Legnagyobb baloldali napilapunk publicistája eképp nyilatkoztatta ki véleményét:

“A helyzet ugyanis az, hogy a családon belüli erőszak kitiltása valóban egyenlő a hagyományos család betiltásával.”

És:

“Egyfelől az erőszak alkalmazásának joga, másfelől a tőle való megalapozott félelem szükséges ahhoz, hogy az emberek ne törjenek ki tömegesen hagyományos szerepeikből. A fölé-alárendeltségi viszony megjelenítéséhez, fönntartásához szükség van az erőszak alkalmazásának jogára. ”

Más cikkben:

“A család instabilitása abból a szabadságunkból következik, hogy azzal kötjük össze az életünket, akivel akarjuk, és ezt a kötést eloldhatjuk, ha már nem akarjuk. Erről a szabadságról mondjon le a saját és gyermekei nevében, aki a hagyományos családot kívánja vissza… Azt a millióféle hagyományos családmodellt, ami a történelmi időben, a földrajzi térben, különböző nemzetekben, felekezetekben és társadalmi rétegekben kialakult, semmi más nem köti össze, mint a szabadság hiánya… A hagyományos családmodell kötöttségeiből folyó szenvedések és tragédiák évszázadok szépirodalmát és népköltészetét ‘tematizálták’. Aki szereti halva látni Rómeót és Júliát, Gyulai Mártont és Kádár Katát – haladjon Orbán Viktor útján.”

A kérdéskör nagyon sokrétű, könnyű elveszni a részletekben. Az utolsó szövegrészből egy biztosan kiderül: Révész kivétel nélkül minden régi családmodellre gondol, amikor hagyományos családról beszél, ezzel megkönnyíti a dolgomat, mert természetesen rengeteg gond van a hagyományos családmodellel is és a “millióféle” közül nem mind oké.

Ezenkívül rengeteg képmutatás és torzítás is terheli a témát, lenne mit megbeszélni, de ha valaki ilyen végletesen leegyszerűsíti a kérdést, az ne várja el, hogy árnyalt megközelítésben fogják bírálni. Révész szerint tehát minden régi családmodell az alá- és fölérendeltségen és az erőszakon alapuló közösség, amit legjobb, ha betiltunk. ( Azaz szerinte is “a bűz, a ‘hagyományos családmodell’ zsigeri igenlése“.)

Miért fontos ez az ügy a Kapitalizmus blognak? Nézzük egy ismert szerző kevéssé forgatott művét (Karl Marx: A német ideológia):

“A termelőerő, a társadalmi viszonyok és a tudat a munkamegosztás óta szükségszerűen ellentmondásba keveredik egymással, mert az élvezet, fogyasztás és a munka, termelés más-más egyénekhez jut. Az ellentmondás megszüntetése csak a munkamegosztás megszüntetésével lehetséges. A munkamegosztással együtt jár a munka és termék mennyiségi és minőségi elosztásnak az egyenlőtlensége, ennek csírája a családban meglévő látens rabszolgaság, ahol a gyerek és a nő a férfi szolgái. Ez az első tulajdon, vagyis idegen munkaerő feletti rendelkezés. A munkamegosztással ellentétbe kerül az egyén és a közösség érdeke.”

Aztán íme egy rész a Kommunista Kiáltványból:

“A család megszüntetése! Még a legradikálisabbak is felháborodnak a kommunisták e gyalázatos szándékán. Mi a jelenlegi, a polgári család alapja? A tőke, a magánszerzés. Teljesen kifejlett alakban ez a család csak a burzsoázia számára létezik; de kiegészítői a proletár kényszerű családtalansága és a nyilvános prostitúció. A burzsoá családja természetesen megszűnik e kiegészítőjének a megszűnésével és mindkettő eltűnik a tőke eltűnésével.

Szemünkre vetitek, hogy mi meg akarjuk szüntetni azt, hogy a szülők kizsákmányolják gyermekeiket? Ezt a bűntényt beismerjük. De, mondjátok ti, mi megszüntetjük a legmeghittebb viszonyokat, amikor az otthoni nevelés helyébe a társadalmit tesszük. Vajon nem a társadalom határozza-e meg a ti nevelésteket is?… A burzsoá puszta termelési szerszámnak tekinti feleségét. Hallja, hogy a termelési szerszámok közösségi kiaknázását követelik, és persze nem tud egyebet gondolni, mint azt, hogy ez a közösségi sors a nőket szintén éri majd. Nem sejti, hogy éppen arról van szó, hogy megszüntessük a nőknek azt a helyzetét, amelyben puszta termelési szerszámok.”

Kérdés persze, igaza van-e abban Marxnak, hogy a család intézménye ilyen szorosan összefügg a magántulajdonnal? Nyilván több könyv anyaga ez. Annyit viszont biztosan mondhatunk, hogy a megfigyeléseinek a veleje igaz: a hagyományos család nagyon is fontos bázisa volt a kapitalizmusnak. Nem mindenhol, elsősorban a protestáns etika  által erősebben érintett területeken. Itt feltétlenül meg kell említeni Max Webert:

“A protestáns etika megszabadította a javak szerzését a tradicionalista etika gátlásaitól, úgy rombolta le a nyereségvágy korlátait, hogy nemcsak legalizálta, de egyenesen isteni akaratot látott benne. Fontos persze, hogy a Weber által az irracionális keleti típusú kapitalizmussal szembeállított nyugati kapitalizmus nem csupán felszabadította a szerzési ösztönt, de egyben meg is fékezte azt a fogyasztás korlátozásával, ideális feltételeket teremtve a tőkeképződésnek.”

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a hagyományos család elleni ilyen differenciálatlan támadás egyben támadás a magántulajdon eszméje és gyakorlata ellen is. Természetesen vannak olyanok, akik nélkülözhetőnek látják ezt az etikai bázist a kapitalizmus virágzásához, mások azonban nagyon is lényegesnek gondolják a protestáns alapú magkultúrát a kapitalizmus erősödéséhez.

Mitt Romney, mormonizmusával együtt, az utóbbi támogatója: “Mi, az amerikai nép, jogainkat és szabadságunkat nem a kormányzattól, hanem Istentől kaptuk”- mondta. A hagyományos család (példa erre éppen a Romney család is) a szilárd morális alapját képezi a szabad vállalkozás rendszerének. Ez jelenti a gátlástalanság előtti korlátozó erőt is (jó esetben, persze).

Az önmérséklet és az önuralom részben elfelejtett erények ugyan, de azért bőven vannak olyanok, akik fontosnak tartják. Ezek az erények az élet minden területén nagyon fontosak: többek között egy működőképes és fejlődő kapitalizmus kiépítéséhez is nélkülözhetetlenek. Igaz, ez azok számára fontos, akik pártolják a szabad vállalkozás rendszerét, hívőként vagy akár ateistaként. A hagyományos családon van mit korrigálni, de csak elvakult balosok akarják megszüntetni. Érdekes módon ezek gyakran olyan balosok, akik nem túl nagy barátai a kapitalizmusnak sem. Révésznél is bukkanunk hasonlóra, Kornaival vitakozik nagy tisztelettel:

“De állíthatjuk-e, hogy a kapitalizmus határai ilyen beláthatatlan távolságban vannak? Hogy nincsenek a látóhatárunkon belül olyan globális problémák, melyekre a magunk értékrendszere (a Kornai által is vallott értékek) szerint csak valamilyen posztkapitalista paradigmában lehet válaszolni? Sokan vélnek látni ilyeneket. Lehet érvelni amellett, hogy rosszul látják, de érvelés nélkül, ezeknek a globális problémáknak az érdemi érintése nélkül mégsem lehet elmenni a kapitalista többletgazdaság történelmi határaira utaló jelek mellett. Ezek közül itt csak a két legszembetűnőbbre utalnék: a Föld ökológiai teherbírásának korlátaira és a világszegénységre.”

Révész nem nagyon radikális, de határozottan lehetségesnek tart “posztkapitalista paradigmát”. A hagyományos családon is túl akar lépni. Nála ez összetartozik. Részemről meg maradok a család, a magántulajdon és a kapitalizmus védelménél.