“Halottak napja” – olvasom egy blogbejegyzés címét. Ellenzéki, politikai blog, így a felütés olvasása után már féltem a tartalomtól, ebből most mi lesz. Az, amire számítottam: jogállam-(el)siratás, választási regisztráció és a kétharmad, ellenzéki kiútkeresés. Amelyekkel önmagában nincs is semmi gond, a jogállam mindennek az alapja, a róla és érte folytatott diskurzusok elengedhetetlenek, magam is érdeklődéssel és kritikával olvasom, illetve terjesztjük azt ide vonatkozó gondolatkísérleteket.

Egyúttal el is utasítom azt a baloldali gondolatkört, hogy “mindent vissza”, tegyünk úgy az új alaptörvénnyel, mintha nem is lett volna, hogy kalapács + jogállami aufklärizmus + túlfűtött Fidesz-utálat = új alkotmány.

Véleményem szerint a jogállami korrekció alaptörvény-korrekciót jelent (hasonló máshol). Politikai kultúra, illetve kultúraváltás szemszögéből nézve nem lehet az egész “dokumentumot” a lomtárba küldeni. Az alaptörvény teljes kukázása a politikai kirekesztés egy formája, még akkor is, ha a tartalma olyan, amilyen (egyetértek a kemény és jogos kritikákkal), még akkor is, ha politikailag terhelt, akkor is, ha arról nem a politikai konszenzus, hanem Gulyás Gergely jut eszünkbe, még akkor is, ha megszületése idején annak őre Schmitt Pál volt. Aki a második pártkatona lett volna a sorban a köztársasági elnöki pozícióban, ha Szili Katalin annak idején átment volna. Ugye ezt gyakran elfelejtette a baloldal a Nagy Schmitt Felháborodás közepette.

Ingott alattam a szék, amikor egy nyilvános fórumon egy baloldali politikus azt találta mondani, hogy a kettős állampolgárság intézményét meglehetősen nagy és komoly revízió alá kell venni 2014 után – megszólalásából a megszüntetést is kihallani véltem. Semmit, de semmit nem értett meg az illető a politikai közösség mibenlétéről, a történelem traumáiból, a múltfeldolgozásból. Arról lehet vitatkozni, hogy a határon túli magyarok technikailag hogyan is szavazzanak – ennél már csak “tisztábban” –, de kedves baloldali politikusunk, van olyan, hogy magyar történelem, és az nem 1945-tel (és nem is 1957. május elsejével) kezdődött.

A halottaknak semmi közük a választási rendszerhez. (Fotó: MTI)

Szóval halottak napja és jogállam. Így együtt (ezzel a címmel) ez maga a politikai modorosság. Nem mondom, hogy ezen a napon mindenkinek hitről, reményről, Pilinszkyről kellene diskurálnia, tekintettel az emlékezésre Új Embert, Evangélikus Életet olvasnia vagy temetőben ismert emberek sírjait kutatnia, de hogy nem a jogállamról kellene “halottak napja” felütéssel értekezni, az biztos. Nem pontosan idézem, de Sartre mondotta, hogy soha olyan szabadok nem voltak, mint annak idején az ellenálláskor. Ez a sajátos szabadság, a gondolkodás, az ellenállás, a kreativitás, a lázadás, a nyelv szabadsága. Erőt és komolyságot éppúgy kíván, mint humort és öniróniát. Modorosságot viszont semmiképpen sem.

Nem lenne jó, ha ezeknek a felütéseknek elmúlna idejük? Tényleg, ennyi jön csak ki, ettől fog kikerülni a blog a Mandinerre? Mindenki előtt tiszta ugyanis, hogy mi lett a jogállammal, mindenki előtt világos, milyen demokrácia-felfogással “dolgozik” a kormányzat, mindenki előtt adott, hogy a választási rendszer milyen stratégiákat hívhat életre. És mindezekhez a halottaknak semmi közük nincsen.

Persze, tudom, halottnak lenni sokkal rosszabb most, mint 2002-2010 között volt.