Napok óta gondolkozom rajta, mért pont a görögdinnyéből van ekkora politikai hiszti. A szabolcsi almatermelés permanens válságban van, Makón nem hagymáznak, az ábécében olcsóbb a barbadosi gyalogszeder, mint a piacon a magyar, szóval mi ez a dinnyebohózat? Miért szab kvázi hatósági árat a kormány, megkockáztatva még azt is, hogy nem ad becstelen versenyelőnyt a CBA-nak, pedig annak oly sok szépet és jót köszönhet?

A Véleményvezér meg is kérdezi:

Amiről ugyanis a szóban forgó minisztérium nem beszélt, az az, hogy miért is éppen a dinnyetermelőket kellene így támogatnunk? Miért nem a búzatermelőket, a kukorciatermelőket vagy az almatermelőket?

A válaszhoz komolyabb oknyomozásra volna szükség, mint amire módunk van, de megpróbálkozunk egy íróasztal melletti hipotézissel.

Először is idézzük föl, hogy a Fidesz számára már 2007-ben politikai tét volt a dinnye. Öt évvel ezelőtt, éppen dinnyeszezonban, szörnyű hőség volt, és Pelczné Gáll Ildikó (becsszóra percekig tartott, amíg némi Google-segédlettel rekonstruáltam a nevét), az akkori legerősebb párt alelnöke bejelentette: a Fidesz megállapodást kötött a vele stratégiai szövetségben lévő MAGOSZ-szal (szövetségi igazgatója: Budai Gyula), miszerint a gazdák önköltségi áron szállítanak dinnyét az önkormányzatoknak, hogy az önkormányzati intézményekben tartózkodó gyermekek és idősek kellő vízutánpótláshoz jussanak. Olyan fokú vízkorlátozás ugyan nem volt, ami szomjhalálhoz vezethetett volna felügyelet alatt lévő gyerekeknél és öregeknél, de a) így a szövetségbe tömörült gazdák legalább az önköltségi árat megkapták, b) finoman lehetett célozni rá, hogy Gyurcsánytól még a gyermekek és öregek szomjanhalasztása is kitelik (Pelczné nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Franciaországban 117-en haltak meg).

Jött a kormányváltás, 2011-ben megalakult a Magyar Dinnyeszövetség, elnöke Simonka György, dél-békési fideszes országgyűlési képviselő, Pusztaottlaka polgármestere, civil szakmája szerint zöldség- és gyümölcsnagykereskedő, ezen belül dinnyeexportőr, és ennyi elég is lenne az intenzív lobbizás magyarázatául, de talán van itt más is.

Vegyük észre, hogy a görögdinnyénél egyszerűbb termény nincs. Nem kell évekre előre tervezni, hozzáértéssel telepíteni, metszeni, kordonozni, permetezni stb. Az ember márciusban ledugja a palántát, olykor kapál egyet, és júliusban ehető a gyümölcs. Továbbá – minimális, “vegyes gyümölcssaláta” nevű konzervipari feldolgozáson túl – nem is lehet feldolgozni, nincs görögdinnyenektár, dinnyebefőtt, dinnyebor, dinnyéspite. Nem lehet huzamosan tárolni, télire. Meg köll enni, amíg van szezonja. Viszont a szállításával sincs macera, fel lehet dobni a platóra, onnan meg le. A maximum, amire a magyar élelmiszervertikum képes, hogy nagy kartonládákban vagy fakonténerekben indítja el hosszabb távra. Én ugyan láttam darabonként ügyesen bedobozolt, méretre termesztett 4 kilós dinnyét, a doboz magyar volt, de a dinnye szerb.

A termésátlagok alacsonyak. A jó magyar gazda, ha az első szériát eladta, már nem foglalkozik se kapálással, se fejtrágyázással, öntözésre végképp nincs pénz (ezért ha sok az eső, mint az idén, eladási > árproblémák jelentkeznek). Ugyanarról lehet szó, mint pl. 2007-ben: gyorsan és garantáltan honorálni a befektetett tőke, munka, szakértelem és hozzáadott érték minimumát. Az ugyanis most teszi hálássá-függővé a termelőt. Ha, mondjuk, az almatermesztőket akarnák megnyerni, akkor évekre előre kéne gondolkozni, és ki tudja, mi lesz három év múlva?