Jó száz évvel ezelőtt, az I. világháború kitörésével véget ért a liberális, szabadversenyes kapitalizmus korszaka. A háború után a győztes szövetséges hatalmak nem állították helyre a háború előtti szabad kereskedelem világát. Az amerikai jegybank laza pénzpolitikája keltette mesterséges fellendülés egy évtizedig se tartott. Az olcsó és szinte korlátlan hitelek által felfújt adósságlufi 1929-ben kipukkant.

Nyolcvan évvel ezelőtt, az egyik legnagyobb közgazdász, Schumpeter a világválság éveiben írt könyvében keserűen arra a következtetésre jutott, hogy a kapitalizmus képes lesz ellenállni a szocializmus erőinek. Pedig tudta, hogy a szocializmus nem fog humánusabb, élhetőbb, jobb rendszert teremteni. Mert a kapitalizmus, minden ellentmondása és időszakos válságai ellenére, hatalmas jólétet és gazdagságot teremtő mechanizmus. A kapitalizmus szakította ki az emberiséget a pre-kapitalista rendszerek stagnálásából, s – Schumpeter számításai szerint – évente átlagosan 2%-os fejlődést képes elérni, ami azt jelenti, hogy képes 36 évente megduplázni az életszínvonalat.

Mégis, Schumpeter attól tartott, hogy a kapitalizmus időszakos válságai miatt az emberek inkább az állam rövid távú segítségnyújtásában bízva a szocializmust választják, s ezzel megölik az aranytojást tojó tyúkot.

A nagy gazdasági világválság idején – először a gazdasági válságok során – az állam teljes fegyverzettel szállt be a válságba jutott gazdaság megmentésére. Az állam belépésével pótlólagos keresletet teremtett, és kartellek támogatásával megakadályozta a termelői árak és bérek csökkentését, végül a jóléti állam szolgáltatásainak kiterjesztésével gondoskodott a válság áldozatairól.

Új korszak kezdődött a történelemben: a gazdaságszervező-gazdaságirányító állam korszaka. Akik a nyugati demokráciákban az állam részleges szerepvállalása mellett érveltek, mint Keynes, azért is támogatták ezt a modellt, hogy elkerüljék a legrosszabbat: a kommunista vagy nemzeti szocialista/fasiszta hatalomátvételt, s ezzel mindennek a megsemmisülését, amit a nyugati kultúra jelent. Remélték, hogy részleges állami feladatvállalás korrigálja a piac romboló hatását, de nem vezet el totalitariánus diktatúrához.

Napjainkban úgy tűnik, hogy a világ, s benne Magyarország elért az állami beavatkozás történelmi ciklusának végére. Az évtizedek óta folyó korlátozott állami beavatkozás elérte végpontját. Az államilag manipulált pénzkibocsátás és a mesterségesen alacsonyan tartott kamatok hatalmas pénz- és hitelkiáramlást eredményeztek. A szinte ingyen pénz és hitel dagályára épült rá a modern fogyasztói társadalom, a fogyasztást kiszolgáló hatalmas ipari gépezet és szolgáltató szektor, a “szociális jogokká” váló állami közszolgáltatások és juttatások hálózata. A 2008-ban elindult válság tette világossá, hogy valójában az egész világ, de a fejlett nyugati világ biztosan, egy piramisjáték részévé vált, amely csak addig folytatható, amíg a korlátlan pénzteremtés folyik. Egyre nyilvánvalóbb, hogy két út áll a világ előtt:

– Az egyik az állam piac-korrigáló szerepvállalásának folytatása újabb és újabb pénznyomtatással. Ennek az útnak a veszélye, hogy a pénz teljes elértéktelenedését okozhatja. S amikor idáig ér a pénzrontás (nem akart) hatása, akkor nem marad más, mint a pénz szerepét teljesen kikapcsoló szocialisztikus diktatúra, amiről mi kelet-európaiak  pontosan tudjuk, hogy semmi más, mint terrorisztikus eszközökkel fenntartott szegényház.

– A másik út: a szabad piacot korlátozó, irányító állam visszaszorítása, s a szabad piac helyreállítása.

Ma már nincs fájdalommentes megoldás. Túl sok adósság, túl sok hosszútávon fenntarthatatlan, meg nem alapozott, a biztonság illúzióját keltő állami szolgáltatás, “szociális joggá” vált állami juttatás épült ki. Magyarország példája mutatja, hogy már az erős beavatkozó állam is csak akkor tartható fenn, ha visszavágja a feleslegesnek ítélt állami kiadásokat, legyen az túlságosan hosszú ideig nyújtott munkanélküli támogatás, rokkantnyugdíj, túl nagyra nőtt felsőoktatás, fenntarthatatlan nagyságú egészségügy. De semmit nem ér a részleges megvágása a jóléti állam szolgáltatásainak, ha az onnan kivont források az állam még nagyobb gazdasági részvételét és a gazdaság még fojtogatóbb szabályozását finanszírozzák.

Egyedül a szabad piac szabadjára engedése adhat reményt. Az elmúlt 200 év történelme azt mutatja, minden ellentmondása ellenére a szabad piac, a kapitalizmus az egyetlen olyan gazdasági rendszer, amely képes megteremteni a modern életszínvonal fenntartásához szükséges gazdasági alapokat.

Az állam által okozott válságból való kilábalásra új fordulatra van szükség. Szabadságpárti fordulatra. Olyan fordulatra, amely az erős kormánnyal, az állami piackorlátozó szabályozással szemben a szabadság biztosítása érdekében az állam szerepét korlátozza.

Ami Magyarországon hiányzik, az a szabadságpárti, minimális államért kiálló liberális blokk a politikai életben, ami képes hatékonyan ellenállni a baloldali vagy jobboldali piackorlátozó állampárti ideológiáknak, s biztosítani a szabad piacot. Azt a piacgazdaságot, amely egyedül képes az alkotó emberi energiáknak teret adni, s amely egyedül képes a növekedés feltételeit megteremteni.

Sokan az IMF-től remélik, hogy gazdaságpolitikai fordulatra kényszeríti az Orbán kormányt. Surányi György mintha inkább azt mondaná, hogy a kormánynak előbb saját magának kell rájönnie, hogy szükség van gazdaságpolitikai fordulatra, mert ez a feltétele annak, hogy az IMF megállapodás létrejöjjön.

Itt az ideje, hogy megforduljon a politikai közbeszéd! Itt az ideje, hogy fellépjen egy politikai párt vagy irányzat, amely végre kimondja: a válság okozója az állam, nem a piac! Minél több állam, annál több korrupció, annál inkább csak a politikusokkal haverkodó cégek tudnak megélni, annál inkább nőnek az adók, s annál inkább elhal az igazi értéket termelő magángazdaság!

Az állami tulajdon csak a hagyómiklósok számára hatékony!

A gazdaságot fojtogató állam erős kormánya gazdasági visszaesést eredményezett, amely csak növelte a szegénységet és az elkeseredett dühöt. Nem csoda: a külföldi befektetők elkerülik az országot, a hazai vállalkozók félnek beruházni. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlan és büntető állam elriasztja a befektetéseket, a túlszabályozó, adóztató állam értelmetlenné teszi a vállalkozást.

Ahhoz, hogy Magyarország ki tudjon lábalni a válságból, arra van szükség, hogy az állam kivonuljon a gazdaságból.
Arra van szükség, hogy a vállalkozók, a vállalatok biztonságban érezhessék magukat, helyreálljon a jogállam, kiszámítható legyen az állami szabályozás.

A Medgyessy-Gyurcsány kormányok költekező, majd az Orbán-kormány államosító, túlszabályozó, a vállalkozásokat büntető  politikája megfojtja a gazdaságot. Az állam a legrosszabb tulajdonos, a legkevésbé hatékony korrupt gépezet, amely nem teremt új értékeket, hanem abból él, amit adókkal kiszipolyoz a keményen dolgozó munkavállalóktól vállalkozóktól, vállalatoktól. A gondoskodó állam mítosz. Romboló mítosz. Semmi sincs ingyen, a gondoskodó állam sem ingyen van.

A gondoskodó állam abból él, hogy magas adókkal magához vonja a keresők és az igazi értéket termelők kemény munkával megszerzett jövedelmét. Itt az ideje rájönni: a választáson győzni akaró politikusok felelőtlen ígéretei, adakozásszerű jóléti intézkedései rövid távon előnyt jelentenek, ám hosszútávon a piramisjátékhoz hasonló teljesíthetetlen és fedezetlen ígéretek költségei agyonnyomják a gazdaságot.

Mi lett a “jóléti rendszerváltás” 13 pontjából? Rövid távon szinte mindenkinek emelkedett a jövedelme, az alacsony keresetűeknek, a közalkalmazottaknak, a nyugdíjasoknak, felpörgette a fogyasztást, mesterséges kereslettel fenntartotta a magas növekedés látszatát. Négy évig. 2006 óta attól szenvedünk, hogy eladósodásra épült, fedezetlen adakozás volt, amelynek költségeit még az unokáink is fizetni fogják. A felelőtlen jóléti ígéretek ráadásul a gazdaság megfojtásával még azt is ellehetetlenítik, hogy az állampolgárok legalább önmagukról tudjanak gondoskodni.

Gyökeres fordulatra van szükség. Olyan önkorlátozó kormány kell, amely végre a gazdaságot, a vállalkozókat, a vállalatokat kívánja helyzetbe hozni az állam helyett. Olyan önkorlátozó kormányra van szükség, amely végre szabadságot akar, s nem az állam fojtogató hatalmát akarja növelni. A jövőre kell koncentrálni. Arra, miként lehet újra növekedési pályára állítani Magyarországot, miként lehet megteremteni a gazdag és szabad Magyarországot.

Ennek az a politikai feltétele, hogy vagy létrejön egy új, szabadságpárti párt, építve a szabadpiacpárti/jogállami/európaiságot támogató választókra, vagy a választók támogatottságát bíró nagy pártokon belül nagyobb befolyást szereznek a piacpárti elvek a nagy néppártok piacpárti érzelmű aktivistáinak hatására. A politikában sose lehet tudni, hogyan alakulnak az események. De elkerülhetetlen a gyökeres fordulat a magyar gazdaság- és társadalom- politikában, ha meg akarjuk akadályozni Magyarország további lecsúszását.