A következőket mondja Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetője a liberális gazdaságpolitikáról: “Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor a liberális elemzés abból indul ki, hogy az egyének jövedelemnövekedési törekvése kialakítja a személyes és társadalmi optimumot, a gazdaságról általánosságban feltételezi, hogy olyan, amilyen, és a piaci folyamatok szabadon alakítják. Tehát az eszközökre helyezi a hangsúlyt, és nem a célokra.”

Ezzel a mondattal az a fő probléma, hogy logikai ellentmondást tartalmaz. Barcza egyrészt azt mondja, a liberálisok abból indulnak ki, hogy a piac szabad működése elvezet a társadalmi optimumhoz (tehát pozitív következménnyel jár) és ezért támogatják azt, a következő mondatban viszont már azt állítja, a liberálisoknak nem is a következmény (a cél) a fontos, hanem az oda vezető út (az eszközök).

Ezért a logikai bukfencért azonban kár lenne kizárólag a piaci liberálisok kritikusait hibáztatni. Sokszor ugyanis valóban nem egyértelmű, hogy egy klasszikus liberális beállítódású személy miért támogatja a piacgazdaságot: azért, mert az pozitív következményekkel jár (konzekvencialista érvelés), vagy mert a kapitalizmust az eredményektől függetlenül is a legerkölcsösebb rendszernek tartja (deontologikus, többnyire természetjogi  érvelés).

Alapvetően az előbbi típusú érvelés egyebek mellett Adam Smithé, Jeremy Benthamé, John Stuart Millé, Ludwig von Misesé, F.A. Hayeké vagy Milton Friedmané, az utóbbi táborba pedig olyan gondolkodók sorolhatóak, mint John Locke, Robert Nozick, Murray Rothbard vagy Ayn Rand.

A kétfajta érvrendszer közti különbséget jól szemlélteti, hogy amikor Ludwig von Misestől egyszer megkérdezték, támogatná-e a szocializmust, ha bebizonyosodna róla, hogy a kapitalizmusnál jobban képes az emberi jólét növelésére (jólét alatt természetesen nemcsak anyagi jólét értendő, sőt, tulajdonképpen a maga a szabadság is beletartozhat, mivel azt az emberek értékesnek tartják), Mises válasza, radikális liberális létére, az volt, hogy igen (bár hozzátette, a valóságban nem így van).

Ahogy én látom, a következményelvű gondolkodás főleg a közgazdaságtan felől közelítők számára szokott vonzó lenni, míg számos lelkes libertárius, illetve szabadpiaci aktivista egyértelműen a természetjogi érveket pártolja, gyakran hivatkozva az ún. “Non-aggression axiom”-ra vagy Rand objektivista filozófiájára. Jómagam alapvetően a következményelvű táborba tartozom, de én sem mondhatom el magamról, hogy ne keverednének bennem a különböző érvrendszerekhez tartozó érvek.

Barcza úr tévedése érthető. Ettől még amit elmondott, logikailag meg empirikusan is badarság.