“Álszerénység lenne, ha azt mondanám, hogy a versenyszférában nem vittem volna semmire” – nyilatkozza a központosítás mintapéldájának tartott Klebelsberg Központ elnöke, Marekné Pintér Aranka. Nem jut eszébe az, hogy amiről ő beszél, annak semmi köze az igazi versenyszférához, még csak köszönő viszonyban sincs a szabadpiaccal.

Nem esik le neki, hogy amikor ő az iskola igazgató-helyetteseként saját cégének kiadja a kollégiumot nyári hasznosításra, az nemcsak összeférhetetlen, de ellentmond mindannak, amit a versenyről eddig tudtunk.

Majd elgondolkodtam, s rájöttem, hogy igaza van. Igaza van, hisz Magyarország nem az az ország, ahol az érvényesül, aki versenynek fogja fel a szabadpiaci kapitalizmust, hanem aki megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Ez a felfogás választ adhat arra a kérdésre, hogy miért nem szeretik annyian a kapitalizmust, miért szitokszó manapság a szabadpiac. Egyszerű: azért, mert az igazi kapitalizmust valójában sosem tapasztalhattuk meg.

“A kapitalizmus kifejezés szocialista értelmiségiek általi kétértelmű használata következtében előállott fogalomzavar elkerülése érdekében világosan meg kell különböztetnünk a szabadpiaci kapitalizmust a haveri kapitalizmustól, attól a rendszertől, ami oly sok országot taszított korrupcióba és fejetlenségbe. Sok országban, ha valaki gazdag, nagyon jó esély van arra, hogy politikai hatalma van, illetve közeli rokona, barátja vagy támogatója – egyszóval ‘haverja’ – azoknak, akik politikai hatalommal rendelkeznek, valamint arra, hogy az ilyen személy vagyona nem az értékes áruk termeléséből, hanem olyan kiváltságokból származik, amelyeket az állam biztosít egyeseknek mások rovására” – írja a Szabad Piac Alapítvány támogatásával most megjelent Erkölcsös kapitalizmus című könyv bevezetőjében Tom G. Palmer, a szabadpiaci eszme utazó nagykövete.

Az a baj, hogy a társadalom is elfogadja ezt a gondolkodást, s az emberek is azt csinálják, amit politikusaink, “vállalkozóink” nagyban, csak ők kicsiben. Ezért dívik még manapság is a szervilizmus, az urambátyámozás, a mutyi. Ezért arat diadalt a középszerűség, ezért (is) vándorol el a tehetséges fiatalok java.

Látván, hogy nálunk a siker mércéje nem az, hogy valamit jól csinálj, hanem hogy minél több ismerősöd legyen jó helyen, fiataljaink inkább olyan országokban akarnak érvényesülni, ahol nem a szabad rablás az uralkodó mentalitás, ahol a politika nem fojtja el a vállalkozó kedvet, s ahol tisztességesen meg lehet élni anélkül, hogy a középszerűséggel meg kellene küzdeni a mindennapokban.

Nem normális  az az ország, ahol a vállalkozó nem azért versenyez a másik vállalkozóval, hogy minél több vevője legyen, hanem hogy minél jobb pályázatírója, aki majd pénzt csinál neki. Nem produkál egészséges társadalmat az az ország, ahol a tehetséges adófizető vállalkozó adója a versenytársa és a tanácsadó céggel bíró politikus haverja zsebében köt ki.

“A szabadpiaci kapitalizmus melletti voksolás a választás, az innováció és a találékonyság szabadságának támogatása. A szabadpiaci kapitalizmus a változásokhoz való alkalmazkodást, valamint mások szabadságának tiszteletét jelenti, hogy azzal, amijük van, azt tegyenek, amit akarnak. A szabadpiaci kapitalizmus helyet teremt új technológiák, tudományos elméletek, művészeti formák, identitások és kapcsolatok számára, egyet jelent a jólét megteremtése szabadságának támogatásával, ami a szegénység leküzdésének egyetlen lehetősége” – olvashatjuk szintén a fent említett könyvben. Lehet választani, ez, vagy a mutyi!