Amikor a hónap folyamán lejáró számlák kifizetése is komoly fejtörést igényel vállalkozótól és magánszemélytől egyaránt, olyankor ki a csudát is érdekel, hogy milyen lesz a világ húsz év múlva? A jövőt illetően leginkább attól rettegünk, hogy a 2014-es választásokon hatalomra kerülő – új vagy régi – erők mit zúdítanak majd a nyakunkba. Ki foglalkozik 2030-cal?

Persze, hogy az amerikaiak. Bár az Egyesült Államokban időnként – most is – késhegyre menő viták folynak minden szövetségi költségvetésben elköltött centről, a Nemzeti Hírszerzési Tanácsnak (NIC) van forrása arra, hogy ötévente tanulmányt jelentessen meg a világban zajló fő folyamatokról és az ezekből kirajzolódó jövőképről. Az elsőt 1996-97-ben tették közzé, az utolsót 2012 decemberében. Magyarországon most erősen beindult a gazdaságpolitikai programalkotás és egyeztetés, de a mi Nemzetstratégiai Kutatóintézetünk még csak most alakul – és egyébként sem várhatók tőle ilyen jellegű és mélységű anyagok -, a mi hírszerzőink pedig nem szoktak ilyen publikációkkal a nyilvánosság elé lépni.

Ezért tehát hasznos lehet, ha itt közzéteszünk néhány megállapítást és levonjuk saját hazánkra vonatkozó következtetéseinket az amerikaiak kutatási eredményekből. Nem, nem fogom az egész tanulmányt ismertetni, tessék elolvasni a fenti linken. Egy rövid összefoglaló található róla itt.

A tanulmány négy megatrendet azonosít, mint a jövőt meghatározó folyamatot:

1) Az egyének hatalmának növekedése: a szegénység általános csökkenésével, a képzettség növekedésével megerősödő középosztályok a világban egyre több beleszólást követelnek a közügyekbe, terjed és nő a demokrácia.

2) A hatalom szétoszlása: a hidegháború kétpólusú és az utána következő egypólusú (“Amerika a világ csendőre”) globális hatalmi szerkezet sokpólusúvá válik a fejlődő világ megerősödésével.

3) Demográfiai minták változása: az élettartam hosszabbodásával egyre több országban emelkedik meg az átlagéletkor, és a lakosság egyre nagyobb hányada él majd városokban.

4) Élelmiszer, víz és energiakereslet: nőni fog.

Hát, ez rosszul néz ki. Magyarország az első globális trenddel éppen szembemegy: a középosztály úgy jár, mint bármi más, amit a Fidesz-KDNP megvédett és támogatott: sorvad, csúszik lefelé. Az alaptörvény elfogadásával és a választási törvény átalakításával annak lehetősége is csökkent, hogy egy-egy személy befolyást gyakoroljon a közügyekre. Az átlagéletkor nálunk is nő, a városi népességet viszont éppen visszaküldené falura a kormányzat, a kisparaszti gazdaságoktól várva az ország felvirágzását. A sokpólusúvá váló világban akár jó is lehetne, hogy kapcsolatokat építünk ki a feltörekvő új keleti központokkal, de azért nem kéne elhagyni azt a Nyugatot, ahová nagy fáradsággal végre eljutottunk.

Egyén vs. állam: panelbeszélgetés a 2030-as jelentésről az Atlanti Tanácsban

Az NIC meghatározott hat olyan, a játék menetét megváltoztató folyamatot is, amelyek kimenetétől függenek majd az alaptrendekből következő forgatókönyvek.

1) Válság sújtotta világgazdaság. Még nem futott le a nagy depresszió minden következménye, lehet összeomlás és a sok pólus miatt rugalmas ellenállás is a játszma vége.

2) Kormányzati rés. Képesek lesznek a kormányzatok gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz, vagy azok gyűrik őket maguk alá?

3) Megnőtt a konfliktusok kockázata. A nemzetközieké és egyes térségekben az országon belülieké is.

4) A regionális instabilitás növekedése, főként a feltörekvő országok régióban zajló hatalmi átrendeződések miatt.

5) Új technológiák hatása.

6) Az Egyesült Államok szerepének változása.

Az első öt, a játék menetét befolyásoló folyamat a mi kilátásainkat is meghatározza.

1) A válság következményei a nyugati államokban megzilálták a társadalom és politika szöveteit, instabilitást vittek a rendszerekbe. Az elöregedés miatt csökken a munkaerő állomány, de még ezt sem tudjuk mind foglalkoztatni a fejlődő országok erős versenye miatt. Különösen az alacsony képzettségű dolgozókat sújtja a folyamat. A következő évtizedekben a fejlődő világban egymilliárd új munkavállaló lép a globális munkaerőpiacra. A magyar “szakképzési reform”, ami az alacsony szintű végzettség kiterjesztését célozza, társadalmi katasztrófával fenyeget.

2) A modern kommunikációs technikák terjedése összehozza az egyéneket, lehetővé teszi a nemzetiségi, nemi, vallási, szakmai és egyéb közösségeken belüli és a csoportok közötti kapcsolatok erősítését. Az állampolgárok könnyen, gyorsan képesek szerveződni céljaik elérésére, mint például az arab tavasz megvalósítói a Twitteren. De erre megvan a lehetősége a bűnözőknek, terroristáknak és egyéb rossz szándékú csoportoknak is. A klímaváltozás miatt megnő a természeti katasztrófák veszélye. Ezt is megtapasztalhattuk az elmúlt években. a kormányzatoknak ki kell alakítani a gyors reagálás képességét ezekre az kihívásokra, de az új technika felveti a totális kontroll lehetőségét és veszélyét is.

3) Az országon belüli konfliktusok valószínűsége az átlagéletkor és középosztály növekedésével rendszerint csökken. Ezt azonban borítja, ha az országon belül olyan kisebbség van, amelyik jelentős fiatal népességgel rendelkezik, ilyenkor megnő az érdekütközés lehetősége. Pont ez a helyzet Magyarországon a többségi társadalom és a roma lakosság között. Nemzetközi konfliktustól viszont nem igazán kell tartanunk, hacsak az EU legrosszabb forgatókönyve nem valósul meg.

4) Az Európai Unió tartósan lassú növekedés elé néz, de 2030-ig a világ fejlett és erős régiója marad. Problémái között jelentős a túl nagyra terjeszkedett államok szerepe és az elöregedés. A legnagyobb ellentét a közösséget összetartani, az integrációt elmélyíteni akaró és a nemzetállami önállóság erősítését kívánó erők között feszül. Igen nagy a többsebességes Európa kialakulásának esélye.

Az NIC három lehetséges forgatókönyvet lát a térségünk számára:

Gyors összeomlás esetén az euró megszűnik, a pénzváltás miatt a betéteket kivonják a bankokból, ismét nehezebben átjárhatóak lesznek a határok. A civil társadalmak politikai megosztottsága nő. Ha mindez hirtelen zajlik le, az újabb mély világválsághoz vezet.

A lassú lecsúszás szcenárióban Európa elkerüli a pénzügyi krízis legrosszabb következményeit. A szükséges strukturális reformok elmaradnak, de a nagyobb politikai és gazdasági zavarok is. A tagországok zömében hosszú éveken át csak lassan nő a gazdaság, de együtt maradnak a még nagyobb rossz elkerülése érdekében. Az európai intézmények és a közös valuta megmaradnak, de erejük gyengül.

Reneszánsz a neve a harmadik forgatókönyvnek. Az összeomlás katasztrófájával szembenézve az európai vezetők inkább megegyeznek a föderációs ugrásban. Ezt a közvélemény támogatja, mert felismeri a status quo fenntartásával járó veszélyeket. Többsebességes Európa alakulhat ki, de a kimaradók előbb-utóbb csatlakoznak a föderációhoz. Egy idő után létrejön az egységes piac, kül- és biztonságpolitika, megerősödnek az európai demokrácia elemei. A másik lehetséges régió, ahova sikeres “szabadságharc” esetén tartozhatunk, az orosz érdekszféra. Kínát felejtsük el, ők 2030-ig Ázsiában lesznek elfoglalva a Japánnal, Indiával, Koreával és az időközben megerősödő többi állammal vívandó helyosztón. Erre is van több forgatókönyv, a meccseket békésen is le lehet játszani, de mindenképp sor kerül rájuk. Szóval, mi Oroszország forgatókönyveihez csatlakozunk, amelyek közül az a legjobb, hogy Oroszország ugyan továbbra is ambivalensen viszonyul a Nyugathoz, de legalább egy kényelmes partneri viszonyt kialakít vele.

5) Az új technológiák is érdemesek volnának részletes bemutatásra. Az info-kommunikáció társadalomformáló hatását már említettem. Drámai hatása lesz a feldolgozóipari technológiák fejlődésének is. Az automatizálás, illetve a robotika alapvetően megváltoztatja az ipar képét. Ezt már korábban megírtam, most csak azt emelem ki az NIC erről szóló szövegéből, hogy immár 1 200.000 ipari robot működik a világban, ehhez jönnek a katonai és az újabban terjedő háztartási (látták már a robotporszívót a műszaki áruházakban?) és kórházi robotok. Szóval: azokat a képzetlen, vagy rugalmatlan alapképzettséggel kibocsátott dolgozókat, akiknek a fejlődő országok munkavállalói nem jelentenek konkurenciát (mert például a szállítási költségek, kockázatok nem teszik célszerűvé a távoli gyártást), azokat a gépek fogják feleslegessé tenni.

A magyar oktatási koncepcióban az a félelmetes, hogy leginkább a személyi szolgáltatásban – az ember-ember közti interakciókban – nem tudják a gépek pótolni a hús-vér, emóciókkal rendelkező szereplőt. Ahhoz azonban, hogy ilyen munkát végezhessen valaki, képesnek kell lennie másokkal megértetni magát és másokat megérteni, kell egyfajta kulturált viselkedés. Szóval, humán tárgyakra, pszichológiára, nyelvtudásra, horribile dictu: művészeti képzésre van szüksége. Demján Sándor például ne a segédmunkások kezét csókolgassa, hanem küldje inkább színházba őket, ha tényleg jót akar nekik!

Összefoglalva tehát a programíróknak és program egyeztetőknek: olyan világra kell felkészíteni ezt az országot, ahol az egyén szerepe megnő a társadalomban, az állam pedig – legalábbis itt Európában – visszaszorul. A növekvő átlagéletkor növekvő tudatossággal is jár. A tudományos fejlődés felszabadítja az embert a nehéz, veszélyes, lélek- és idegölő munkafolyamatok alól – így viszont tovább is képes lesz dolgozni, sőt a technika segítsége révén olyan sérült, beteg emberek is értékalkotó tevékenységre lesznek képesek, akiket eddig a fogyatékosságuk elzárt ettől. Nem vár ránk gyorsan növekvő környezet, ami magával húzná a gazdaságunkat, de a belső erőforrások felszabadításában rejlenek növekedési tartalékok. Az Európai Unió jó esetben jelenthet támogató kereteket ehhez, de nem fogja helyettünk megoldani a feladatot.