A másfél hónapja zajló Romsics-vita egyik fő tanulsága, hogy saját szellemi felsőbbrendűségükre büszke baloldali értelmiségiek (nem használok határozott névelőt, bőven van kivétel, de azért a csoport elég nagy ahhoz, hogy típus legyen) egy árva sort sem olvastak az egyik legelismertebb magyar történész munkásságából.  (És ha azt mondom, hogy egyik, azzal azt akarom mondani, hogy az élők közül nagyon-nagyon kevesen vannak ezen a szinten. Eredeti megtámadója például nincs.) Különben nem érné meglepetésként őket, amit Romsics harminc éve, a Kádár-kor mélye óta mond a Horthy-rendszerről mint rendszerről. Szellemi felsőbbrendűségükre büszke baloldali értelmiségiek most hisztizik ki magukat a normális Magyarországot majdan, esetleg megalapító sokaságból, aminek a tőkesúlyához például a lelkiismeretes és a múltat megismerni akaró történészek társasága is hozzátartozik. Nem mondom erre a dühödt és sértett tudatlanságra, hogy annyi baj legyen – miközben undorító mértékben és háborítatlanul virul a tényleges és undorító antiszemitizmus -; de annál dühítőbb.

Ennyivel tartoztam a méregnek, de ezzel vége, mert összehasonlíthatatlanul nagyobb baj, ha az általános és történelmi tudatlanság hatalommal párosul. Semjén Zsolt elvben a kormány második embere, és igazi politikai hatalma van. (Neki tulajdonítható például a nem Magyarországon letelepedett, nem Magyarországon adózó, Magyarországhoz közvetlen családi szállal nem kötődő, állampolgári kötelességeiket teljesíteni nem tudó állampolgárok tömeges választójoga, ami ugyanúgy átlátszó, a mostani juntának kedvező választási manipuláció, mint az előzetes regisztrálási kötelezettség, de valahogy a baloldali értelmiség komilfóból nem hörgött ellene annyira.) Szóval ez a Semjén interjút adott a Népszabadságnak. Az egyébként udvarias újságíró rákérdez Prohászka Ottokárra is:

– És mi a véleménye Prohászka Ottokárról, aki Harrach Péter szerint talpig becsületes ember volt?

– Ez így van.

– Talpig becsületes antiszemita?

– Prohászka Ottokár a magyar szociális gondolkodásnak nemcsak csúcspontja, hanem a megalapozója is. A mai értelemben használt antiszemita vád azért abszurd vele szemben, mert 1927-ben meghalt. Számon kérni rajta olyat, ami a ’30-as vagy később, a ’40-es években történt, történelmietlen és igazságtalan.
– Egyes írásaival a hungarista, nyilas ideológiát alapozta meg. A numerus clausus a nevéhez kapcsolódik.

– Ez nem igaz, Prohászka semmiféle hungarizmusnak az ideológiáját nem alapozta meg. Azért sem, mert ezek a náci, hungarista típusú ideológiák mindig neo-pogány, keresztényellenes mozgalmak voltak. Prohászka egy keresztény-szociális gondolatkört alapozott meg.

– “Hazánkban a magyarság egy magyarul beszélő, de sajátos faji tulajdonságait szigorúan őrző és egy zárt faji közösségben tömörülő zsidósággal áll szemben. Fel kell tenni a kérdést: miénk ez az ország, vagy az övék? Ezt a felfogást senki nem nevezheti antiszemitizmusnak és reakciónak, hanem csak kereszténységnek és hungarizmusnak” – iyleneket írt a püspök.

– Ez akkor is sokkal árnyaltabb kérdés, 1927-ben nem kérhetőek számon olyan dolgok, mint 1933 után vagy 1944-ben. Még a szavak is mást jelentettek. Én azt állítom, Prohászka munkásságát ismerve, hogy ha élt volna abban a vészkorszakban, a zsidómentés egyik fő személyisége lett volna, minden erejével. Ugyanúgy, ahogy az általa létrejött és inspirált közösség és lelkiség tagja, Salkaházi Sára is, és sokan mások. Olyanok, akik később éppen Prohászkát tisztelve és a tanításainak ismeretében vettek részt a zsidók mentésében. Azok a valóban szerencsétlen kifejezések, amelyek alapján Prohászkát antiszemitizmussal vádolják, az adott kor nyelvezetében más jelentést hordoztak – a zsidó szó sokszor a kapitalista szinonimája volt.

– Ahogy most a „nemzetközi pénzvilág”?

– Prohászka műveiben, írásaiban nem a mai értelemben vett antiszemitizmus nyilatkozik meg, pláne nem egy faji értelemben vett antiszemitizmus. Neki nagyon erős kapitalizmus-kritikája van. És a zsidóság bizonyos részeinek a szerepét kritizálja, például a kapitalizmusban vagy a bolsevizmusban való szerepe miatt.

Ez csak egy szemelvény abból a hülyeséghalmazból, amely miatt egy nyugati kereszténydemokrata vagy egyáltalán konzervatív politikust úgy kivágnának a politikai életből, hogy a taknyán csúszna. Az, hogy a teljes 19. századi magyar szocializmust (Petőfi Sándort beleértve) kitöröli a képből, csak a végtelen műveletlenségét (vagy arcátlan hazug voltát) mutatja, különös tekintettel arra, hogy bálványa, Prohászka is a szociáldemokrácia elleni fellépéssel kezdte. Az, hogy a numerus clausus atyja a zsidómentés egyik fő személyisége lett volna, rossz kabarétréfa. (Salkaházi Sára, aki már az első zsidótörvényt sem fogadta el, és a Szociális Testvérek valóban tiszteletben tartották Prohászka vagy inkább a Rerum novarum szociális gondolatait. De a magyar katolikus püspöki kar álláspontja – amíg a Vatikán nem tiltakozott – nem a zsidó „fajúak”, hanem a kitért zsidók védelmére terjedt ki.) Fontosabb adalék a kuruc junta világnézetéről az, amit a „mai értelemben vett” antiszemitizmusról és Prohászka antikapitalizmusáról mond.

Bocsánat, hogy önmagamat linkelem, de Semjén pontosan illusztrálja, amit a kétféle antiszemitizmusról írtam. Az egyik fajta, amit Semjén „mai értelemben vett”-nek nevez, a zsidókat fizikailag megsemmisítő náci antiszemitizmus. Ez nemzetközileg tabu, és ezt a leckét a mostani junta is tudja. Ez a flepnije a másik fajta – nemzetközileg nem tabusított, merthogy sajátosan kelet-európai és még sajátosabban magyar, nemzetmentő – de nem fizikai – a felmorzsoló háborúként értelmezett antiszemitizmus tűrésére és táplálására. Melynek fő jellemzői az antikapitalizmus és antiliberalizmus.

Semjén úgy beszél Prohászka Ottokár kapitalizmusbírálatáról, mintha ez mentené antiszemitizmusát, sőt, mintha önmagában jó dolog volna. Valójában Prohászkát csak megihlette az általa fordított Rerum novarum, amelynek szociális mércéje később általános nyugati norma lett. A püspök az ipari-pénzpiaci „nagykapitalizmust”, a „gazdasági liberalizmust” egészben, mint olyat ítélte el, és némileg Leninére emlékeztetnek az érvei is: „a népi erők megóvása és a termelés megfelelő megszervezése iránt semmi érzéke sem volt”. Az indítéka azonban eltért a proletárforradalmat sürgető oroszétól.

A közhiedelemmel ellentétben a kiegyezés utáni korszak nem volt egyöntetű gazdasági sikertörténet. Sőt, az első két évtizedben – a filoxérajárvánnyal bezárólag – elég rosszul mentek a dolgok. Az 1867 utáni évek inflációs, vasútépítős, gründolós boomjának véget vetett az 1873-as krach. Utóbbi kegyetlen tarolást vitt véghez a magyarországi bankrendszerben is. A kibontakozást lassította például az észak-amerikai gabona megjelenése az európai piacon. A másfél évtizedes mezőgazdasági válság megrendítette azt a földbirtokos réteget, amely addig az ország kikezdhetetlen gazdasági és politikai vezetője volt. A válság több okból is megágyazott az antiszemitizmusnak.

1. Sok régi földbirtokos tönkrement, mások nagy földterületeket adtak bérbe. Más üzletágban felhalmozott vagyonukkal a zsidók új szereplőkként jelentek meg a földpiacon, ahonnan addig hagyományosan ki voltak rekesztve. Ott voltak, ahol addig nem, és ez a fizikai térhódítás képzetét keltette. Erre erősített rá a galíciai bevándorlás, ami ugyan sokkal kevésbé volt számottevő, mint arról az antiszemita szerzők meg vannak győződve, de tény, hogy látványos volt, és a mainál is sokkal inkább esszencialista gondolkodású kulturális közegben elég ijesztő lehetett. Annál inkább, hogy a „pólisiak” kimaradtak az „egyenjogúságért asszimiláció” nagy kiegyezéskori alkujából. Az a vékony gazdagparaszti réteg pedig, amelyik az egykori nemesi földek tetemes részét ekkoriban fölvásárolta, veszélyes és gyökértelen konkurenciát látott a zsidókban.

2.Az ipari kapitalizmus a magyarok számára ezekben az években még főleg osztrák-cseh kapitalizmus volt, idegen termékeket kellett megvenni, az új forgalmi adóval drágítva.Ugyanígy a banktőke is osztrák volt, származástól függetlenül (konkrétan elég nagy volt a görög származásúak szerepe). Mindez megerősítette azt a nézetet, hogy a (nem agrár-)kapitalizmus magyarellenes dolog, és ez rávetült a zsidókra, akik ekkor még főleg a kereskedelmi-szolgáltatási és pénzügyi ágazatokban prosperáltak.

3. Mivel a bankrendszer egyáltalán és az 1873-as válság miatt is csökött maradt, és a nagyobb birtokosok az adózás saját érdekeik szerinti formálásával (a földadó gyakorlatilag degresszív volt) vagy a tagosítással is segíteni tudtak magukon a válság idején, a jobbágyfelszabadítás után egy kevés földhöz jutó parasztok millió szörnyű helyzetbe kerültek. Pusztán a fennmaradáshoz a szabályozott rendszeren kívüli uzsorakölcsönöket kellett felvenniük, és attól tudtak, akinek volt pénze: a zsidó kocsmárosoktól. Ők voltak a korszak gyorshitelcégei, s a mainál jóval kevesebb jogi, sőt erkölcsi szabály kötötte őket. Azok a jól menő birtokosok, akik nagyban feleltek a szerencsétlenebbek helyzetéért, természetesen rátolták a felelősséget a helyzet hasznélvezőire. Az eladósodás a földjét vesztő nemesi réteget is sújtotta, szintén természetes emberi reflex, hogy sokan gyűlölték azt, akinek tartoztak.

Magyarán a vidéki társadalom túlnyomó részének lehetett valamilyen sérelme a zsidókkal (és a kapitalizmussal) szemben, vagy érdekkonfliktusa velük, és megint csak természetes volt a meggyőződés, hogy ez nem történhetett volna meg, ha nincs liberális törvényhozás. A sérelemmel és félelemmel vegyes gyűlölet egyre halmozódott, és a tiszaeszlári vérvád (1882), majd az Antiszemita Párt megalakulása ennek csak kisülése volt. A nagy erejű kivétel maga a kormányzó Szabadelvű Párt volt, és a nagyon szűk, pár százalékos választói közönségnek az a többsége, amelyik rá szavazott. Tisza Kálmánék ugyanis tudták, hogy az országnak tőkére, urbanizációra és a Bécshez fűződő jó viszonyra van szüksége, és meg tudták oldani, hogy ezt kellő számú szavazó is belássa. Miután az 1880-as években beindult a gazdaság, az antiszemitizmus is alábbhagyott, bár el nem tűnt, ahogy Nyugat-Európában sem, erre a Dreyfus-ügy a legnyilvánvalóbb példa.

Az egyrészt túlbuzgó asszimiláns, másrészt valóban eleven szociális lelkiismeretű Prohászka tehát nem tett mást, mint magas intellektuális színvonalon megfogalmazta azt az igen elterjedt közérzületet, mely szerint a kapitalizmus megjelenése és a liberalizmus (aminek a zsidók szabadsága a legsúlyosabb következménye) nemzet- és népellenes fejlemény, és egy korrupt politikai elit nyomja le a nemzet torkán. A megoldás „a több erkölcs, a több törvénytisztelet, a nemesebb érzék és igazán finomult demokrácia”.

Először is: mennyire ismerős, hogy a magát a napi politikán felül állónak nyilvánító, népért aggódó politikus azt véli a politikai válság okának, hogy X. nem viselkedik rendesen, és az erkölcsök megjavításában látja a megoldást  (Prohászka: „Én nem állok benn a parlamenti küzdelemben, s a politikai zavaroknak hullámai, hála Istennek, nem érnek fel hozzám.” Épp csak azt nem mondja, hogy a püspöki palota ablakából messzebbre ellátni. Itt konkrétan a parlamenti őrség felállításra reagál elítélően, amit a kuruc ellenzék tartósan botrányos magatartása tett szükségessé.) A több erkölcs számonkérése soha nem vezet jóra a politikában.

Másodszor: akár egyetért valaki Prohászkával, akár nem, a püspök egy százharminc éve végleg letűnt állapot idealizált (soha nem létezett) változatát kívánta vissza szociális gondolat címén. Semjén szerint Prohászka zsidókritikáját „a kapitalizmusban vagy a bolsevizmusban való szerep” kritikája indokolja. Így: vagy. Mint hetven-nyolcvan éve. Neki mindegy.

A következmények nagyjából kiszámíthatóak.