Róna Péter felmondott Magyarországnak, és ezt meg is írta egy Schiffer Andrásnak címzett szép levélben.

Lássuk tehát: “…azzal a gondolattal jöttem haza, hogy az általam nagyon szeretett szakmában szerzett tapasztalatok segítségével hozzájáruljak egy egészséges, működőképes pénzügyi rendszer létrehozatalához. (Külön ‘élmény’, hogy az újdonsült magyar elit nem tartott rá igényt.) Mint szintén tudod, 2006-tól kezdve kétségbeesetten írtam és nyilatkoztam a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kaptam a ‘kókler’ minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter.”

Hazajött segíteni, de itt nem tartottak rá igényt, a devizahitelek bírálatáért meg le is kóklerezték. Most meg neki – aki már akkor megmondta – kellene egyezkedni az elkövető lista végével. Hát ezt már ne!

Hogy nem tartottak rá igényt, azt én meg tudom érteni, mivel etatista, újraelosztós, keynesiánus közgazda van itt elég, még gátépítéshez is, nem volt igazi igény még egyre.

De igaza van-e abban, hogy a devizahitelezés kockázatos? Igen.

Igaza van-e abban, hogy a bankok rossz terméket árultak, és arcátlanabbul viselkedtek, mint anyaországaikban? Igen.

Igaza van-e abban, hogy ezért az állam pénzügyi vezetői a felelősek? Igen.

Akkor, ha mindenben igaza volt, most sajnálnunk kell, hogy magunkra hagy minket a géniusz? Hát nem!

Sértődötten balra el (fotó: MTI)

Először is, nem a mi vezetőink voltak a világban az egyetlenek, akik az olcsó pénzből lufifújás csábításának nem tudtak ellenállni. Valóban jobb lett volna, ha nem keltjük a növekedés látszatát az olcsó hitelből pumpált építőiparral, lakásépítéssel, nem szórjuk ki a pénzt plazmatévére, autóra és felelőtlen önkormányzatokra.

Sajnos gyáva politikusaink ennél sokkal enyhébb nehézségekkel járó dolgokkal sem képesek szembenézni.

Egy lényeges dologról feledkezik el Róna Péter. Arról, hogy a felelőtlen lakossági és önkormányzati eladósodás önkéntes volt (az államot most hagyjuk, az semmiképpen nem bújhat ki semmilyen felelősség alól), senkinek nem nyomtak hideg vasat a halántékához, hogy aláírjon egy kölcsönszerződést. Ezzel szemben, az a politika, amit ő kínál, egyáltalán nem önként választható az értéktermelésre képes, szorgalmas, tehetséges emberek és vállalkozások részére.

Az általa is preferált bődületes újraelosztás rendszerében az életképesek nyakukon a késsel ürítik ki a zsebeiket, hogy aztán a rabló-fosztogató állam kénye kedve szerint újraossza a jövedelmeket, nem megfeledkezve az újraosztók bőséges ellátásáról.

Róna Péternek nem az agyonadóztatással volt/van baja (ld. az LMP adójavaslatában az szja felső kulcsát), hanem azzal, hogy ő nem a multiknak adná a munkahely-teremtési támogatást, hanem a hazai vállalkozásoknak, pl. az évek óta veszteséges tejgazdaságnak.

Nos, Kedves Róna Péter, ez az, amiért nem kapkodtunk a zsebkendőnk után, amikor felmondott. De ha már így alakult, lenne egy utolsó kívánságunk. Vigye magával az összes keynesiánus, (poszt)marxista, antikapitalista, piacutáló kollégáját is, és akkor mégis csak kimegyünk az állomásra integetni, amikor kigördül a vonat a peronról.