"Milton Friedman gyakran élt a hasonlattal: a jegybanki bankóprés, a kormányzati költekezés olyan, mint az alkoholizmus, az állam nem bír róla leszokni, illetve folyvást ezzel kívánja gyógyítani azt a válságot, amit előzőleg saját maga okozott az inflációs politikájával. Mind újra a pohárhoz nyúl." (Hocinesze blog)

Igen, ebben hitt ez a szó valódi értelmében vett liberális, értsd, libertárius közgazdász: nincs olyan, hogy ideglenes állami program, ami ideiglenes, az hamar terjeszkedik, időben is, térben is. Az állam csak költekezni tud, éspedig a mások pénzét, a mienkét, amit kizárólag erőszakkal, rá szabott törvényekkel tud elvenni és valakiknek újraosztani. Márpedig Milton Friedman (1912-2006) utálta az államot.

Élete egyetlen jelentős harc volt az állami túlterjeszkedés ellen, hiszen az kiiktatja az egyén szabadságát és felelősségét, és "szimplán" gazdasági döntéseivel naponta avatkozik bele az egyének politikai, kulturális, személyes, fogyasztói döntéseibe. Alig volt az életnek olyan területe, ahol ne bizonyította volna be, hogy a verseny, a piaci erők szabad egymásra hatása általában lényegesen jobb eredményeket produkál, mint az állami dirigizmus, legyen az az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátások, a könnyű drogok ügye.

És ne hallgassuk el a századik szülinap hazai vonatkozását sem: Friedman magyar anyanyelvű zsidó szülei Beregszászról vándoroltak ki Amerikába.

Ma, amikor közkinccsé vált az a meglátás, hogy a "túlságosan" is szabadjára engedett piaci erőknek köszönhetjük a válságot (na, és ki mondja meg, mi az a túlságosan, mi az a szabadjára engedett, és mekkora az "optimális" állami beavatkozási szint?), meg hogy a kicsit állami "vegyes gazdaságú" társadalom lehet csak igazán sikeres, különösen aktuális újraolvasni Milton Friedman szabadságpárti meglátásait.

Különösen ajánljuk a magyarul is megjelent Kapitalizmus és szabadság, illetve a feleségével, Rose-zal közösen írt Választhatsz szabadon c. alapműveket, és persze az utóbbi könyv alapjául szolgáló tévésorozatot a 80-as évekből, ill. a mindig mosolygós Friedman professzor hihetetlenül szórakóztató egyetemi előadásait rögzítő videóit, tévészerepléseit, amelyek szerencsére tömegével elérhetők a nagyobb megosztókon.

Az 1976-ban közgazdasági Nobel-díjat kapott Milton Friedmant nem egyszerűen a monetáris rendszerrel, az inflációval, a fogyasztással kapcsolatos gondolatai, a keynesiánus, a "társadalmi igazságosság" nevében állandóan beavatkozó-osztogató gazdaságpolitikával szembeni éles kritikája tette világhírűvé, hanem az is, hogy elméleteitől elválaszthatatlan volt harcos kiállása egy állammentesebb, emberibb, a szó szoros értelmében "privátabb" (privatizáltabb) világért, ahol az egyén, nem pedig az illetéktelen és tervezni amúgy is képtelen kormányzat hozza meg az életét meghatározó döntéseket.

"…a gazdasági szabadság megteremtése már önmagában alkotóeleme a tágan meghatározott szabadság fogalmának, tehát a gazdasági szabadság már önmagában is cél. Másodsorban a gazdasági szabadság a politikai szabadság megteremtésének nélkülözhetetlen előfeltétele" – vallotta.

Egyik legismertebb hasonlata a ceruzaelmélet: "A Nobel-díjas közgazdász egy ceruzán mutatja be a piac erejét, az együttműködés állandó szükségességét, az egymásra utaltságot. Azt, hogy mennyire rá vagyunk szorulva egymásra, az emberi képességekre, csak hogy akár egyetlen ceruza is elkészülhessen. De ami nagyon fontos: mindez állami beavatkozás nélkül."

Friedman éppúgy kiállt az iskolai voucherek mellett (hogy a pénz kövesse a gyereket, nem pedig fordítva, plusz versenyhelyzetbe hozza a köz- és magániskolákat), a kötelező állami oktatás és a kötelező nyugdíjbiztosítás eltörlése mellett, mint az egészségügy magánkézbe adása vagy éppen a könnyű drogok, sőt, a prostitúció liberalizációja mellett. Harcolt az állami hadkötelezettség eltörléséért, sőt, még a jogosítványok kiadása alól is felmentette volna az államot. A szegények megsegítésére ő javasolta először a negatív jövedelemadó bevezetését, amely kisebb módosításokkal, de máig működik az Egyesült Államokban.

Friedman meggyőződése volt, hogy az egyén és privát vállalkozásának szabadsága elválaszthatatlan a társadalom szabadságától, és hogy kizárólag minél állammentesebb viszonyok, nem pedig a bármilyen előjelű etatizmus biztosítja a gazdasági prosperitást és a hosszú távú biztonságot. Közgazdasági érveit sohasem valamilyen steril, üres térben, hanem egy élhető, szabad társadalom reményében vezette elő.

Ha viszont a szabadság híve volt, hogyan adhatott tanácsokat Augusto Pinochet-nek? – hangzik a leggyakoribb vád vele szemben. Hát úgy, hogy soha nem adott tanácsokat Pinochet-nek. Egy magánalapítvány meghívására érkezett Chilébe, az ott tanító/tanácsadó chicagói fiúk meghívására, hogy deregulálja, privatizálja, működőképessé, szabadabbá tegye a hiperinflációs, katinai juntás rögvalóságot. Megtette. Soha nem támogatta a diktatúrát, sőt, minden gazdasági tanácsa arra irányult, hogy fellazítsa a struktúrát.

Ha nincs Friedman, nincs Reagan és Thatcher, ahogy megismertük. Ha nincs Friedman,ha nincs a chicagói iskola, akkor reagonomics sincs, és akkor talán ká-európai rendszerváltás sincs, kínai (egyelőre államkapitalista, de várjuk ki) kváziforradalom sincs. És Milton Friedman nélkül sokkal, sokkal kevesebbet tudnánk arról, milyen szorosan összefügg szabadságunk azzal, hogy a kormányzat lehetőleg csak a forgalomban lévő pénz mennyiségét kontrolllálja, nem pedig az életünket.

"Friedman a 'monetáris ellenforradalom', illetve a mennyiségi pénzelmélet képviselőjeként vitában állt az amerikai és az európai gazdaságpolitikát a nagy gazdasági világválságot követő időszakban meghatározó keynesi állásponttal is. Eszerint az áremelkedések kiváltó oka az áruk kínálata és kereslete közti egyensúlytalanság, nem pedig a gazdaságban lévő pénz- és árumennyiség alakulása. Friedman ezzel szemben arra a következtetésre jutott, hogy a recessziót csaknem mindig pénzszűke előzi meg, ezért az államnak csupán a forgalomban levő pénz mennyiségének szabályozásával kell hatnia a gazdasági folyamatokra. A pénzmennyiség mérsékelt, de állandó növekedése mellett szállt síkra, érvelése szerint csak így biztosítható a tartós, csekély inflációval járó gazdasági növekedés." (MTI) Ilyen tárgyszerűen is el lehet mondani, milyen is az alkoholista állam.

Happy Birthday, Milton!