Ahhoz képest, hogy milyen sok, korábban ritkán hallott állítás hangzott el a VOSZ és a miniszterelnök tegnapi egymásra találásán, kész csoda, hogy mémként csak az alábbi két orbáni kiszólás járja a világháló rögös útját:

– “Reméljük, a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni, de új gazdasági rendszerek, új elgondolások kellenek”

– “Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható.”

Bár nekünk is van némi fenntartásunk azzal szemben, amit ma demokrácia címén ismerünk, azért nagyon reméljük, hogy a kormány nem “vezet be” valami új politikai rendszert, ami természetesen nem kitágítja, hanem csak tovább szűkítheti a polgárok szabadságát. Ellenben kifejezetten aggódunk az “új gazdasági rendszerek, új elgondolások” felvetése miatt. Ezt a zsigeri pánikot csak az értheti meg, aki már ült hosszú percekig a számítógépe előtt úgy, hogy a monitorján ott volt a felirat: “A Windows megoldást keres a problémára.”

Hogyan találná már meg a megoldást a kormány, ha egyszer ő a probléma?

Több elemző önleleplezőnek tartotta az erőből történő “nemzeti konzultáció” nyers beismerését, és persze nagy felháborodást keltett a kormányfő által kissé pejoratívan használt “félázsiai” jelző, kiváncsiak lennénk mondjuk, hogy ezt az új hangot új stratégiai partnerünkkel, a népi Kínával szemben is megengedi-e magának, hagyjuk is. A kérdés nem ez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Fotó: MTI)

A kérdés az, hogy az Orbán-VOSZ találkozó után többet tudunk-e az eleddig igen zavaros orbáni gazdaság- és társadalompolitikai célokról, ill. a hozzájuk vezető útról, mint korábban? Igen, többet tudunk. Ehhez azonban kellett egy Demján is, aki minden legitim kormánykritika (nincs unortodox gazdaságpolitika, túl magasak az adók, drágák a hitelek stb.) ellenére inkább hű, korporatista kiegészítője, mint szuverén, vállalkozás- és piacbarát vitapartnere volt a miniszterelnöknek.

“Demján szerint teljesen felül kellene vizsgálni az infrastruktúra-beruházásokat, helyette a termelésbe kellene tőkét beletenni” – olvashatjuk az álláspontját, holott ő is tudhatná, hogy nem az állam teremt tőkét, és így: munkahelyeket, hanem az épp őáltala is képviselt, általában nettó fejőstehénnek tekintett vállalkozói szektor.

“Unalomig ez a mániám, a termelés” – mondta Demján, és megoldást is vázolt: “A nagyvállalkozó szerint társulnia kellene a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak, és az állam az ilyen összeállt csoportokat támogathatná. Ha most elkezdünk beruházni, akkor a foglalkoztatási szerkezet is megváltozik, meggyógyulhat a magyar társadalom, több lesz a szakképzett munkaerő, kevesebb a diplomás.”

Ez tehát a cél? Több szakképzett munkaerő, kevesebb diplomás? A 21. század Magyarországában? Ettől gyógyul majd meg a magyar társadalom (ha van ilyen egyáltalán)? Ez az a társadalompolitikai cél, amit a VOSZ-elnök kvázi tollbamond az amúgy is erre a pályára ráálló (ld. pl. közoktatás) kormányfőnek? Társuljanak a kákávék, hogy együtt lobbizzanak a baráti népi állam pénzéért? A mi pénzünkért?

Nem inkább a vállalkozásokat kéne még szabadabbá, bürokráciamentesebbé tenni, valóban egykulcsossá téve a teljes adórendszert, és hagyni, hogy amelyik vállalkozás nem bírja a hazai/európai gyűrődést, az bukjon?

“Legyen olyan nemzeti minimum, melyben széles körben egyetért a kormány, az ellenzék, a civil szervezetek, a munkaadók és a szakszervezetek” – vezetett be a korporatizmus alapjaiba a VOSZ-elnök, nyíltan kimondva: “Csak sikeres országban érdemes vállalkozni, a vállalkozók pedig érdekeltek is a sikeres kormányban.” Így van. Már akkor, ha ennyire egymásra épül állam és idézőjeles “kapitalizmus”, ha érdekeik olyan szorosan összefonódnak, ahogy azt a jelek szerint Demján és Orbán is szeretné.

A kormány társadalomképe akkor válik világosabbá, ha idevesszük Orbán egy néhány nappal ezelőtti nyilatkozatát: “A gazdaság újraállamosítására vonatkozó kérdésre válaszolva hangsúlyozta: egyes stratégiai területeken Magyarországnak ‘felétlenül ott kell lennie’. E területek közé tartoznak az energetikai vállalatok, az atomipar, a telekommunikáció, a felsőoktatás és a bankszektor, amely 70 százalékban külföldiek tulajdonában van. ‘Az én célom az, hogy a bankok 50 százaléka magyar kézben legyen’ – mondta.” Hát így. Ebben az államosított társadalomban szeretné magát otthon érezni a Demján-féle VOSZ.

Aki élt a hetvenes években, emlékszik egy remek marxista terminusra: ázsiai termelési mód. Íme (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon):

Marx K. terminusa, amely az adóállam fokát elért ázsiai társadalmakat, valamint a világ egyéb részein mindazokat a tradicionális államokat és archaikus civilizációkat jelöli, amelyek kívül rekedtek a világtörténelmi fejlődés fő vonalán, és amelyekben fennáll a termelés és tulajdon eredeti közösségi egysége. Az „ázsiai termelési mód” fő vonása a termelési eszközök (a föld) ősi, törzsi eredetű közösségi tulajdona és egyéni (családi) birtoklása (…) az „ázsiai termelési mód”-ban társadalmi (rokonsági, hatalmi, szokásjogi) tényezők határozzák meg a gazdaság szerkezetének működését, végül a piramisszerű állami hivatalnoki rendszer, amelynek fő funkciója a közmunkák megszervezése, valamint az adó begyűjtése, majd redisztribúciója.

Ismerős? Nem? Akkor legyen félázsiai.