Matolcsy György pénteken bejelentett költségvetési megszorító csomagja újabb toldozgatás-foldozgatás csak, miközben a lényegről, az állami kiadások rendszerszerű csökkentéséről sem a kormány, sem az ellenzék, sem a szakszervezetek nem beszélnek.

“Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának árát a pedagógusok / tűzoltók / orvosok / köztisztsviselők fizessék meg.” A legújabb megszorító csomag (az elnevezéssel most ne viccelődjünk) bejelentése óta bármelyik érdekképviselet részéről érvényes lehet ez a mondat, én speciel a pedagógusoktól hallottam, miután kiderült, hogy a költségvetés egyensúlyba hozatalában rájuk különösen nagy szerep hárul: jövő szeptembertől mégsem jön a dőzsölés, a mintegy 130 ezer forintos kereset nem emelkedik 135 ezerre, csak majd a rákövetkező januártól.

Ehhez képest akár átgondoltnak is tűnik a “bürokrácia csökkentése” elnevezéssel illetett intézkedés, legalábbis első látásra: a megszűnő álláshelyeket ezúttal nem töltik be. Mindenki számára könnyű belátni az összefüggést: a bürokráciát nem az okozza, hogy átgondolatlan és egymásnak is ellentmondó jogszabályok igazgatják a vállalkozások életét, hanem az, hogy túl sok álláshelyet töltöttünk be eddig, mintegy pavlovi reflexszel: megszűnt valahol valakinek a közszolgálati jogviszonya, mi meg sűrű farkcsóválások közepette gyorsan felvettünk a helyére valakit. De most majd uralkodunk magunkon, amitől egyébként nyilvánvalóan a jogszabályaink is ésszerűbbé válnak.

Aligha vitatható annak a gondolatnak a helyessége, hogy aki nyugdíjat kap a munkabére mellett, az a jövőben mégse kapjon, a jogszerűsége és alkotmányossága annál inkább, de manapság az ilyesmikkel már nem trendi foglalkozni.

Gazdasági miniszterünk illusztráció. (Fotó: MTI)

És akkor elérkeztünk a minden igaz kapitalista szívét melengető döntéshez: most aztán jól lefaragják a segélyeket, azok összege nem haladhatja meg a közmunkáért adható bért, így aztán vége az élősködésnek, a gazdaság motorjai beindulnak, s a haza fényre derül.

Talán érdemes megjegyezni: vannak olyan kapitalisták, akik számára a szegény sorsú emberek éhen halása nem önérték, s nem várják el tőlük, hogy éhbérért az állam jobbágyai legyenek. Ezek a kapitalisták ugyanakkor kifejezetten üdvözölnék, ha a munkanélküli ellátás érdemi lehetőséget adna a munkát vesztettek számára például egy új szakma elsajátításához (mert ez akár annak a szemét profitorientált vállalatnak is érdeke lehet), azzal persze, hogy munkanélküli ellátást az kapjon, aki maga is mindent megtesz azért, hogy ismét elhelyezkedhessen.

Ezen túlmenően azonban a kapitalisták általában nem hisznek abban, hogy a szegény emberek megélhetésének megvonásával kellene megtakarításokat elérni.

Na de itt van például a járulékplafon eltörlése, meg az ATM-ekből történő készpénzkivét megadóztatása, s mind közül a legszebb: a Magyar Államkincstárnál az állami szervek pénzforgalma után az államnak fizetendő adó. Ez a közgazdasági csoda minden másnál ékesebben bizonyítja, hogy ezek az intézkedések semmi mást nem szolgálnak, mint megúszni a költségvetés elkötelezettségeinek érdemi felülvizsgálatát, ez ugyanis komolyabb szellemi tevékenységet kívánna, továbbá annak beismerését, hogy hazugság volt az ilyen próbálkozások elleni hisztériakeltés során annak hangoztatása, hogy nem kell megszorítás, mert az államnak mindenre van pénze.

Az államnak arra van pénze, amire mi összeadjuk. Magától értetődő lenne tehát, ha mindannyian arra bíznánk a kasszakulcsot, aki a leghatékonyabban tud gazdálkodni a pénzünkkel.

A csomaggal kapcsolatban olyan bírálat, amely azt fogalmazta volna meg például, hogy állami juttatást (ingyenes egészségügyet, oktatást, családi adókedvezményt, stb.) csak olyan kapjon, aki arra rászorul, egyelőre ellenzéki részről sem hangzott el. Az eddig különböző kormányok által követett gazdaságpolitika (egy fenntarthatatlan elosztási rendszer fenntartása) tehát nem “a kormány” elhibázott gazdaságpolitikája, hanem mindannyiunké, akik elhisszük, hogy boldogulásunkat az államtól kell várnunk.