42 éves, nyugodt, határozott, racionális. Wisconsin állam képviselője, a kongresszus költségvetési bizottságának elnöke, Mitt Romney alelnök-jelöltje. De pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy a republikánus elnökjelölt esze, legfőbb politikai értéke.

Paul Ryan ugyanis a klasszikus amerikai szabadságfogalom értője és megtestesítője, a radikálisan kapitalista írónő, Ayn Rand filozófiájának híve (volt), az egyetlen politikus, aki még Romney-nél is hangsúlyosabban képviseli a szabadpiaci gazdaság és a katonailag erős Amerika eszméjét. “Ayn Rand érvelt a legjobban a demokratikus kapitalizmus erkölcse mellett” – közölte 2005-ben (később nyilvánosan lejött erről a tripről, mondván, Rand és az objektivista filozófia túlságosan ateista az ő katolikus hite számára).

Az elnökválasztási kampánynak épp elég ronda mellékszála volt a Romney-bashing azon az alapon, hogy a jelölt a) gazdag, b) sikeres üzletember, 3) a kettőnek nem lehet köze egymáshoz, 4) nem szégyell “kérkedni” gazdagságával és üzleti sikereivel, és az milyen modortalanság már. Függetlenül attól, hogy Romney soha nem kérkedett semmivel, a kampányt jó néhányszor tematizálta (mi kérünk elnézést a kifejezésért) Romney kapitalista mivolta, mintha legalábbis lenne magyarázkodni valója ezzel kapcsolatban. Ryan jelöltsége azonban új minőséget vitt a vitába: ő az, aki továbbra is elvi alapon kapitalista, és ez a mai napig különcségnek (rosszabb esetben: valami szélsőjobbos devianciának) számít a világ legszabadabb társadalmában.

Ayn Rand hatása a republikánus alelnök-jelöltre (a CNN riportja):

“A demokratikus kapitalizmus, az individualizmus elleni támadás nem más, mint Amerika erkölcsi alapja elleni támadás” – jelentette ki még 2009-ben is, és ezt a nézetet a magunk részéről teljes mértékben osztjuk. Nem egyszerűen napi pártpolitikai, ill. gazdaságpolitikai kérdés, ki lesz az Egyesült Államok elnöke.

Nem mindegy, milyen elvek, milyen morál alapján döntenek a gazdaságról (tehát: az egyén szabadságáról) azok, akiknek erre felhatalmazásuk van. Nem mindegy, értéknek tartják-e az amerikai szabadságpárti hagyományokat, mint Ryan vagy a konzervatív-libertárius Tea Party mozgalom; vagy valahol mélyen kicsit szégyellik azokat, és minden lehetséges alkalmat megragadnak arra, hogy kvázi elnézést kérjenek Amerika létéért, értékeiért, érdekeiért, mint teszi a jelenlegi elnök, aki Amerikát csak egynek tartja a világ sok országa közül.

Az egyetlen alelnöki vitán Ryan is és Joe Biden is remekül szerepelt, de csak ő mondta ki zárszavában, hogy a választás tétje nem egyszerűen egy adott szakkérdés eldöntése, hanem az, milyen legyen Amerika jövője? A választás tétje egy túladóztató, központilag túlterjeszkedő, stagnáló ország vagy limitáltabb kormányzat, adócsökkentés, munkahelyteremtés, privatizáció, lényegesen több individuális szabadság. Vagy legalább ezeknek az ígérete.

“Amerika nem engedheti meg magának, hogy kölcsönpénzből tovább költekezzen” – hallhattuk Ryan-től, és ez messze nem csupán közgazdasági érv. Ez morális érv is.

Nemcsak Amerika, hanem az egész, mondjuk így, szabad világ érdeke, hogy ne a Romney által említett (ezt később megbánta) 47 százaléknyi állam- és ellátásfüggő ember igényeihez alkalmazkodjon a társadalom, hanem azokat jutalmazza (ha nem is külön adókedvezmények formájában), akik készek időt és energiát fektetni magukba, új értéket termelni, készek kreatívnak lenni. (És ez nem, nem rekeszti ki a sokat hivatkozott elesetteket, szegényeket, a vitából is kiderült, hogy az ő ellátásukat továbbra is az állam vállalná.)

Ryan szakterülete az entitlement reform, a társadalmat morálisan is korrumpáló, mélységesen igazságtalan és drága szociális jogosultságok, adó- és egyéb kiváltságok megnyirbálása – csak remélni lehet, hogy sikeres lesz benne. Az amerikaiak számára a választás fő tétje az, mennyi beleszólása lesz a kormányzatnak az egyén életébe.

Politikai elemzők általában egyetértenek azzal, hogy a konzervatívok új generációját képviselő Paul Ryan előbb-utóbb a megújult, a klasszikus (és igen: liberális) amerikai eszméket számon kérő Tea Party mozgalom főbb elveit és céljait is képviselő republikánus párt szellemi vezetője lehet. Hát, akkor hajrá.