“Nagyon szeretlek titeket

nézni, ahogyan elmentek,

vonatok leghátsó lámpái, távolodók.

 

Nagyon szeretek állni ott,

vonatok, nézni utánatok,

szeretlek, édes fájdalom, hogy én maradok.”

(Bereményi Géza: Elutazók)

Úgy kezdődött minden, hogy Róna Péter repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Bajcsy-Zsilinszky úton székelő Ökopolisz iroda körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. E sorok ismerősek lehetnek az olvasóknak, hiszen mindenki átesett Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényén, amelynek első lapjain Kun Béla szállt fel és repült el, bár Rónával szemben ő tényleg menekült, Róna pedig nem. Mindegy.

E sorok írója azok közé tartozik, akik annak ellenére is érdeklődve olvassák Róna írásait, hogy számos gondolatával nem értenek egyet, egyben azok közé is tartozom, akik csak nagyon ritkán nyitják meg azon oldalak tartalmait, amelyeken a kioktatás és a “mindenki Orbán-rezsim konzerváló, aki nem olyan, mint mi” jegyébenpengetik az ellenzéki összefogás húrjait. Ezeken a portálokon a napi Róna-oktatás már-már szerkesztőségi előírás, a tárgyalt írásokat tehát meg sem kell nyitni ahhoz, hogy tudjuk, mi van bennük.

A memóriám viszont még nem rossz, bár nem rendelkezem olyan élessel, mint a Google, éppen ezért támaszkodom rá.

2008. szeptember 24., Népszabadság: “A magyar társadalom számára a kialakult helyzet a politikai vezetők hitványságának, következetlenségének, erkölcstelenségének és komolytalanságának a következménye. Tamás Pál kutatásai és az elmúlt hónapok eseményei viszont azt tükrözik, hogy ez a nemzet még nem tudja a konfliktusait feloldani valamiféle parancsszó nélkül. A bonyodalom abban a »valamiféle« szóban rejlik, mert nagyon nehéz eltalálni a demokrácia, illetve a parancsszó iránti igények arányát. Ezt mutatja mind Gyurcsány, mind Orbán helyzete. Az előbbi azért számíthat meghurcolására, mert nem támaszkodik eléggé a tekintélyelvű eszközökre, az utóbbi pedig azért, mert a demokráciába vetett bizalma bizonytalan” – írja Róna, és adódik a kérdés: mire is kellene támaszkodnia Gyurcsánynak? Tekintélyelvű eszközökre?

Most ez javaslat, belátás vagy a megértés szándéka vele szemben, azaz mivel olyan a magyar társadalom értékrendszere amilyen, a hatékony kormányzás ezt kívánná meg? Nem ez lenne a gond éppen Orbán esetében 2012-ben?

2009. február 13., Népszava-beszámoló: “A kormány új gazdaságpolitikája patrióta jellegű lesz, az ország önfinanszírozó képességére alapoz majd. Vagyis, amíg az elmúlt 10-15 év magyar gazdaságpolitikája a külföldi forrásokra és technológiákra épült, addig az új magyar gazdaságpolitikát inkább a belső forrásokra, a munkára kell alapozni – egyebek között ezt jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) és a DEMOS Alapítvány rendezvényén. (…) A külföldi tőkére, forrásokra, technológiára támaszkodó gazdasági modell kifulladt – ezt a tézist először a Népszavában publikálta több cikkében Róna Péter, az ELTE tiszteletbeli tanára. A neves közgazdász, aki tegnap ugyancsak előadója volt a BAMOSZ és DEMOS konferenciájának, lapunknak elmondta, hogy a miniszterelnök beszédében teljes mértékben magáévá tette az ő álláspontját.”

Hogy mik vannak? – kérdezhetné, aki csak azóta követi Róna munkásságát, hogy ő az LMP pártalapítványának, az Ökopolisznak a társelnöke lett.

People they are a changin' (fotó: MTI)

Mindezen idézetek Róna “távozó” levelének tükrében adnak egy pofont az emlékezetnek, az internet elöl nincs bújócska. Nyilván a közgazdász soha nem volt Gyurcsány híve, soha le nem írt volna olyat 2007-ben, hogy “egyetértek a jelenlegi kormánypártokkal abban, hogy a baloldali értékekhez (több méltóságot, több lehetőséget mindenkinek) az állam megrendszabályozásán keresztül (vagyis egy neoliberális programon át) vezet az út”, hogy aztán 2009-ben így fogalmazzon: “Gyurcsány elkalkulálta, hogy mit képes kormányon véghez vinni. Elfogyott a támogatottsága a párton és a társadalmon belül egyaránt”, a baloldal nem érti a társadalmat. Lám, amikor bukik a projekt, az értelmiségi kifarol, ki emlékszik már, mit mondott egy konferencián, írt a Népszabadságban.

Ez az alapállás jellemző magyar értelmiségi tünet: addig maradunk fent egy lovon, amíg az halad, amint a közönség (társadalom) elkezd attól elfordulni, rögtön belátjuk a ló alkalmatlanságát és tévedéseit, lepattanunk róla, esetleg konstruálunk egy ellenközvéleményt neki, barátit nekünk.

Róna Péter is beleesett ebbe a magyar értelmiségi csapdába. Nem volt nehéz neki, megkérdőjelezhetetlen tekintély jobb- és baloldalon egyaránt, mindkét oldal ugyanazt akarja tőle, csak más hangszerelésben: “Mondd ki, hogy válság van, mondd ki, hogy összeomlás jön, mondd ki, hogy hazug a politikai elit, mondd ki…”. A válságértelmiségit mindét politikai oldal (ideig-óráig) ugyanarra a célra kívánja és tudja használni, az emancipált értelmiségi pedig ilyen helyzetektől (kamerától, szombati nagyinterjútól) nem nagyon szokott elfordulni, markáns értékítélet megfogalmazása maga az identitása.

Róna Péter is feltüzelte a közéletet: nyolc és/vagy húsz év, bajnaizás, oszkózás, gyurcsányozás, orbánozás, piacozás, multizás, stb. Vele lobbannak hívei, LMP-s kongresszusi küldöttek visszhangozzák szavait, amelyek jegyében akár saját pártjuk kilövésének legvalószínűbb stratégiáját is elfogadják, mint valami véres kardot körbe hordozzák, kölcsönösen erősítik egymást az össze nem fogásban, az elhatárolódásban, hogy “nem és nem érdemes feladni” az elveket.

Ebbe még belefér egy meglehetősen erős csúsztatás is: Róna állításával szemben Bajnaiék semmiféle ultimátumot nem adtak az LMP-nek, csak tárgyalni hívták. Mindegy, a hívek ettől csak erősödnek.

Az se baj tehát, ha közben a csúsztatás cáfolatot nyert, jó értelmiségiként annál rosszabb az a tényekre nézve. Róna tetézi: “Direktben mondták, hogy vagy csatlakozol, vagy kinyiffantunk” – mármint liberális körök az LMP-nek. Aha, persze, így szokás tárgyalni, hogyne. Továbbá Róna szerint Bajnai Gordonék “kriptofasiszta” módon viselkedtek, de ahogyan fogalmaz: “Én ezt szigorúan tudományos értelemben használtam: a szakirodalomban azt nevezik kriptofasisztának, amikor egy döntésnek, lépésnek nincs más tartalma, kizárólag a hatalom megszerzése.” Az olvasót viszont nem lehet megvezetni, pontosan tudja, hogy a “kriptofasiszta” kifejezés nem tudományos, hanem Komintern/Biszku Béla/Révai József- iratokban szokott felbukkani.

“Immár évek óta küzdök azzal az érzéssel, hogy hazám, Magyarország nem az én világom. Rendre olyan dolgok történnek, velem és hozzám közel állókkal, amire nem találok ésszerű magyarázatot, ami csak egy olyan észjárásnak, viselkedési formának lehet a kimenete, amit én nem ismerek, nem vagyok képes felfogni. Az utóbbi hetek eseményei meggyőztek, hogy a küzdelem értelmetlen, Magyarország tényleg nem az én világom” – írja Schiffernek.

Nem értem: most, hogy Róna és az LMP jobbra nyitni akaró szárnya – milyen koherens szövetség ez – éppen egymásra talált, elutasították Bajnait és azokat, akik véletlenül még arra jártak, elköteleződtek a Róna levelében foglaltaknak, akkor ő egyszerűen lelép, elfáradt. Ez lehetséges, számosan vannak így, de akkor ezt kell mondani.

Igazán nem kérünk sokat: Magyarországon 2014 után csak akkor lesz jobb világ, ha a magyar értelmiség is megpróbál egy rövid időre következetes maradni, vagy szembenézni saját magával. Nem szégyen tévedni, belátni dolgokat, feltenni a kezeket: bocs, ma már nem így látom.

Abban az esetben pedig, ha formálja a közvéleményt, azt annak tudatában tegye, hogy akik hallgatják és olvassák, azok gondolatait hivatkozzák is, annak mentén formálják politikájukat, úgy élnek, ahogyan ő javasolja. Szóval, ha kész a ház, ami egyébként is rozoga, akkor nem mond le, nem repül el. Vagy ha mégis, akkor a lehető legkevesebb romot hagyva maga mögött.