A szólás szabadsága nagyon-nagyon fontos érték. Különösen azért, mert ennek korlátozása gyakran olyan természetű, mint a rákos sejtek viselkedése: megállíthatatlan a kór terjedése, sokszor áttétek képződnek. Azaz egy apró korlátozással kezdődik a dolog, ami ártatlannak látszik, és 1984-ben ér véget a folyamat. Mi itt a blogon igenis örülünk annak, ha bővül a szólásszabadság köre és a felesleges korlátok megszűnnek.

Én is komolyan örülök ennek. Mert tényleg, micsoda kiszúrás volt szegény-szerencsétlen nácikkal és komcsikkal, hogy nem viselhették szeretett logóikat. Ha meg viselik, akkor legalább tudni fogjuk, hogy kicsodák, nem? Ez jobb, mintha nekünk kellene erőlködni a leleplezésen, nem? Meg hát az önkifejezés szabadsága se semmi, az is kell, de tényleg kell, mert komoly skizoid állapotokba kerülhetnének azok a szélsőségesek, akik alakoskodásra kényszerülnének képmutató törvények miatt.

Mondjuk engem igazán az sem érdekelne, ha egyenesen megőrülnének, de ez mindegy, nem szempont. Kurucék is joggal örömködnek, hogy jöhet az új nyilas lobogó a székely zászló mellé. Színesedik a magyar politikai világ csomagolása, tök jó. Kevesebb lesz a képmutatás. (Azoknak mondom, akik a horogkeresztet tiltanák, de a gyilkos csillagot nem: így csak hatványozódna a képmutatás és a hazugság.) Úgyhogy a szabadság elszánt híveként nagyon kell, hogy lelkesedjek az Ab új döntése miatt.

Ezzel együtt vannak gondjaim.

Májustól akár le is cserélhetik a karszalagjaikat

A bárányok számára olyan fontos lenne, hogy a farkasok csorbítatlanul gyakorolhassák jogaikat? Ne legyen egy csepp nehézségük sem az önkiteljesítés rögös útján? Még a rögöket is érdemes felszednünk a farkasok elől? Csak a jogai birtokában lévő erős ellenség az igazi és valódi? Egy kicsit gyengébb nem lenne jó? Sokan így töprengenek, én is:

“Meg egyébként is, a jelképek elleni harc semmit sem segít, ezek a jelképek csak képek, semmi komoly, le is cserélhetik ezeket (ismert pl. a fogaskerék példája), szóval az egész csak külsőség, nem a logó teszi a komcsit, ahogy nem a ruha az embert. A jelkép, mondjuk egy vörös csillag, ha  ruháján viseli a suli büfése, az nem jelent semmit.”

Tényleg így van? Nem vagyok ebben olyan biztos. Nincs is olyan, mint az Európa Kiadó-dalban, hogy “Megidéz egy szellemet, Amit megfékezni nem lehet“? Olyan nincs, hogy szellem, meg megidézés? A haladó értelmiség ilyet nem ismer, ők nem spiritiszták gyülekezete? Na ugye. Tehát örülök, szeretnék örülni, nagyon akarok örülni. De nehezen megy.

Nem is vagyok haladó értelmiség. Azért okoz ez egy kis nehézséget, mert nagyon is jól tudom, hogy a dalnak igaza van, meg lehet idézni a jelkép által a vonatkozó szellemiséget. Különösen hatásos ez akkor, amikor a gonosz munkákban ilyen komoly sikereket elért mozgalmak jelképeiről van szó. Kedves olvasó, nem rémítésként mondom, de vannak gonosz szellemek is, szerintem. Elég egyébként, ha körülnézünk, de maradjunk annyiban, hogy Gonosz, az van. Olyan Gonosz, amely nem humanizálható már, nevezzük meg bárhogyan is, mondjuk csak gonoszságnak, így, kisbetűvel.

Szóban forgó jelképek meg már kivívták maguknak azt, hogy a gonoszság-toplistán dobogósak legyenek. Úgyhogy megtehetjük, hogy felszabadítjuk őket, semmi gond, végül is mi az, ha mondjuk a hatos villamoson egy tucat illető felszáll kommunista zászlókkal vagy nyilas karszalagban, mi ez, semmi, majd leszállnak. Az is biztos viszont, hogy több vérző fej marad majd utánuk, mint eddig bármikor, és több megfélemlített ember. A jelképek szellemi ereje sokkal nagyobb, mint azt egyszerű-gyanútlan fogyasztóként gondolná az ember. Ebben az ügyben életveszélyes a vulgármaterializmus.

Én nagyon is szeretem a szabadságot, a farkasokat sem gyilkolnám halomra, legalábbis addig, amíg csak vonyítanak. Viszont az útjukat kicsit rögösíteném, miközben féltőn óvnám ugatáshoz való jogukat. Azaz örülök én ennek a döntésnek, az egyik szememmel, azzal, amelyik nevet. A másik viszont sír, mert a legerősebb és leghatásosabb jelképeiket talán mégsem kéne visszaadni nekik. Mondom, a jelkép nem csak egyszerű fizikai jelenség, komoly erő van mögöttük, ezek mögött biztosan. Rögöket kellene hagyni a nácik és a kommunisták útjában. Persze sokkal nyugodtabban örülnék és nagyvonalúan legyintenék egyet, ha nem azt látnám, amit látok: egy legyöngült immunrendszerű országot. Hiszen egy erős védelmi rendszerű ország büszkén lesöpörné magáról – mint légypiszkot – a csillagokat és a horgokat. Sajnos én nem vagyok abban biztos, hogy nekünk van ilyenünk, ilyen pajzsunk a birodalmi lépegetők ellen.

Na mindegy, legfeljebb én is elhagyom az országot. Megyek a Holdba. Jó, ez csak vicc, de őszinte vicc és picit keserű. Szeretem a maximális szólásszabadságot. Nem szeretem, ha a szabadsággal kapcsolatban skizoid állapotba kerülök, úgy, mint most is. Nem szeretem, ha a szabadság öngyilkosságot akar elkövetni, illetve arra készül módszeresen. Nem szeretném a horogkeresztek és vörös csillagok számának ugrásszerű megszaporodását szemlélni a vizuális térben. Nem szeretnék a vöröscsillag-rongálásaim miatt bíróságra járni . Semmi kedvem bronz horogkereszteket robbantani. Ez van. De azért örülök.