Az elmúlt napokban ünnepelhette 65. születésnapját, a Disney-világ ismerői azonban 80 felettire saccolják életkorát. 2007-ben ő vezette a Forbes magazin “15 leggazdagabb fiktív személy” listáját, ám 2010-ben már lecsúszott a 2. helyre, tavaly pedig repült a listáról, mert az egyik történetben fogadást vesztett örök vetélytársa, Mac Pénzeszsák ellen, aki elnyerte a teljes vagyonát (bár fogadkozása szerint újra össze fogja kaparni).

Dagobert bácsi vagyonát pénzügyi szakértők egészen eltérően becsülik: míg az Index csupán 10-300 milliárd dollár közti számításokról számol be, addig a Disney német kiadójának szakfolyóirata, a Mickey Mouse Spezial egészen pontosan 13 trillió 224 billió 567 milliárd 778 millió tallérban és 16 krajcárban állapítja meg Dagobert bácsi vagyonát – itt mondjuk egyrészt kíváncsiak lettünk volna a számítás módszertanára, másrészt a képregénybeli tallér dollár-árfolyamára. De nem is ez a lényeg.

Dagobert bácsi, azaz Scrooge McDuck azért érdekes blogunk szempontjából, mert az átkos globalizáció következtében a legifjabb generációk minálunk is az ő személyében találkoznak először úgynevezett, idézőjeles “kapitalistával”, őrajta keresztül ismerkednek meg a nagytulajdonosi, üzletemberi gondolkodásmóddal, már ha az esetében beszélhetünk ilyenről. Dagobert bácsi az esztelen, öncélú vagyonfelhalmozás, a hét főbűnből a másodiknak, a fösvénységnek a megszemélyesítője.

Nem véletlen, hogy a baloldali Occupy mozgalom őt választotta az erkölcstelen nemzetközi finánctőke szimbólumává, ahogy már a hatvannyolcasok is benne látták a “monopolkapitalista spekuláns” prototípusát, sőt, volt aki szerint Dagobert testesíti meg az amerikai imperializmus “legagresszívabb, legkiterjedtebb” formáját.

A gond csak az, hogy teljesen alaptalanul. A világ leggazdagabb szárnyasát ugyanis szakértők egyáltalán nem tartják valódi kapitalistának, sőt.

Dagobert bácsi bevezetése a pénz világába:

Dagobert bácsi karrierje első pillantásra ugyan maga az amerikai álom (tízévesen cipőpucolóként és újságárusként kezd dolgozni Skóciában, majd kivándorol Amerikába, ahol aranyrögre bukkan a klondike-i aranylázban), vagyonosodása eredményét azonban nem befekteti, hanem egy Kacsaházán külön e célra felépített, hatalmas, dollárjellel ellátott páncélteremben tartja. Na és itt van a probléma.

“A zsugoriság és a pénz felhalmozása éppen hogy nem a finánctőkést jellemzi. Az ugyanis nem zárja bunkerbe a pénzét, hanem dolgoztatja” – írja a számos nyugati születésnapi cikk egyikében az Eigentümlich Frei német libertárius lap, amely ugyanakkor helyesnek látja a spórolás hangsúlyozását, hiszen az teremti meg a későbbi sikeres befektetések alapját.

Most arról már nem is szólva, hogy a “zsugoriság”, a “kapzsiság” jóhiszeműen értelmezhető birtokvágyként, a magántulajdonhoz való ragaszkodásként, aminek különös jelentősége van olyan kormányzatok idején, amelyek közprédának tartják az emberek megtakarításait, vagyonát, adóforintjait.

“Makrogazdasági szempontból kifejezetten veszélyesnek tartom Dagobert bácsi hozzáállását” – aggodalmaskodott Peter Bofinger közgazdász a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, Keynes híres kifejezésére utalva pedig “a megszemélyesített likviditási csapdának” nevezte az idős kacsát (hogy tehát a gazdaság szereplői felhalmozzák a vagyonukat, mert befektetésük túl kevés hasznot ígér, ugyanakkor a gazdasági körforgásból hiányzik ez a pénz, elmaradnak a befektetések, nő a munkanélküliség, recesszió lesz stb.).

A karakter kitalálója, Carl Barks rajzoló egyenesen “a kapitalista rendszer abszolút ellenségének” nevezte hősét, aki szerinte egy év leforgása alatt tönkre is tenné, befagyasztaná az egészet. “Soha nem adna ki pénzt semmire, és egy idő után rajta kívül senkinek nem is maradna pénze. Ez a kapitalizmus végét jelentené.” Mindez természetesen nem fogja megakadályozni a siker, a pénz és a vagyon mindenkori gyűlölőit abban, hogy továbbra is Dagobertet tartsák a “tipikus” kapitalistának.

Azt egyébként senki nem állíthatja, hogy Dagobert nem használja a pénzét: mindenki tudja, hogy abban fürdik. Ez viszont alapvető kacsai joga.