Nem, véletlenül sem a dolgok összemosása, ha a kommunizmus áldozatainak emléknapján legalább megemlítjük azt a tényt, hogy a másik XX. századi gyilkos totalitárius rendszer, a nácizmus nem ellentéte, hanem egyenesági leszármazottja a szocialista ideológiának. Amennyire elismerésre méltó, hogy Magyarországon külön emléknapja van a két, másképpen borzalmas rezsimnek, a kommunizmus és a nácizmus áldozatainak, annyira kár lenne nem emlékeztetni arra, hogy mindkettő egy velejéig gonosz ideológia, az egyént minden lehetséges értelemben megsemmisítő, tulajdonát véletlenül  sem tisztelő totális kollektivizmus szülöttje.

Van azonban egy lényeges különbség: a szocializmus valamiért máig erkölcsösnek számít. Amihez az kell, hogy letagadjuk a nácizmus szocialista gyökereit, az NSDAP mélyen szocialista programját (“a nemzetgazdaság feladata a szükségletek fedezése és nem a kölcsöntőke által diktált legnagyobb hozam elérése”), ugyanakkor “humánusnak” tarthassunk bármely eszmét, amely a közösséget, a vélt “közjót” a szabad egyén elé, fölé helyezi.

Bármekkora hazugság is, hogy a nemzetközi (vagy nevezzük így: baloldali) szocializmus “jót akart”, míg a másik, a nemzeti szocializmus nyíltan hirdette gonosz tanait, ez a gigantikus hazugság túlélte mindkét rendszer bukását. A szovjet tankok rögvalósága mellett a baloldali szocializmus állítólagos humanizmusáról, minden “hibája” melletti jó szándékáról, az emberiség állítólagos évezredes kommunisztikus álmáról szóló hazugság az oka annak, hogy a szocialista rezsimek ennyi évtizeden át fenn tudtak maradni, nyugaton politikai és értelmiségi támogatókat tudtak maguk mellé állítani. És ez az oka annak, hogy a baloldali politizálás (bázisdemokraták, zöldek, antiglobalisták, Occupy mozgalom stb.) máig morálisnak számít.

Teljesen igaza van Áder Jánosnak, amikor azt mondja, “a szocializmus rendszere erkölcsi és közjogi értelemben is bűnben fogant”, de nem csak azért, amivel ezt indokolja, hogy tudniillik “a kommunista párt zsarolással, kényszerítéssel ragadta magához a hatalmat, miközben saját alkotmányos szabályaira sem volt tekintettel.” Ezen nincs mit vitatni, de ezt a gyakorlati megvalósítást természetesen megelőzte egy másik, alapvető morális bűnben történő fogantatás: a szocialista eszme megszületése.

Lehetne egy vörös május 1-e is (fotó: vhec.org)

“A szocializmusnak (és a kommunizmusnak) a fő jellemzője a termelőeszközök állami tulajdona, és ezért a magántulajdon megszüntetése. A tulajdonhoz való jog a használat, a szabad rendelkezés jogát jelenti. A fasizmusban az emberek megtartják a magántulajdon látszatát, valójában a kormány rendelkezik teljes hatalommal annak használata felett” – írta az objektivista filozófus, Ayn Rand, aki a két totalitárius szocializmus kétségtelen különbségei dacára lényegesebbnek tartotta azok közös jellemzőit (“két rivális bűnszervezet, amelyek ugyanazért a területért harcolnak”).

Azt például, hogy az embert nem képességei, teljesítménye határozza meg, hanem a politikai struktúra; hogy az egyén mindkét rendszerben fel kell hogy áldozza magát a “közjóért”, vagy valami más, az állam által meghatározott érdekért; hogy mindkét rendszer gyűlöli a szabad piacgazdaságot, a “kamatkapitalista” pénzvilágot, az egyén jogain alapuló szabad versenyt; hogy mindkét rendszer spirituális, illetve ideológiai okokból diszkriminál faji, származásbeli okokból, vagy csak szimplán vagyoni, ill. “osztályhelyzet” alapján. És persze mindkét rendszer élet és halál ura.

Nem kell különösebben Rand (vagy ha már itt tartunk: Hayek vagy Orwell) rajongójának lennünk, hogy meglássuk: a valódi ellentét természetesen nem fasizmus és kommunizmus, hanem individualizmus és kollektivizmus között van. Jonah Goldberg pedig nemrég magyarul is megjelent kitűnő művében kimutatta, hogy a fasizmus eszméje nagyon is inspirálta az amerikai (új)baloldalt, a szakszervezeteket, a New Deal megalkotóit éppúgy, mint a 68-as diáklázadások idején szabályos campus-terrort bevezető, fekete felsőbbrendűséget hirdető, etnicista és szuprematista gerillamozgalmakat.

Amikor fejet hajtunk a kommunizmus közel százmillió halálos áldozata emléke előtt, sose felejtsük el, hogy a Gulág, a padlássöprés, a KGB és az ÁVH kínzókamrái, Che és Fidel terrorja, a Stasi besúgói hálózata, a kínai “kulturális forradalom”, a vietnami átnevelőtáborok, az ukrajnai mesterséges éhínség mind-mind egy embertelen eszme: az egyén szabadságát, alapvető jogait, magántulajdonát tagadó ideologikus rendszer, a szocializmus logikus következményei.