Sok bajunk közül  melyik a fontosabb? Honnan kezdjük a megoldás keresését? A gazdasági katasztrófa elkerülésére fókuszáljunk? Vagy a morális csődből próbáljunk kimászni először? Valós veszély-e az antiszemitizmus? Vagy sokan túllihegik a dolgot? A regisztrációval kinyírták a demokráciát? Vagy a szabadság megmaradt még, csak haldoklik, mint egy még munkaképes rákos beteg?

Úgy látszik, mintha a magyar történelem gondjai-bajai az utóbbi években feltorlódtak volna, és az összes kritikus kérdés azzal fenyegetné az összes még létező gátat, hogy áttöri azokat. Ilyenkor érdemes elővenni valamilyen tanulságos mesét, felnőtt mesét persze. Talán segíteni fog az említett kérdések megoldásában.

“Personville-t egy Hickey Dewey nevű, vörös hajú fickótól hallottam először ‘Poisonville’-ként emlegetni, Butte-ban, a Nagy Hajó-ban. Mivel az illető minden r-et ilyen selypítve ejtett, nem is figyeltem fel rá, hogy mit csinált a város nevéből. (Később másokkal is találkoztam, akik ugyanígy ejtették az r-eket.) De ha felfigyelek is, csak afféle olcsó humornak tartottam volna, mint amikor például az alvilág dekásnak nevezi a detektívet. Néhány év múlva azonban Personville-be kellett utaznom, és rá kellett jönnöm, mekkorát tévedtem” – így kezdődik egy kiváló regény, legyen ez a tanmesénk, mankónk a magyarázathoz.

Mi is itt, a hazánkban hazafiként élve, egyre világosabban látjuk, hogy Poisonville-ben élünk. Talán még “poisonabb” is  a mi városunk, mert a szabadabb amerikai  helyett valami sokkal fojtogatóbb légkör van itt(hon).   A Hammett-regényben a névtelen detektív az eszét használva egymásnak ugrasztja a város banditáit (köztük a rendőrfőnököt is), majd miután elképesztő mennyiségű hulla marad a harcok után, eljön a béke  és a virágzás korszaka. Valami hasonlónak kellene történnie minálunk is, sok elszánt detektív kell, akik teszik a dolgukat.

Bővében vagyunk a banditáknak (a jelenkori társadalmi bajoknak, a múlt feltámadt árnyainak, stb.), van munka elég. Fontos például az eszünk. Ha valaki használni kezdi és jól is használja, rögtön feltűnést kelt vele:

“A legfontosabb kérdések a következők: végre, 22 év után a háborús logika ellenében képes lenne-e az ország a kiegyezésre szavazni? És ha igen – szerintem igen –, lesz-e olyan polgári, minőségi politikai entitás, amely ezt a gondolatot egyértelműen, hatékonyan, hitelesen képviseli?”

Amiben igaza van, végül is, ez lehet egyik első feladatunk, ezt az “entitást ” kialakítani.  Csak néha összekeveredni látszanak a frontvonalak: volt, hogy antinácik tiltakoztak az antiszemitizmus elleni tiltakozás ellen. Ez hülyeség és az Ertsey Katalin emlegette logika. Sok más mellett a nácizmusra is lőni kell, ennyi. Mindez tehát azt mutatja, hogy sok-sok aprómunkára van szükség minden területen, azaz a “háborús logika” helyett a valóság felé kell fordulni. Ez talán a legfontosabb. Mert valóság igenis létezik, bármit mondanak is a náci akaratmániások vagy a balos posztmodern guruk.

Az egész onnan jutott eszembe, hogy néha elgondolkodom a Fidesz sorsával kapcsolatos dolgokon.  Emlékszem arra, hogy a Fideszt  a különböző főiskolákon és egyetemeken működő szociológiai-politikai érdeklődésű körök hozták létre (én az Erdei Ferenc Kör tagja voltam, Bayer Zsolttal együtt). Azaz a nyomozati munka: a valóság és a szabadság iránti együttes érdeklődés mozgatta a Fidesz megalakulása előtti folyamatokat.  Ehhez kell visszatérni a Fideszben is és azon kívül is, mindenhol, ahol normális Magyarországot akarnak építeni.

Persze ez a “detektívmunka” a politikai tevékenység hátországa,  és nem közvetlenül a politikai napi munkát meghatározó tevékenység. Csak a politikusokon meg kellene látszania annak, hogy benne van e a lelkükben a detektív (érdeklik-e a tények), vagy nincs.  No, ez a politikus a jó politikus, akárhonnan jön. A novemberi 2000-ben mondja Galin Tihanov bolgár irodalomtörténész a kelet- európai múlt feldolgozásával kapcsolatban, a lényeget kiemelve:

“Egyetértek azzal, hogy itt, amennyire lehetséges, a ‘szenvtelen’ kutatás jelent a kulcsot. A kommunista múlt kutatása a megelőzésre irányuló gyakorlat: arra igyekszik rámutatni, hogy a múlt megismétlése veszélyes és hiábavaló vállalkozás, és arra is, hogy milyen népbetegségek vethetik vissza.”

Hatalmas még az elvégzetlen munka . Szerencsére nem légüres térben kell Poisonville-t megtisztítani, elődeink sok munkát elvégeztek már. Móricz Zsigmond írása a Nyugatban (A magyar nép ezer arca. 1931. 15. szám ) egy ezzel kapcsolatos nagyon elgondolkodtató példa: “A mai magyarság krízis előtt áll. Akárhogy fordul, az ifjúság lelkiségén fordul meg a jövő. Nem azon, hogy az ifjúság e pillanatban vegye át egy új élet irányítását, hanem azon, hogy az ifjúság az élet parancsa alapján felismerje, hogy az eddigi rendszer és módszer rossz volt és valami új, szociálisabb és emberibb és kultúráltabb életre igyekezzék.”

Az ifjúság kiemelése sem véletlen. A ma is mozgolódó fiatalok számára nagyon lényeges, hogy a valóság és a szabadság egyaránt fontos legyen számukra, amikor országos ügyekben mozognak. A diákok érdekképviseletének szakszervezet mellett nyomozóirodának is kell lennie egyben. Az kell, hogy újra az objektív valóság kerüljön az érdeklődésünk középpontjába. Hogy az elveket a valósághoz kapcsoljuk.

De ahhoz, hogy kapcsolni tudjuk, fel kell deríteni, “ki kell nyomozni” azt. Nem mellesleg a különböző világnézetű emberek között is a valóság képezi a kapcsolódási pontokat (bár néha vitatkoznak a fontossági sorrenden), így fordulhat elő, hogy a valóság a pártok határain átnyúlva fölborogatja a háborús logikát, de csak azok között, akiknek fontos a valóság, a nyomozás, fontos a város újjászületése. Ha ezek működnek és a tények tisztelői (akik épp ezért embertársukat is tisztelik) elkezdenek együtt dolgozni, akkor talán majd sikerül megtisztítani Poisonville-t.

Ha teljesen nem is lehet persze, de annyira igen, hogy méltó legyen a  valódi nevéhez: Personville, Magyarország.