Amikor a baltás gyilkos ügyéhez hasonló ügyek előbukkannak, mindenki újra rájön arra, amit megszokott cinizmusában már elfelejtett: a politika nem merő immoralitás, nem csak neutrális érdekharc a javak elosztása felett. Nem arról van szó, hogy sokan ne lennének tisztában azzal, a politika morális ügy is, hanem arra a közérzületre gondolok, amelyet a csalódottságokból, irigységekből és neheztelésekből táplálkozó fásultság táplál: a politika az totál mocskos ( legyintés,  sajnálkozó sóhaj).

Az ilyen megdöbbentő ügyek nagyon is láthatóvá teszik a  szennyes dolgok erkölcsi vonatkozásait ( szemben a “lét meghatározza a tudatot” típusú szociologikus érveléssel), hiszen a gyilkossághoz való közvetetten támogató hozzáállás az elképzelhető egyik legsúlyosabb ügy. Itt is felmerült az anyagi érdek motívuma (“azeri pénz”), de ez inkább csak súlyosbítja elítélő véleményünk. A korrupció erkölcstelensége nehezebben megragadható, a gyilkosságé viszont sokkal egyértelműbb.

Németh Zsolt azt állítja, hogy jóhiszeműen jártak el. Tudjuk, hogy ez a körülmények ismeretében képtelenség (feltételezve az ügy magyar szereplőinek épelméjűségét) . “A magyar kormány nem számolt azzal, hogy Azerbajdzsán meg fogja szegni az ígéretét” – közölte az államtitkár. Nevezhetjük ezt önveszélyes jóindulatnak? Nem nevezem ennek, mert másról van szó.  Hack Péter tömören megfogalmazza a legfontosabbat :

“A jogász szerint a kormány gyakorlatilag igazolt egy brutális gyilkosságot. A kormánytagok leszerepeltek, hiszen tudniuk kellett, hogy mit lépnek az azeriek, ha átadjuk nekik Safarovot, vélekedett Hack, aki szerint felmerül a kérdés, hogy ezek után hogyan akar a kormány kötelezően erkölcstant bevezetni az iskolákban. Azt fogják tanítani erkölcstanként, hogy jó pénzért ki lehet adni gyilkosokat .”

Ez a vélemény nem éppen finomkodó és diplomatikus. Kemény, de igaz beszéd. A kormányzat – hacsak nem kér az örményektől bocsánatot , beismerve súlyos vétkét – itt egy nagyon fontos határt lépett át valószínűleg érdekből, nem őszinte lelkesedésből, de ez nem segít a helyzeten. Itt tehát alapvetően morális ügyről van szó, ahol nem igazán lehetséges köztes szofisztikált vélemény: mindenkinek állást kell foglalnia.

Most elérkeztünk posztom tulajdonképpeni témájához, az események egyik értelmezésének bírálatához. TGM írásáról van szó. A balos Csurkának is nevezhető szerző természetesen alaposan elítéli a kormány tettét, de cikke valójában másról szól: az állam intézményének felmagasztalásáról. Kis morális ítélet, nagy államdics.

Vegyük is szemügyre ezt a ritka és gyönyörködtető szöveget, különösen az államra vonatkozó részeket. Tamás Gáspár Miklós költészetének egy szép darabja ez. Olvassuk el, majd utána kísérletet teszek egy rövid  verselemzésre.

“Az állam lehetővé teszi, hogy ha baj van, egyetlen telefonhívással segítséget kérhessünk a mentőtől, tűzoltóságtól, rendőrségtől, amely díjtalanul oltalmaz meg bennünket bűnözéstől, balesettől, rosszulléttől, szerencsétlenségtől.

Az állam közutakat, vasutakat tart fönn, városi és helységközi tömegközlekedést üzemeltet, hogy eljuthassunk egyik helyről a másikra, postát tart üzemben, hogy leveleket írhassunk a távollévőknek, magáncégek közbejöttével ugyan, de tesz róla, hogy telefonálhassunk, internetünk lehessen.

Az állam gondoskodik róla, hogy mérsékelt díjszabás ellenében fűthessünk és világíthassunk, hogy legyen a lakásunkban tiszta víz, hogy elhordják a szemetet.

Az állam gondoskodik azokról, akik nem gondoskodhatnak saját magukról: nyugdíjat folyósít, segélyt oszt, segít a munkanélkülieknek az elhelyezkedésben. Oktatja a gyerekeket (díjtalanul), gyógyítja a betegeket, segít rehabilitálni a megtévedteket; tiltja, korlátozza az egészségre és közerkölcsre ártalmas gyakorlatokat (dohányzás, kábítószer, alkoholizmus, prostitúció, szerencsejáték). Fegyveres testületeivel védi az ország területét, konzuli szolgálatával segíti a külföldön tartózkodó honpolgárokat.

Az állam versenyhivatala és kereskedelmi, pénzügyi fölügyelete, árhivatala védi a gazdaságban a gyöngébbeket, nehogy visszaélés áldozataivá váljanak.

Az állam éjjelente kivilágítja az utcákat, kijavítja a járdákat, nehogy akár a kapatos polgártársaink megbotoljanak és megüssék magukat.

Az állam védi a környezetet, parkokat ültet, hogy jobb legyen a levegő. Kulturális intézményeket és közgyűjteményeket tart fönn, nehogy megbutuljunk, nehogy elvesszen kollektív emlékezetünk.”

Az ember lélegzete is eláll, ritka  az ilyen himnikus magasságokba emelkedő államszeretet, elveszett apukánk iránt való szomorkás vágyakozás hatja át e sorokat. Szerző gyermekként biztos látta apját, amint a fényesen kivilágított úton részegen bolyongott, de az államnak köszönhetően nem botlott meg. A lírai én az államnak köszöni, hogy nem butult meg, az állam az oka annak, hogy ilyen szép verseket tud ma már írni és annak is, hogy (jó) levegőt kap. Az állam az ő lélegzete, éltető eleme. Megvédi őt “bűnözéstől, balesettől, rosszulléttől, szerencsétlenségtől”, díjtalanul, mert olyan jó.

Az állam oktatja a gyerekeket. Díjtalanul, ami maga a csoda. Egyáltalán: a verset a minden történelmi tapasztalat ellenére való töretlen hit hatja át abban, hogy az állam a lírikus erős vára, üdvösségének szarva és menedéke. Erős biblikus áthallások jellemzik a költeményt, amely nagyon hasonlít egy zsoltárra. Mondanivalóját egy zsoltár szövegével úgy is visszaadhatjuk, hogy “jó az állam és örökkévaló az ő pénze”.

Így hangozhatna egy iskolai dolgozat a témában. TGM cikke elején jelzi : “némi kerülővel fogok elérni a címben jelzett témához, amely végül is csak napi szenzáció”. Napi szenzáció az esemény maga, azaz igazából mellékes dolog, a lényeg az, hogy nem elég nagy és nem elég jó az állam. Moralizálni sem akar:

“Arról se fogok itt moralizálni, hogy Magyarország kormánya olyan diktátorokkal tart fönn intim kapcsolatokat, mint Ilham Alijev, Azerbajdzsán ura – ezt más ún. demokráciák is megtették és megteszik, élükön az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal. (És valamennyien rosszul teszik.)”

Pedig itt pontosan a moralizálás a lényeg. Persze szerző itt nem is akart igazán a témáról írni, hanem etatista líráját szerette volna népszerűsíteni. Nem vette észre, hogy cikke nem az állami sajtóban jelent meg, már maga ez a tény is cáfolja “verse” üzenetét. Nem beszélve az olyan valótlanságokról, hogy az állam “oktatja a gyerekeket (díjtalanul)”.

Maradhatott volna nyugodtan az örmény esetnél, nem kellett volna az árukapcsolás. Igaz, árukapcsolás nélkül szegényebb lett volna a magyar líra.

Legvégül egy személyes megjegyzés: azért is foglalkozom ennyit TGM-mel, mert titokban azt remélem, hogy visszatér a szabadelvű konzervatívok táborába. Magam nem kis részben az ő hatására lettem a kapitalizmus pártolója, és szomorúan szemlélem jelenlegi állapotát. Jó lenne , ha megírná a “Búcsú a baloldaltól” aktualizált változatát. Ez a blog szívesen közölné.