Az egy dolog, hogy Ángyán professzor álomvilágban él, és az ideológiája végső soron kártékony – noha vonzó, és/mert erkölcsileg, mint mondtuk, cáfolhatatlanul igaza van.  De Ángyán professzor ügyével és annak közkeletű értelmezésével van egy másik probléma is. Az eltévesztett nagyságrend.

Mondom, azzal nincsen semmi hiba, hogy az – Északnyugat-Európán kívül ilyen ügyekben szinte szükségszerű – állami korrupciót kárhoztatja. Nincs kifogásolni való abban, hogy rámutat: a kormány egyes lépéseit üzleti csoportok diktálják. A kozmikus következtetések levonása már nem stimmel. Maga Ángyán úgy véli, a spekuláns tőke maffiája elfoglalta az Orbán-kormányt. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a mai közgazdasági nyelv a spekulatív tőke kifejezést ismeri, ez kifejezetten a pénzpiaci szereplők egyik típusát jelöli, nincs köze a mezőgazdasághoz. A spekuláns tőke abban az értelemben, hogy a családi vállalkozás szintje fölött az, akinél a pénz van, elkülönül attól, aki a termelést irányítja, s esetleg a vállalkozás becsületes alapítóját is kisemmizi, a náci párt ideológusainak találmánya, és a mai Magyarországon a média nyilasabbik szegmense használja szívesen. A professzor ártatlan ember, jó ember, nem kell erről tudnia. De hallgatói legalább egy részének illene tudni.

Akik ellenzéki oldalról tapsolnak, azok pedig „új földesúri osztály”, „fideszes feudalizmus” létrejöttét látják lelki szemeikkel, itt viszont a marxizmus maradandó hatását muszáj észrevenni annak, akit zavar.

Csakhogy sem erről, sem arról nincs szó. Számoljunk már egy picit. Magyarországon a termőföld 12 százaléka van állami kézen. Ebből a jelenben és a belátható jövőben legföljebb 3-4 százalék felszabadítható. Az a földmennyiség, amit a Földalapkezelő az első két lépcsőben haszonbérletbe adott, minek során Ángyán professzor a visszásságokat felfedezte, 65 000 hektár, a magyarországi termőföld-mennyiség 1 százaléka. Ebből nem lesz új osztály, se feudalizmus, se az élősködő kapitalisták áttörése. Inkább csak annyi, hogy a kormány megerősítette a baráti gazdagemberek már meglévő pozícióit arra az esetre, ha mégsem sikerülne kivédeni a földpiac liberalizációját, amire – a kormány tudja jól – nincs sok esélye az uniós regulával szemben.

Ángyán is, a baloldali politikusok és médiamunkások is az osztályharc erősödését és a kizsákmányolók agresszivitását látják abban, ami már rég jellemző, csak régebben nem vették észre. Vagy ezért, vagy azért. Egyszerűen arról van szó, hogy a magyarországi kapitalizmus nem most jön létre, és nem most lett ilyen, hanem kezdettől fogva crony capitalism, cimborakapitalizmus, olyasmi, amit a számomra utálatos „mutyizás” szóval jelölnek: az a mély történelmi gyökerű mechanizmus, hogy –

nem, kedves balosok, nem az elszabadult piac vezet igazságtalanságokhoz és a gazdaság permanens válságához, hanem a politikai és gazdasági hatalom teljes és természetesnek tartott összefonódása, az a szabály, hogy üzleti sikert pontosan nem a szabad piacon lehet elérni, hanem irányított piacon, az államhoz fűződő szoros és jó kapcsolat, esetleg perszonálunió révén. Ez a szövetség akkor se szép, amikor a szénhidrogén-iparban vagy a csúcstechnológiájú hadiiparban valósul meg, de ott – ha a gazdaság alapvetően kapitalista jellegű – hatalmas pénzeket hoz, és hajtja a növekedést (ugyanaz a kőolaj- és földgázkincs, ami a putyini Oroszországban még a mai nehéz időkben is 4 százalékos évi növekedésnek az egyik fő alapja, a Szovjetunióban a stagnáláshoz volt elegendő). De ha kis hozzáadott értéket termelő ágazatra száll rá a honi tőke, és az állam a piac kikapcsolásával segíti, abból  korrupción kívül csak hanyatlás lehet.

És hol volt Ángyán professzor, amikor 2005 tavaszán dokumentáltan kiderült, hogy Orbán ugyanezt a mechanizmust már lejátszotta kicsiben? (Mezőgazdaság, perszonálunió, állami támogatás család és barátok felé térítése, sőt a törvényhozás tervezett befolyásolása a családi-baráti vállalkozás érdekében?) Ángyán professzor minderről hallgatott, mint a sír, nyilván nem is hitte el, és tüntetett a Gyurcsány-kormány ellen. Most biztos nagyon meglepődött, hogy jé, ez az Orbán (ez a politikai-gazdasági kaszt) ilyen szemét.

Akármilyen népszerű a nemzetiszocialista és a leninista magyarázat, egyik sem hoz itt megváltást. A szabadság  viszont valahogy mindig beválik, az összes csúnya kísérőjelenségével együtt is.
A gyökerekhez egy kis illusztráció 1937-ből, mindkét oldalnak szabad hörögni, mellesleg azt is mutatja, a manifeszt antikapitalista zsidótörvényekig mennyivel liberálisabb volt a Horthy-rendszer annál, ami a mostani szeretne lenni:

Szomoru adatokat találunk az 500 holdnál nagyobb bérlők csoportjában.
Amikor a magyar földmivesek százezrei nem tudnak egy darabka földbérlethez jutni, nyerészkedésre alakult részvénytársaságok óriási területeket kötnek le bérlet alakjában.
Az ország legnagyobb földhaszonbérlői részvénytársaságok és sorrendben igy következnek: Magyar-Német Mezőgazdasági Rt. 21.623 hold, Kisszállási Uradalom Rt. 17.996 hold, Mezőgazdasági Ipar Rt. 14.324 hold, Somogymegyei Mezőgazdasági Rt. 9968 és igy tovább.
Az egyéni nagybérlők között Szegő Miklós 9586 holdat, Bischitz Sándor 5087 holdat, Geiger Jenő 4102 holdat, Bauer Imre 3966 holdat, Ring Lipót és Samu 3832 holdat, Landesmann Márk és fiai 3574 holdat, Wolfinger Alajos 3525 holdat, Grosz Andor és Béla 3321 holdat bérel stb.
Ha azonban nemzeti és keresztény érzéssel lapozgatja ezt a hatalmas adattárat az ember, bizony nem sok örömét leli benne.