Böcskei Balázsnak az a tétele, hogy „nem kell az egész Alaptörvényt kikukázni”, teljesen helyénvaló. Vannak például az Alaptörvénynek olyan elemei, melyek a  képviseleti demokráciát erősítik, például a véleménynyilvánító népszavazás vagy a népi kezdeményezés anakronisztikus intézményének kiküszöbölése. A kettős állampolgárság nem ilyen. Súlyos következményei vannak és lesznek, viszont nem lehet már visszavonni sem.

Talán tessék emlékezni rá, hogy az első Orbán-kormány idején magyarság összetartozásának „természetes kifejezése” a magyarigazolvány volt, és a magyar kormányzat kifejezetten megígérte: a határon túli magyarokkal a kapcsolatot nem emeli állampolgári szintre. A témát a Magyarok Világszövetségében a Fidesz „radikális” ellenfeleként hatalomra jutó Patrubány-kör erőltette már a Medgyessy-korszakban, és sokáig senki nem vette komolyan, mígnem Orbán előbb a következményekkel nem törődve aláírta a népszavazási ívet (milyen az, hogy elhatárolódik egy nemzeti céltól?), majd Gyurcsány hatalomra kerülése után teljes mellszélességgel kiállt mellette, korábbi politikáját meghazudtolva, hiszen tökéletesen alkalmas volt az új kormány energiáinak lekötésére és – ha győznek az igenek – meggyengítésére.

A taktikai manőver ugyan nem ért célt, mert az új miniszterelnök átmenetileg éppen hogy megerősödött – a népszavazás eredménytelensége neki győzelem volt -, de  a Fidesz szerencséjére Gyurcsány és pártja politikai és morális öncsonkítást követett el. A  kádárista szociális irigységre apellált ( „elveszik a nyugdíjunkat”). Ezzel beláthatatlan időre kompromittálta a – hosszú távon a határon túli közösségekre nézve is ártalmas – könnyített honosítás kritikáját. Másfelől mindörökre védhetetlen támadási felületet adott.

A dolog azonban ennél súlyosabb. Azzal, hogy az állampolgárság és így az állam fogalmát hozzáragasztotta a jóléti ellátáshoz, az MSZP kőkemény érvet szolgáltatott saját magának és saját híveinek minden magánosítás(-szerűség), a túlterjeszkedő állam minden zsugorítása ellen. Általánosabban: a modern demokráciák célja (eredetileg) az egyéni személyes és anyagi szabadság védelme. Nem egy olyan szerződés, miszerint „ha X állam területén élek, és lehetőleg dolgozom is, cserébe rendes nyugdíjt és ingyenes orvosi ellátást kapok”,
hanem olyan, mely szerint  „az állam dolga, hogy megvédjen engem és vagyonomat idegen hatalmaktól, a káosztól, a bűnözéstől, mások agresszív ösztöneitől, cserébe fedezem ennek a költségeit, és a törvények betartásával, katonáskodással, a szegények ellátásának fedezésével, kötelező elsősegély-nyújtással stb. részt veszek a saját védelmemben.”

Az első esetben nincs szükség a képviseleti demokrácia intézményrendszerére, mert az egyetlen kérdés az, hogy az állam tud-e eleget adni. A második esetben van, mert választani lehet a között, hogy az állam a védelem melyik területét tartsa – az én pénzemből – fontosabbnak: mondjuk, a honvédelmet vagy a folytonos káosszal fenyegető szegénykérdés semlegesítését, és ha az utóbbit, hogyan: például inkább az oktatás masszív fejlesztésével vagy inkább közvetlen juttatásokkal. Mondom, a Fidesz és az MSZP együttes munkával nemzedékekre értelmetlenné tette az állampolgárság tartalmát és így érthetetlenné a képviseleti demokrácia tartalmát is. Ez az egyik dolog, amin nem segít a kormányváltás, de még az alkotmány átírása sem.

2010-ben még az ellenzéki pártok is megszavazták a könnyített honosítást. Innen már sima volt az út a választójog megadásához. Nyugodtak lehetünk tehát, hogy a jövőben – még ha eltörlik is a regisztrációt – külhoni magyarok tíz-vagy százezrei fognak választani olyan képviselőket, akik nem az ő nemzetgazdaságuk működési szabályairól és feltételeiről, nem az ő jogrendszerükről, nem az ő rendészeti szerveikről, nem az ő hadseregükről, nem az ő külpolitikájukról s az esetek túlnyomó többségében nem az ő egészségügyükről, nem az ő köz- és felsőoktatásukról, nem az ő adójuk sorsáról döntenek.

Elvenni a kettős állampolgárságot már nem lehet, a választójogot visszavonni sem. A magyar képviseleti demokrácián ütött seb egyelőre az általános értetlenség okából nem fáj a magyarországi politikai közösségnek, ha meg visszavonnák a jogszabályokat, az külhoni testvéreink tömegének okozna gyógyíthatatlan fájdalmat, véglegessé tenné az érzelmi elszakadást, és a belhoni szélsőségek mellé állítaná őket. Rendben, ezzel most már együtt kell élni, de legalább ne tegyünk úgy, mintha ez – lett – volna az egyetlen üdvös út.