Ha az ember kiáll valakinek az értékei, eszméi és morálja mellett, célszerű akkor demonstrálni ezt a kiállást, ha az illető komoly bajban van, vesztésre áll, önhibáján kívül és belül. Ezért úgy látjuk, most jött el a pillanat, hogy szerény eszközeinkkel kiálljunk a republikánusok hivatalos elnökjelöltje mellett. Ron Paul-hívő barátunk kivételével a magunk részéről azt szeretnénk, ha a katasztrofális Obama-évek után az Egyesült Államokat Mitt Romney elnök és a radikálisan kapitalista Paul Ryan vezetné (az alelnökjelöltre hamarosan külön is visszatérünk).

Ez a blog – nem csupán az amerikai elnökválasztásról szóló írásaiban – világossá tette, mennyire fontosnak tartja Magyarország (és a világ maradéka) számára is az olyan amerikai értékeket, mint az egyén feltétel nélküli  szabadsága, a magántulajdon szentsége, az önálló, racionális gondolkodás, a siker tisztelete, a piac és verseny szabadságának biztosítása. Ugyanígy fontos az is, hogy Amerika, az utolsó szabadságpárti szuperhatalom, merjen aktív, vezető szerepet vállalni a világban, mert ahogy John McCain találóan mondta, ha nem tölti be ezt a szerepet, akkor mások fogják betölteni. Romney/Ryan elnöksége ilyen megújult Amerikát ígér.

Mitt Romney azonban lehet, hogy már el is bukta a választást (holott előtte épp csökkent Obama előnye), éspedig egy olyan, Amerika- és világszerte botrányosnak tartott, a baloldali Mother Jones honlapon kiszivárogtatott videó miatt, amelyen politikai – és főleg választási – szempontból óriási hibát követ el: őszintén beszél. Ha van “szenvedélyes igazságbeszéd,” ez az.

A május 17-én, Boca Ratonban, egy szponzorokkal tartott zártkörű találkozón készült felvételen Romney kijelenti, hogy az amerikaiak 47 százaléka Obamára fog szavazni, “bármi történjen is”, mert ezek az emberek a kormány segítségétől függenek. “Áldozatnak hiszik magukat, és azt gondolják, hogy a kormánynak kell gondoskodnia róluk (…), azt hiszik, hogy jogosultak az egészségügyi ellátásra, az élelemre és a lakhatásra.” Az elnökjelölt szerint az ő feladata az, hogy “ne aggódjak ezekért az emberekért”.

Íme, a “botránykő”. Romney hiába kérte a Mother Jones-t, hogy az egész beszédét publikálják (UPDATE: a lap azóta közzétette a teljes videót: http://www.motherjones.com/politics/2012/09/watch-full-secret-video-private-romney-fundraiser)

“Sohasem fogom meggyőzni őket arról, hogy vállalják a személyes felelősséget, és törődjenek a saját életükkel” – mondta Romney, hangsúlyozva, hogy ehelyett az 5-10 százaléknyi gondolkodó függetlent kívánja megcélozni a politikai centrumban. Óriási magas labda Obamának, aki azzal brillírozhat, hogy ő majd mindenkit fog képviselni – miközben pontosan tudjuk, hogy ez eddig sem volt így.

Választási kampányban a fél országot leírni, közölni, hogy nem mindenki elnöke akar lenni, bármilyen irányultságú választókról arrogánsan és stupidan beszélni: valóban súlyos politikai hiba, amit nem kompenzál az a magyarázkodás, hogy “nem éppen elegánsan” fogalmazott. Mert ugye simán lehet, hogy ezek is potenciális republikánus szavazók, dacára annak, hogy a GOP csökkentené az állam szerepét, a bürokráciát, és a szabad vállalkozást segítené helyette. (És ugye nem ez Romney első kampánybakija.)

Azt viszont nagyon helyesen tette helyre, hogy sosem kap 60 vagy 70 százalékot, tudnia kell, kit érdemes megcéloznia üzeneteivel, nyilván elsősorban azokra a választókra kell koncentrálnia, akik nem államfüggőek, hisznek az egyén szabadságában és felelősségében, ill. a kemény munkában, mint a felemelkedés nem éppen elhanyagolható eszközében. A kitűnő konzervatív kommentátor, Ann Coulter találóan jegyezte meg, hogy ebben a kampányban élesen kettéválik a produktív termelők és a kormányzati adományoktól függők Amerikája (“this is an election dividing the makers and the takers”), és igencsak aggasztó, hogy egyre többen többet vesznek ki a rendszerből, mint amennyit befizettek: “Ez a köztársaság vége.”

Romney tévedett: az amerikaiak nem 47, hanem 46 százaléka nem fizet semmilyen jövedelemadót, legalábbis a Tax Policy Center független kutatóintézet becslése szerint (fizetnek viszont más típusú adókat, úgyhogy a közterheket egyáltalán nem fizetők száma csak 18 százalék körüli). A libertárius Reason táblázata szerint az amerikai háztartások 49 százaléka kap valamilyen formában állami/kormányzati juttatást. Viszont ezekhez az emberekhez nagy valószínűséggel valóban nem jut el a republikánus adócsökkentés ígérete, illetve azt folyamatosan a “gazdagok kedvezményeként” lehet értelmezni a baloldalon. Meglévő szavazóit a politikai centrummal, az 5-10 százaléknyi függetlenek táborával bővíteni viszont nagyon is racionális elképzelés.

Az obamai gazdasági inkompetencia, a választási szószegés, a “bocs, hogy élünk” külpolitika kormányzata után Amerikának olyan vezetésre, mi több leadership-re van szüksége, amely mer gazdaságot élénkíteni, mer válság sújtotta nagy korporációkat és bankokat csődbe engedni, szociális “vívmányokat” megkurtítani, mer beleszólni más államok olyan “belügyeibe”, mint a terrorizmus, az iszlám fenyegetés, a diktatúra, a jogtiprás. Mer hinni Amerikában.

Abszolúte ideje volt, hogy a sok sunyi mellébeszélés után valaki kimondja (szintén a zártkörű beszédében), hogy “Elnézem a palesztinokat, akik semmiképp sem akarnak békét politikai okokból, akik elkötelezettek Izrael megsemmisítése és megszüntetése, valamint más ilyen súlyos ügyek mellett, és azt mondom, hogy ez így semmiképp sem mehet.” Az is világos beszéd, hogy mivel Amerikát megzsarolhatnák “Irán, a mullahok és az őrültek”, ezért nem szabad engedni, hogy Teherán atomfegyverhez jusson. Még jó, hogy Romney ezekről a kérdésekről nemcsak zárt körben, de nyílt színen is hasonlóképpen beszél.

Sikeres vállalkozóként, produktív kapitalistaként Romney (és főleg Ryan) nyilván hatékonyabban tud megbírkózni a válság utáni korszak Amerikájával, mint a jelenlegi elnök. Legfőképpen azonban azért fejezzük ki reményünket megválasztása iránt, mert a világ többi része továbbra sem kész határozottan és felelősen megfékezni az iszlamista veszélyt, jöjjön az Iránból, Szíriából vagy csak úgy “spontán” módon gyilkolva, gyújtogatva.

“Az elmúlt négy év során Obama elnök hagyta szertefoszlani vezető szerepünket. (…) Más nemzetekkel tárgyalva olyanoknak adta meg a bizalmat, akik azt nem érdemelték ki, olyanokat sértett meg, akik arra nem szolgáltak rá és akkor kért bocsánatot, amikor nem kellett volna” – jelentette ki Mitt Romney egyik választási beszédében. “Korábban törődtünk az általunk megkötött szövetségekkel, és kiálltunk az értékeink mellett. De amikor olyan barátainkról van szó, mint Lengyelország, Csehország vagy Izrael – és olyan országokról, amelyek szemben állnak velünk, mint Irán és Kuba – Obama elnök az ellenkező irányba mozdult el (…) Mi, az amerikai nép, jogainkat és szabadságunkat nem a kormányzattól, hanem Istentől kaptuk.”

Akár hiszünk Istenben, akár nem: ez az a szabadságpárti hang, amit a jövőben Washingtonból hallani szeretnénk. Mitt Romney nagyot hibázott. De novemberben ő az, aki megérdemel egy esélyt. Nagyon nagy a tét.