Múlt pénteken fontos adatokat hozott nyilvánosságra a KSH: elsősorban kiderült, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, hiszen két egymást követő negyedévben csökkent a nemzeti jövedelem termelése, akár az előző negyedévhez, akár az előző évi azonos negyedévhez viszonyítjuk. Másodsorban csökkent az ipari termelés mértéke, az év első hét hónapjában – tehát az év nagyobbik felében – nem érte el a tavalyi teljesítményt.

Ez egyrészt magyarázza is a GDP adatot, hiszen az elmúlt években ennek egyik legfontosabb húzóága épp az exportorientált ipar volt. Persze, a többi sem teljesített jól és annál a 2%-os exportjövedelem növekedésnél is többhöz vagyunk szokva.

Persze, valójában ez nem volt igazi meglepetés. Előjelek voltak bőségesen. Júniusban jött ki az IMD versenyképességi indexe, ami 2 pontot esett, de a gazdasági teljesítmény alindex 9-et. A héten a World Economic Forum (WEF) már 12 helyet rontott a magyar helyezésen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a pénzügyi konszolidációval járó átmeneti áldozatnak tekinti ezeket a romló adatokat. Kellemetlen azonban, hogy az értékelések és a mutatók is tartósan romló gazdálkodási folyamatokat és környezetet jeleznek.

A WEF friss jelentésében Magyarország 144 ország között a 60 helyen áll, ettől gyengébbek vagyunk az intézményi környezet terén (80. hely) – főleg a kormányzat működése, pl. a szabályozás terhei és jogi keretei miatt -, a munkaerőpiac hatékonysága terén (79. hely) – nem, nem az elbocsátások rugalmassága miatt, az az 50. helyet hozta, hanem az agyelszívás és a munkaadók-munkavállalók közötti alacsony kooperáció miatt. Mondjuk, ha úgyis mindent kétharmados törvénnyel döntenek el a munkaerőpiacon, akkor tényleg minek kéne egyeztetni az érdekelt feleknek, egyszerűbb meglógni a kényszer elől.

Rossz a helyezésünk a pénzpiacok fejlettsége terén is (72.), amit a kockázati tőke hiánya, a gyenge helyi részvény- és hitelpiac okoz. Ez megint nem csoda, ha az állam minden szabad (sőt!) pénzt kiszív a pénzpiacról, akkor az mitől is mozogna?

Azért nem mindenért a jelenlegi kormány a hibás. A legrosszabb értékelést az üzleti szektor kifinomultsága nevű pillér kapta, ahol egyetlen változó – a marketing elterjedtsége – kivételével az összes többiben elmaradtunk az átlagos helyünktől. Leginkább a döntési jogok megosztására való készség tekintetében. Vállalkozóink autoriter vezetők, na. Csoda, hogy az agyak meg lelépnek? De rosszul állunk jól a helyi szállítókkal is, sem mennyiségben, sem minőségben nem hozzák a gazdaság fejlettségéhez mért átlagot.

Szóval nem csak a munkavállalókkal nem működnek együtt a vállalatvezetők, de a partnerekkel sem szeretnek. És itt megint a politikához jutunk vissza: ha az állam dönt el mindent – megrendelést, vevőt, árat, jövedelmet –, akkor kivel is fog a józan cégvezető együttműködni, kinek az elvárasaihoz igazodik? Nem, most nem a Fideszről van szó, ez huszonkét év sara.

Nem kapott ekkora nyilvánosságot, de a nyáron megjelent még egy kellemetlen értékelés Magyarországról. Ez a Freedom House Nations in Transit című jelentése, ami kimondottan azt vizsgálja, hogy az autoriter rendszereket leváltó országok hogyan haladnak előre a demokratizálódás útján. Az egy dolog, hogy itt is sikerült rontani az indexünket 2,61 pontról 2,86-ra (1 a legjobb, 7 a legrosszabb).

De itt is a kormányzattal van a legnagyobb baj, 3-ról 3,5-re romlott a megítélése egy év alatt és ezzel felzárkózott a fél pontot romló médiafüggetlenség és a stabilan 3,5 pontos korrupció mellé. A fő gond pedig az, hogy az egész jelentés címlapsztoriként emeli ki Magyarországot, mint példát arra, hogy a megindult demokratizálódási folyamat megtorpan és visszafordul. Nem vagyunk egyedül, a balkán és Ukrajna további példa.

Amint már korábban írtam, ezek a nemzetközi értékelések, a szabványos statisztikai adatok talán nem a legjobban fejezik ki a folyamatokat. De a globális pályán játszó befektetők ezeket nézik annak kiválasztására, hol is nézzenek jobban körül. Ezen a jobban körülnézésen már elég sok befektetési terv megbukott, de ha így megy tovább, a gazdasági diplomácia minden erőfeszítése kevés lesz ahhoz, hogy egyáltalán idejöjjenek körülnézni.

Korábban megfogalmaztam már azt a gyanúmat, hogy vezetőink beleragadtak a virtuális valóságba. Ezt Matolcsy később el ismerte, amikor “magyar tündérmeséről” beszélt. Nos, a kormányt fogva álmodni még autóvezetés közben sem ajánlott, országot kormányozva nem kevésbé veszélyes.