Fussunk neki még egyszer ennek a termelésközpontú gazdaság dolognak. El nem nagyon kerülhetjük, hiszen a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter szemmel láthatólag nagyon beleszeretett.

Orbán Viktor nemrég a Nestlé gyár avatásán bírta azt mondani, hogy “elsősorban a termelés, a gyáripar területén kell növelni a foglalkoztatottak számát, hiszen ez az a terület, amely a legkevésbé érzékeny a válságok hatásaira.”
Értem én, hogy egy felcsúti gyerek rácsodálkozik a szép nagy gyárra, az is szívmelengető, hogy a feudális oligarcha álmokat kergető elit kezdi észrevenni az iparban rejlő lehetőségeket. De uraim, száz évet késtek!

Charlie Chaplin filmje, a Modern idők 1936-ban született, és már akkor rámutatott, hogy a nagy gyár – ahol munkások ezrei dolgoznak, szorgosan kiszolgálva a gépeket – bizony testet, lelket pusztíthat. Ismerjük a kínai csodát megvalósító üzemek munkakörülményeiről szóló híreket is, nem véletlenül “sweatshop” ezek angol neve. Nem csupán a Foxconn-nál tört ki botrány a rosszul fizetett dolgozók agyonhajszolása miatt. Szóval legalábbis sajátságos, ha ezt a modellt ajánlgatják Európa számára, és ijesztő, ha ezt akarják bevezetni Magyarországon.

A még modernebb idők világa egészen másról szól. Termelés itt is van, de már nem az ember szolgálja ki a gépet, hanem fordítva. Az új vagy harmadik ipari forradalomnak nevezett átalakulás, ami napjaink meghatározó folyamata, megváltoztatja a gyárak képét is. A lényeg: az uniformizált tömegtermelést felváltják az egyedi igényekre szabott, bárhol előállítható termékek. Ezt több műszaki újdonság teszi lehetővé: fejlett új anyagok, új gyártási eljárások, mint pl. a 3D nyomtatás és az informatikai hálózatok.

Már nem a jövőről beszélünk, hanem a jelenről: nagy sorozatban előállított egységekből a vevő igénye szerint rakják össze a terméket. Mindenki találkozhatott ezzel, aki új autót vett (maga döntheti el a kárpit színét, választhat egy sor felszerelési elemet, stb.), vagy szaküzletben vásárolt számítógépet. Itt az eladó megkérdezi, mire is óhajtja használni a gépet a tisztelt ügyfél, és ennek megfelelően raknak bele processzort, memóriát, videokártyát és persze szoftvert.

De hasonlóan készülnek a méretre gyártott nyílászárók és még sok egyéb tárgyunk is. A részegységek automatizált gyártórendszerekben előállíthatók olcsó munkaerő robotoltatásával és ipari robotokkal is, ez csak költség-haszon elemzés kérdése.

Nem Asimov sci-fi műveiről van szó, hanem olyan hatékony, nagy pontosságú, 24 órán keresztül működő berendezésekről, amelyekből egyre több váltja meg a veszélyes, a monoton, lélekölő tevékenységtől az embereket.

Nagyjából az a folyamat játszódik le újra, mint az első ipari forradalom idején: a manufaktúrák munkásai feleslegessé válnak, és új munkák iránt keletkezik igény. Megvannak persze napjaink potenciális ludditái is, és még csak azt sem lehet mondani, hogy alaptalanok a félelmeik. A kérdés számunkra az: érdemes-e szembemenni ezekkel a folyamatokkal, vagy inkább rá kell ülni az ú jhullámra.

Az ellenzők legfőbb érve az, hogy a gépek kiszorítják a dolgozókat, tovább csökken a munkahelyek száma a fejlődéssel. Persze, valóban az egyszerű – tehát könnyen automatizálható – munkák esnek áldozatul a műszaki haladásnak. Viszont rohamosan nő az igény olyan munkaerő iránt, aki kommunikálni tud az ügyfelekkel, meg tudja érteni szükségleteiket és aki képes a megfelelő megoldást megtalálni a számukra. Egyre több fejlesztőre, konstruktőrre lesz szükség, nem is beszélve azokról, akik elkészítik és cserélgetik a robotok programjait.

Tehát, míg a néhány szakmai alapfogásra megtanított, 16 évesen piacra dobott munkaerő nagy valószínűséggel nem talál munkát, vagy hamar elveszíti majd azt, addig a “túlképzett” humán értelmiségi rövidesen kikerül a romkocsmából (a régebben közismerten rossz helyzetű szociológusok után már ma is két kézzel kapnak a marketingesek), és csatlakozik a fejlesztőmérnökökhöz. De persze jogos a kérdés: mi legyen azokkal, akik nem alkalmasak marketingesnek, fejlesztőmérnöknek, dizájnernek és hasonló high-tech munkák végzésére? Hát, ők nem a gyáriparban fogják megtalálni a jövőjüket.

De a high-tech dolgozónak is van családja, akiknek az egészségével törődni kell, akikkel eltöltik a szabadidejüket, vannak hivatalos ügyeik és még sokféle módon részt vesznek a társadalom életében. Ráadásul – mivel a munkájuk általában nem egyszerűen nyolc óra elfoglaltság – általában sokkal több segítő szolgáltatást vesznek igénybe a mindennapi feladatok elvégzéséhez, mint a hagyományos gyári munkás. Egy amerikai kutatás szerint egy új high-tech munkahely öt másikat teremt, ráadásul ebből csak kettő igényel magas képzettséget (orvos, jogász), három egyszerűbb munka (eladó, szállító, ügyfélközpontos, stb.).

A Fidesznek a munka, termelés ódon világképe alapján kialakított politikája rövidtávon még el is menne, hiszen a jelzett változások még csak most vannak elterjedőben. Az élen járó cégek magas fokon gépesített üzemei mellett még egy ideig lehet keresnivalója talán a magyar sweatshop-oknak is. De az, hogy az oktatási rendszert is ennek fényében alakítja át az Orbán-kormány (a szakmunkás képzés lebutítása, a humán képzések visszaszorítása, stb.), az már az ország jövője elleni súlyos vétség. Több mint bűn: hiba.