Mint marékból elfolyó víz…

Természetesen a magyar gazdaságról lesz szó. Elnézést az elcsépelt hasonlatért, de Orbán Viktor beszéde, amit a Vállalkozók Országos Szövetségével folytatott konzultáción prezentált, ezt a képet vetítette elém.

A fél-ázsiai népséget hagyjuk. Ebben az országban az elmúlt másfélezer évben olyan génkeveredés zajlott, hogy csak az egyéni teljesítményben nem bízó bolondoknak érdemes génkészletük nemzeti összetételének vizsgálatra költeni, meg is érdemlik, ha jól átverik őket. Na, de az az erővel kikényszerített összefogás dolog, az már figyelemre érdemes!

Már csak azért is, mert úgysem tudjuk elkerülni. Hiszen a fülkeforradalom győzelme óta mást sem hallunk, mint az egység követelését, hol, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, hol, mint ellenzéki összefogás címszó alatt. És ezek persze mindig arról szólnak, hogy kövessetek engem, hozzatok áldozatot, tegyetek erőfeszítést az általam megjelölt célokért és módokon. Azt utóbbiról mindenki alkossa meg saját véleményét, a választók is megteszik. De az előbbi mögött erő és hatalom áll, és úgy tűnik, a miniszterelnök nem fél használni azt, bár reméli, hogy „a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert bevezetni”.

Nos, az elmúlt két évszázadban minden olyan rendszer, amelyik erőszakkal akart gazdasági eredményeket, fejlődést elérni, megbukott.

A polgári demokráciát és a kapitalizmust sokan temették már Orbán és Demján előtt is, de még mindig él.  A baloldali rendszerkísérletekről beszélni sem érdemes, mindenkinek van olyan rokona, ismerőse, aki el tudja mesélni, miért nem működött. Nem lett igaz a hatvanas-hetvenes években ígéretesnek vélt konvergenciaelmélet sem a két rendszer összenövéséről. A 21. század fejleményei a demokratikus és az államkapitalizmus versenyét fogják előbb-utóbb döntésre vinni. Orbán szemmel láthatóan az utóbbira tesz – csak sajnos, a mi jövőnk a tét.

Miközben a Fidesz-KDNP kormány megpróbál mindent megragadni, uralma alá vonni, szorító markából vízként folynak el az erőforrások. A beruházások és adósságtörlesztés finanszírozása helyett folyó kiadásokra eltapsolt magánnyugdíjpénztári százmilliárdok ügye közismert. Az is, hogy minden második végzős diák külföldön tervez karriert. Az kevésbé, hogy minden ötödik munkavállaló is országváltáson gondolkodik. Ki fog részt venni a „munkaalapú társadalom” építésében?

De nem csak az emberi erőforrások szivárognak el. A működő cégek közül egyre több fut csődvédelembe, vagy húzza le a rolót. A beruházások hiánya is növekedési akadállyá válik, ahogy az említett megbeszélésen Demján Sándor is mondta. A következő ábrán látható, hogy a Mercedes gyár 2011 végi elszámolásán kívül nem történt kapacitásbővítés az üzleti szektorban, sőt a szinten tartáshoz is alig elegendő a beruházások mértéke.

Nemzetgazdasági beruházások volumenindexei
előző év azonos időszaka = 100

 

 

 

 

 

 

 

(Forrás: KSH STADAT adatbázis)

Ezt persze lehet a forráshiánnyal és a gonosz, hiteleket megtagadó bankokkal magyarázni.  Orbán magyar kézben akarja is látni a bankrendszer felét, illetve az uniós források gyorsabb kifizetésétől várja a beruházások felpörgését és új munkahelyek létrejöttét. Eközben a felmérések szerint a vállalatok a kereslethiányt tartják a legfőbb kilátást rontó tényezőnek.

Ki az a bolond, aki fizetőképes kereslet hiányában bővíti az üzletet? És Ön elhelyezné megtakarításait olyan bankban, ami ezt hitelezi? Nem véletlenül született meg Demjánék fejében a kényszerkötvény ötlete. Muszáj a hazai befektetőket arra kötelezni, hogy itthon költsék el a pénzüket. Nem elég, hogy csökken a Magyarországon működő külföldi tőke állománya, de egyre nő a hazai tőketulajdonosok külföldi befektetéseinek mennyisége.

Magyarországon befektetett külföldi és külföldön befektetett magyar tőke állománya
milliárd dollár

 

 

 

 

 

 

 

(Forrás: OECD)

Aki teheti, kibújik a vasmarok szorításából. És ehhez jönnek az olyan nem mérhető adatok, mint a feketemunka és -kereskedelem, az illegális pénzkölcsönzés és a trükkök, csalások végtelen sora. (Hiszen köztudottan kreatív nép vagyunk.)

Minél jobban rátelepszik az állam az üzletre, annál kevesebbet fog látni belőle. Közmondásokat kedvelő miniszterelnökünknek egy nem dakota bölcsesség: Aki sokat markol, keveset fog.