A Nemzeti Együtthazudás Rendszerében egy ügy azután kezdődik igazán, hogy Selmeczi Gabriella bejelenti: a maguk részéről az ügyet lezártnak tekintik.

Ez történt most is: a kormányszóvivő szombaton azzal égette magát, hogy közölte, “ez egy nemzetközi jogilag rendezett és lezárt ügy”, majd kiderült, hogy a magyar kormány mégiscsak sajnálja az egészet, fel van háborodva, átverve érzi magát, mert hiszen az azeriek nem ezt ígérték, márpedig a szószegés, egész népek átkúrása olyannyira távol áll az Orbán-kormány egész habitusától, politikai működésmódjától, hogy szinte szavakat sem találnak.

Kiderült azonban az is, hogy az azeriek egy éve titokban tárgyalnak a magyarokkal a baltás gyilkos kiadatásáról (az illető, mint emlékezetes, 2004-ben, egy magyarországi NATO-nyelvtanfolyamon baltával gyilkolta meg örmény katonatársát, ezért jogersősen életfogytiglanra ítélték.) Kiderült, hogy  az ügyet Orbán bakui látogatása döntötte el, úgyhogy “az azeri kormány nagyra értékeli a magyar fél közreműködését a baltás gyilkos hazatérésében”, jó vicc. Kiderült az is, hogy az azeri diplomáciai képviselet lényegében azért jött létre, hogy ezt az illetőt védje.

Mission accomplished: az illetőt kiadtuk Bakunak, ott elengedték, előléptették, az államfő a mennybe menesztette.

No blood for oil? Ugyan, az örmények bekaphatják. Ha nagyon pattognak, nyilatkozatban becsüljük nagyra a kereszténységüket meg a bizonyára tök aranyos hagyományaikat, de lássuk be, a magyar államkötvényeket nem II. Karekin pátriárka, az örmény ortodox egyház katolikosza fogja felvásárolni. Ahhoz olyan tőkében, gázban és olajban erős országra van szükség, amelyet előnyös deal esetén “stratégiai partnerünknek” nevezünk, mint a népi Kínát. Hogy hazazavartuk a hülye tibeti tüntetőket is, ha arról volt szó, hogy senki ne zavarja a deal-ünket drága stratégiai partnereinkkel.

Az azeri baltás gyilkos ügyének gyökere nem a kormányzati immoralitás, az már csak szükségszerű következmény. Miért, mi más lehetne a következmény, ha a kormányzat eleve nem ismer elveket, morált, adott szót, jogszabályokat, joguralmat, csak és kizárólag saját, rosszul felfogott érdeket, és ez az attitüd találkozik azzal a gazdaságpolitikai realitással, amit ugyanez a kormány itt az elmúlt két évben művelt?

A probléma gyökere nem a napilapok bel- és külpol oldalain található, hanem pár oldallal beljebb, a gazdasági rovatban. Ott találjuk ugye az immár hivatalos recessziót, a totális gazdaságpolitikai káoszt, azt, hogy “dermesztő ütemben csökkennek a beruházások Magyarországon”, azt, hogy a magyar kormány két éve szabályosan elüldözi innen a már itt lévő és a potenciális befektetőket, romokban az építőipar, az IMF ki tudja, visszatér-e valaha, Kína un minket, a szaúdiakról és más arabokról dettó nincs hír, úgyhogy nem árt, ha van valaki, aki legalább – török áttétellel – érdeklődik 2-3 milliárd eurónyi államkötvény iránt.

Hogy árukapcsolás történt-e, az nem is kérdés. Igen furcsa lenne bármi más magyarázat az üzlet elérhető közelségbe kerülése és az azerieken kívül senki által nem sürgetett kiadatás időzítése között. Az azeriek egyáltalán nem titkolják, hogy “Ramil Safarov kiadatásának lépései zárt ajtók mögött zajlottak. A titkos megbeszélések az azeri elnök komoly személyes ellenőrzése mellett már egy éve folynak.” Egy ilyen deal-hez azonban két fél kell: aki egy évet tárgyal ezekkel a rasszista gyilkos kiadatásáról, az valójában át akarja adni a csávót.

A Navracsics-féle tárca véletlen egybeesésről beszél – csak éppen arról hallgat, hogy az azeri nyomástól eltekintve semmilyen külső jogi kényszer nem volt rajtuk. Magyarország “kedvezően bírálta el” a gyilkos kérelmét, mert kedvezően akarta elbírálni. Nincs, és nem volt olyan morális sztenderdje, amely megakadályozhatta volna, hogy egy rasszista gyilkos szabadon engedésével vásároljon magának államkötvény-vevőt.

Szégyen és gyalázat. Csak éppen azt lássuk meg, hogy mindez szervesen és logikusan következik a nyugatellenes, kapitalizmus-gyűlölő Orbán-kormány lényegéből.