Néhány héttel ezelőtti,  “Írjunk kapitalista programot!” c. bejegyzésem viszonylag szerény visszhangot keltett, de a hozzá érkezett megjegyzések sokkal értékesebbek annál, semhogy hagyjuk a semmibe hullani őket.

A technikáról szólóakkal természetesen teljes mértékben egyet lehet érteni: nem a blog és a komment a legjobb forma egy program kidolgozására. Nyilvánvalóan műhelymunkára, tanulmányokra, vitákra van szükség. Ez a poszt inkább csak azért született, mert kétségbeesett türelmetlenséggel hiányolom azt a pezsgő közéletet és közös gondolkodást, amiből esetleg megszülethet egy életképes program.

A fülkeforradalom virtuális valósága utáni időkre persze folyik a felkészülés. A Haza és Haladás Alapítvány rendszeresen tesz közzé anyagokat, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elkészített egy menetrendet a “kőbe vésett” alaptörvény lebontásának módjára, és néha megvillan a Szabadság és Reform Intézet is, elsősorban közismert vezetőin keresztül (sőt, Bokros Lajos közben pártot is kezdett szervezni – a szerk.). Eközben hírek szállnak arról, hogy az MSZP programot ír és a Milla is ilyesmit ígér október 23-ra. Valami tehát készülőben van.

Ideje, hogy mi is hozzátegyünk valamit, különben nagyon kedvezőtlen irányban húzhat el az Orbán-váltó program, és a végén eben gubát cserélünk. Az antikapitalista, “jó államban”, politikusi tisztességben bízó koncepciók ijesztőek. Aki tud valamit – akár tapasztalataiból, akár tanulmányaiból – a szocialista rendszerek működéséről, az tudhatja: hiába csapkod a hatalom a “láthatatlan kézre”, az mindig átrendezi a központi terveket, az elvhű, elkötelezett eszmei alapon irányító politikai vezetőknél pedig nehéz károsabbat elképzelni. (Gondoljanak a 30-as évek Ukrajnájára, a 70-esek Kambodzsájára, a 80-asok Romániájára!)

A Kapitalizmus blog az egyéni kezdeményezésben hisz. Az új program legfőbb feladata az, hogy ennek útjából hárítsa el az akadályokat. Ehhez meg kell keresnünk a megfelelő fórumokat, de a kimunkálás – az ördög a részletekben lakik! – akár máris kezdődhet. “laszlobellus” hozzászólása a blogon önmagában is egy programvázlat. Első pontként a valódi egykulcsos adó bevezetését javasolja. Ez egybevág a Facebook-on kapott hozzászólásokkal: ott is az adók, illetve az állami újraelosztás mértékének csökkentését javasolták a kommentelők.

A Fidesz 2010-es nagy arányú választási győzelmében lényeges – ha ugyan nem döntő – szerepe volt az adócsökkentés, illetve az egy kulcsos adó ígéretének. Aki ebben bízva rájuk szavazott, ma fogja a fejét, pedig betartották az ígéretüket. Az adó mértéke nem egyszerűen politikai akarat kérdése.

Az adócsökkentés melletti egyik legerősebb közgazdasági érv az ún. Laffer-görbe. Arthur Laffer kaliforniai közgazdász állítólag egy szalvétára vázolta fel:

Könnyen belátható az összefüggés: a magasabb adókulcs egy ideig növeli a beszedhető adó tömegét, de ha túl sokat von el az állam, akkor az adóalanyok nem lesznek érdekeltek többlet erőfeszítést tenni több bevételért, mert a náluk maradó hányad nem éri meg a pénz, idő, tudás befektetését. Vagy kivonulnak a gazdaságból, vagy eltűnnek az árnyék-gazdaságban. A gond azonban az, hogy a görbét soha nem sikerült empirikus adatokkal felrajzolni. Így nem tudjuk, valójában milyen is az alakja, hol a csúcspontja, mekkora a meredeksége:

Például nem tudjuk, hogy a jelenlegi magyar áfa-kulcs a csúcspont előtt, vagy mögött helyezkedik el. Így az sem számítható ki, hogy emelése nyomán több, vagy kevesebb adóbevétel várható. Tekintve, hogy a világon nincs ilyen magas kulcs, az utóbbi a valószínű. Azt sem lehet megmondani, hogy az élelmiszerek áfa kulcsának 5, vagy 10%-ra csökkentése nyomán az adókulcs átkerül-e az inflexiós pont túloldalára, vagy az intézkedés éppen növeli az ebből származó bevételeket.

Tehát abból kell kiindulni, hogy minden adócsökkentő lépés először csökkenti a költségvetési bevételeket. A magántulajdon tisztelőjeként arra nem is gondolhatunk, hogy mások használatra kölcsönkapott pénzéért ne fizessük meg a megállapodott használati díjat, vagy pláne, ne törlesszük időben. Abban bízhatunk, hogy egy hiteles gazdaságpolitikát folytató kormány olcsóbban tudja megújítani a hiteleit, de ezt a hitelességet meg is kell szerezni.

A vállalatok ma több, mint félszáz címen fizetnek adót, járulékot és egyéb fantázianevű sarcot. Persze nem mindegyik mindet, de azt is tudni kell egy vállalkozónak, melyik hatálya alá esik a cége és melyik alá nem, és miért, követnie kell: történik-e változás, amivel alá kerül.

Az egykulcsos adó helyett inkább az ún. kis adók, járulékok eltörlésével lehetne kezdeni. Ha megnézzük a 2011. évi zárszámadást, látható, hogy számos bevételi soron szerepel viszonylag kis összeg. A cégautó adó, az energia adó, a kutatási és a munkaerő-piaci alapokhoz történő hozzájárulás, a környezetterhelési díj és társaik kiszámításához szükséges nyilvántartás, a bevallások elkészítése, archiválása talán magánál a befizetési kötelezettségnél is nagyobb terhet jelent a vállalatoknak. Ráadásul az államnál is költség: bevételi számla, ellenőrzés, feldolgozás, kimutatás jár velük.

Vagy dobjuk ki őket, vagy emeljük meg annyira, hogy értelmük legyen (mert pl. uniós előírások, más nemzetközi egyezmények miatt nem szüntethetők meg), és akkor csökkenthetünk mást helyettük. A válogatásnál alapvető szempontnak kell lennie annak, hogy a személyre, ágazatra szabott adók kerülendők, az adórendszernek semlegesnek kell lennie, különben versenykorlátozó, rontja a gazdaság hatékonyságát.

Az igazi lehetőség persze – ahogy több hozzászóló is említette – a kiadási oldalon rejtőzik. Erről legközelebb, addig is lehet nézni a táblázatot és ötletelni.