A távozó cseh elnököt búcsúztató, őt méltató írásunkkal vitatkozik a Pozsonyban élő Morvay Péter, a SME című szlovák liberális napilap kommentátora, aki szerint Václav Klaus “inkább csak hangoztatta a neoliberális jelszavakat, cselekedni általában pont a fordítottját cselekedte, és igyekezett mindinkább megakadályozni az igazán szabad piac kifejlődését.” Mint írja, euroszkepszise is “pontosan ugyanaz a nacionalista EU-ellenesség, mint Orbáné.” (Ez utóbbi kérdésre – a szerzővel erősen vitatkozva – hamarosan visszatérünk.)

Közép-Európa egyik érdekessége, hogy még azok sem sokat tudnak a szomszéd népek valóságos viszonyairól, akik őszintén és jóindulatúan érdeklődnek irántuk. Aki pedig felháborodik a hazai viszonyokon, szívesen keres külföldi példaképeket. Messziről sok minden szebb, főleg ha nagyon szeretnénk annak látni. De ez gyakran csak az önámításnak és az információk hiányának a terméke. Az Európa egyetlen libertárius államfője volt című, Václav Klausról szóló írás, sajnos, ebbe a kategóriába tartozik.

Hogy Orbán és Matolcsy imádja Klaust, az teljesen rendben van, nem tévedés a részükről, éppen fordítva. Ugyanúgy, ahogy Klaus környezetének Orbán-védelme sem tévedés, hanem a rokon lélek és szövetséges pontos felismerése. Klaus kapitalizmus-retorikája ugyan eltér a mostani magyar kormányétól – bár a sajátos cseh út és a “hazai vállalkozások” támogatása (ezeken főként pártközelieket kell érteni) neki is kedvenc szavajárása volt –, Klaus gyakorlata azonban nagyjából megfelel annak, amit Orbánék csinálnak. A valóságban nem neoliberális vagy libertárius, soha nem is volt az.

Miniszterelnökkent is inkább csak hangoztatta a neoliberális jelszavakat, cselekedni általában pont a fordítottját cselekedte, és igyekezett mindinkább megakadályozni az igazán szabad piac kifejlődését. Egyszerűen azért, mert az ilyen gazdaság nem alkalmas arra, hogy a politika kézi vezérléssel irányítsa.

A kuponos (vagyonjegyes) privatizáció önmagában talán nem volt rossz ötlet, a valóságban azonban végül nagy kamunak bizonyult. Lehetővé tette, hogy ügyes “vállalkozók” és spekulánsok olcsón felvásárolják a részvényeket és megszerezzék, majd gyakran kifosszák a cégeket. Mindez elsősorban azért volt lehetséges, mert az egésznek nem volt tisztességes jogi háttere, biztosítása. Ezt Klaus tudatosan utasította el azzal, hogy jogászokra ilyesmihez nincs szükség. És mint később kiderült, valószínűleg nem csak tévedésről van szó, túl sok volt az összefonódás Klaus környezete és azok közt, akik a vagyont lenyúlták.

Klaus igyekezett mindenáron fenntartani az állam, vagyis a pártelitek befolyását a gazdaságban. Elutasította például a bankok privatizációját, hiszen a politikusok az állami kézben levő és a cégeket gyakran közvetlenül tulajdonló bankokon keresztül is a markukban tarthatták és zsarolhatták a gazdasági szereplőket, plusz természetesen pénzt szerezhettek pártcélokra. Ráadásul megakadályozták, hogy az ilyen cégeket jobban lehessen működtetni, mivel a nagyobb hatékonyság elbocsátásokkal, az pedig népszerűtlenséggel és szavazatvesztéssel járt volna.

A posztkommunista viszonylatban sokáig nagyon alacsony szintű cseh munkanélküliségnek pontosan a valódi reformok hiánya volt a titka. És ez volt az fő oka annak is, hogy egy kívülálló számára a csehek más posztkommunista népekkel szemben sokáig valóban nagyon reform- és piacpártinak tűntek. A valódi szabad piacgazdaságot az arra való áttérés árnyoldalaival együtt ugyanis nem ismerték, pontosabban elhitték, hogy a Klausék által mesterségesen fenntartott korlátozottan szabad piac a valódi kapitalizmus. Amikor ez az illúzió elfogyott, gyorsan nőtt a rendkívül populista cseh szocdem párt és az ortodox kommunisták támogatottsága.

Hasonló okból, népszerűsége védelmében, Klaus miniszterelnökként gátolta például a lakások bérleti díjainak a felszabadítását is. Ha az ember visszakapott egy kommunisták által elkobzott bérházat Prágában és nem akart erőszakot alkalmazni a lakókkal szemben, akkor könnyen tönkrement. Rendben kellett ugyanis tartania a jó eséllyel ramaty állapotban átvett házat, azonban a saját magántulajdonában lévő lakásokban a bérlőknek nem tudott piaci lakbéreket kiszabni, mert a rendkívül alacsony lakbérek mértékét törvény határozta meg. Ezért gyakorlatilag megbénult a lakáspiac, és akinek nem volt állami lakása, az illegális albérletért annál többet fizetett.

Klaus demokrácia-felfogása is sokban hasonló Orbánékéhoz, bár nem ment el olyan messzire. Az ideálja olyan centralizált, oligarchikus rendszer, amelyben a vezető politikusok egymást közt megegyeznek, hogyan és mit tesznek az országgal, az ország többi polgára pedig kussoljon.

Az EU diszfunkcionális, lazább föderáció kéne – Klaus a CNN-nek:

Klaus euroszkepszise pontosan ugyanaz a nacionalista EU-ellenesség, mint Orbáné. Az Unióban valójában nem az zavarja, hogy egy szocialista, bürokratikus szervezet (otthon ugyanilyent tartott fenn), hanem az, hogy korlátozza a legfelső végrehajtó hatalomban ülő cseh kormánypolitikusok hatalmát. Klaus ugyanilyen alapon utasítja el, sőt szívből utálja a helyi és megyei közigazgatás szélesebb hatásköreit, a parlament felsőházát, a közvetlen elnökválasztást, a független sajtót, bíróságot, a politikai korrupciót üldöző rendőrséget és a civil szférát.

A cseh demokrácia 1998-ban érte el mélypontját, amikor Klaus, a polgári demokraták vezetője megkötötte Miloš Zeman populista baloldali pártvezérrel az úgynevezett ellenzéki megállapodást, lehetővé téve a szociáldemokraták kisebbségi kormányzását. A két legnagyobb politikai párt ezzel felosztotta egymás közt a hatalmat. A formálisan ellenzékben maradt Klaus négy évre lemondott az ellenzék hatalom ellenőrző szerepéről, részint posztokért – ő lett a Képviselőház elnöke –, de főleg gazdasági pozíciókért. A megállapodás nyomán a két párt megpróbálta a választási rendszer átalakításával korlátozni a politikai versenyt. (Václav Havel akkori elnöknek és az általa kinevezett alkotmánybíróságnak köszönhetően ez nagyrészt nem sikerült.) Ezenfelül Klaus hagyta, hogy Zeman teljesen a maga alá gyűrje az igazságszolgáltatást, és hogy semmi sem akadályozza a kormányzati korrupciót.

Az, hogy Klaus Zemant támogatta a 2013-as elnökválasztáskor, ugyancsak nem kisiklás. Zeman alkatilag és főleg politikailag nagyon közel áll hozzá, Klaus “életművének” folytatója, plusz gondoskodik elődje büntetlenségéről.

Politikai karrierje során Klaus egyre nyíltabban lett nacionalista. Soha sem ítélte el a Beneš-dekrétumokat, mindig is a cseh jogrendszer és a háború utáni viszonyok alapkövének tartotta őket. Csak azt állította néha, ha nagyon muszáj volt – mint a legtöbb cseh politikus, és most részben Schwarzenberg is –, hogy a dekrétumok jogi hatálya már lejárt, “kialudt”, vagyis ma már egyáltalán nem kell velük foglalkozni. A tényleges vitát akarja ezzel a megfogalmazással megakadályozni, bagatellizálni. Miközben a cseh bíróságok ítéleteikben még mindig a dekrétumokra hivatkoznak.

Klaus az elnökválasz előtt a származása, “idegensége” miatt támadta Schwarzenberget, és több jel mutat arra, hogy hazai politikai pályafutását a ma még inkább marginális, szoft szélsőjobboldali szervezetek tájékán, azokat egyesítve kívánja folytatni.

Végezetül, ahogy épp a héten írta a Klaus iránt amúgy sokszor túlságosan is megértő cseh Lidové noviny vezető publicistája: a távozó elnök klímaszkepticizmusa sem a Björn Lomborg-féle avatott kritikatípushoz tartozik, sokkal inkább hasonlít Mbeki egykori dél-afrikai elnök “alternatív” elméletére az AIDS terjedéséről. Klaus nem az árral szemben úszó bátor politikus, mint szeretné elhitetni, legfeljebb az elit egy részével száll szembe, mert ez is népszerű lehet. Pontosan ráérez arra, hol a különbség az értelmiségi elit többségi véleménye és a nép többségének véleménye közt. Az emberek többsége is klímaszkeptikus, különösen ha a klíma védelme a gazdasági fejlődést akadályozza és önkorlátozást kíván tőlük. Klaus ügyes populistaként ehhez igazodik. Nem csoda, hogy Klaus talán legközelebbi elnöki munkatársa egy olyan alak, aki tagadja az evolúciót, vagy azt terjeszti, hogy a szeptember 11-i támadást az amerikai titkosszolgálatok hajtották végre.

Végezetül Klaust Zemannal a putyini orosz rendszer iránti csodálatuk is összeköti. Klaus talán legkeményebb szavait arról, hogy az Európai Unió mennyire korlátozza a szabadságot, Moszkvában mondta el 2009-ben. Miközben az oroszországi viszonyokról soha nem volt egyetlen rossz szava sem. Moszkvába a lisszaboni szerződés aláírásának látványos megtagadása után utazott, hogy Medvegyev elnökkel tárgyaljon (később aláírta, utolsóként az európai államfők közül). Plusz, hogy ünnepélyesen bemutassa klímaszkeptikus főműve orosz kiadását, amelyet a Lukoil finanszírozott.