannyi lenne a civil kurázsi, kurva erős lenne a (kemény, hagyományos) baloldal és többen lennének a zöldek. Több lenne a sztrájk, erősebb a szakszervezet, öntudatosabb a munkás, és a kapitalistákat elküldenék a jó büdös francba. Sokan.
[...] Bokros a libertáriusoknál! [...]
Véleménye van? Ossza meg velünk!
Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével:
Enter your WordPress.com blog URL
http://.wordpress.com
Proceed