Daron Acemoglu török származású amerikai közgazdász, a bostoni Massachusetts Institute of Technology (MIT) közgazdasági részlegének tudósa, a világ tíz legtöbbet idézett közgazdásza közé tartozik. Kutatásai elsősorban a gazdasági növekedés társadalmi és környezeti tényezőit vizsgálták. Idén tavasszal, második fiának születésére várva, eddigi eredményei alapján felvázolta, hogy szerinte mely fő folyamatok határozták meg a világ folyását az elmúlt száz évben és mi várható ezek alapján a következő fél évszázadban.

Az elmúlt évszázadot Acemoglu szerint az alábbi tíz trend formálta:

1) A jogok forradalma. Bár a 20. század szörnyű diktatúrákat hívott életre, a világ nagy részén jóval demokratikusabb körülmények között élnek az emberek, mint száz éve. A múlt század elején még szó sem volt a nemek, vallások, nemzetiségek egyenlő jogairól. Gondoljunk csak arra, hány országban volt szavazati joga a nőknek, vagy arra, hogy a homoszexualitásért börtön járt a viszonylag demokratikus Nagy-Britanniában is. Az emberi szabadságjogok egyre szélesebb elismerése nem mindig jár együtt a politikai demokratizálódással, de az elnyomó rezsimek sem tudnak ma már olyan korlátlanul fellépni saját népük ellen, mint a múlt században. Az arab tavasz azt is mutatja, hogy a politikai és az emberi jogok fejlődése egyáltalán nem párhuzamos.

2) A technológia gyors előretörése.  Ehhez nem kell magyarázat.

3) Tartós növekedés. Az átlagos polgár nyolcszor gazdagabb, mint a nagyapja volt. A Nagy Válság dacára a világgazdaság növekedése tartós volt az elmúlt száz évben.

4) Egyenlőtlen növekedés. Bár a világ minden térségében tartósan nőtt a gazdagság, a leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség is megemelkedett. Az 1900-as évek elején a leggazdagabb 10%-ban az egy főre jutó GDP a legszegényebb 10% nyolcszorosa volt, napjainkban 20-szorosra nőtt.

5) A munka és a bérek átalakulása. A technológiai fejlődés következtében megváltozott a munka világa. A fejlett országokban a mezőgazdaság súlya már a 20. század elején is csökkenőben volt, mostanra tovább fogyatkozott, azonban az akkor még a növekedést jelentő feldolgozóipar szerepe is csökkenni kezdett, a szolgáltató szektor javára. A mezőgazdasági foglalkoztatás ma már a fejlődő országokban is csökken. A fejlett országokban eltűnőben van az alacsony és közepes képzettséget igénylő kézi és rutinszerű munka, az ilyet igénylő tevékenység elvándorol a Kínához hasonló feltörekvő gazdaságokba. Mindez a bérkülönbségek megnövekedéséhez vezetett a fejlett országokon belül.

6) Egészségforradalom. Az elmúlt száz évben jelentősen megnőtt a születéskor várható élettartam és számos fejlődő régióban ez a mutató közeledett is a fejlett országokéhoz. A változás azonban nagyon egyenetlen: Az afrikai várható élettartam ugyanolyan mértékben nőtt, mint a fejlett országoké, de nem csökkent a köztük levő különbség.

7) Technológia határok nélkül. Az új kommunikációs technológiák és a kereskedelempolitika változásai egy integráltabb világot hoztak létre. A technológiák gyors terjedése lehetővé tette olyan elmaradott országok számára, mint Kína, hogy a fejlett országokéhoz hasonló befektetéseket eszközöljenek (menetközben elavult technológiákba), és átmenjenek a műszaki és intézményi fejlődés összes fázisán.

8) A háború és béke évszázada. A 20. század rosszul kezdődött és még rosszabbul folytatódott: a két nagy háború ártatlan életek millióiba került. Az emberiség történelmének legpusztítóbb konfliktusai a 20. század első felére estek. A következő hatvan év azonban – ha nem is volt mentes a háborúktól – az emberiség legbékésebb időszaka volt, legalábbis a civil áldozatok számával mérve. Bár az erőszak még mindig jelen van a világban, okkal remélhetjük, hogy mértéke az élet mind több területén csökken.

9) Felvilágosodás-ellenes politikák. A felvilágosodás gondolkodói úgy képzelték, hogy az emberi jogok ideáinak megvalósulása a racionalitás gondolkodás diadalával fog együtt járni. Ezzel szemben az elmúlt száz évben néha egészen erőszakos felvilágosodás ellenes mozgalmaknak lehettünk tanúi, amelyek a politikában is meghatározó szerephez jutottak. A század első felét antidemokratikus mozgalmak – a fasizmus és a kommunizmus – határozták meg, sőt fasiszta rezsimek voltak hatalmon Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában és Latin-Amerikában az 1970-es évekig.  Az utóbbi negyven évben pedig annak lehetünk tanúi, hogy a vallás megjelent a politikában. A legdrámaibb változás a politikai iszlám erőre kapása a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában. E régiók világi rezsimjei után az utóbbi húsz évben egyre több helyen vallási pártok kerülnek hatalomra.

10) Népességrobbanás, erőforrások és környezet. A világ népessége 1900-ban másfél milliárd főből állt, 2010-re ez hétmilliárdra nőtt. A növekedés e téren is nagyon egyenetlen volt: Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon ugyanez idő alatt csupán 1,7% volt a növekedési ráta. A növekvő lélekszám és az emelkedő jövedelem fokozódó terheket jelent a  környezet számára. Sok tudós már nyilvánosan azon aggódik, hogy „kinőjük a Földünket”. A különféle nyersanyag- és energiakészletek kimerülőben vannak, a légköri szennyeződés növekszik.

Acemoglu e fő trendek közül a technológiai fejlődés és a szabadságjogi forradalom viszonyát tartja meghatározónak. Hagyományosan a műszaki fejlődést szokás a növekedés hajtóerejének tekinteni, azonban a technológiai változás képét az adott társadalom intézményei határozzák meg.

A hagyományos gondolkodás feltételezi, hogy a technológia változása, a jólét növekedése automatikusan elvezet a demokrácia és az emberi jogok virágzáshoz is. Azonban a leggyorsabban növekvő országok nem tűnnek úgy, hogy demokratikusabbá is válnának, mint a lassabban növekvők. Acemoglu szerint a jogok forradalma által kiváltott intézményi változások jelentik az eltelt évszázad műszaki fejlődésének a hajtóerejét.

A technológiai haladás olyan társadalmakban nyer teret, ahol az intézményi környezet a társadalom széles rétegei számára jelent ösztönzést és lehetőséget innovációra és gazdasági tevékenységre. Az ösztönzés a tulajdonjog biztonságán alapszik az innovátorok, az üzletemberek és a dolgozók számára, a lehetőség pedig azon, hogy nincsenek belépési korlátok a vállalkozás, vagy a munkába állás előtt.

Az ilyen társadalmakat két tényező jellemzi: először is az, hogy nincs olyan személy, vagy csoport, amelyik önállóan képes hatalmat gyakorolni és korlátozások nélkül uralkodni, hanem a politikai erő széles körben oszlik meg. A másik fontos tényező viszont a kellő centralizáció, ahol az erőszak monopóliuma szilárdan az állam – és nem hadurak, erős emberek, bűnözők – kezében van, s ezen alapszik a nemzetrendje és biztonsága.

A kizsákmányoló intézmények addig tudnak gyors növekedést biztosítani, amíg átveszik a máshol megszületett technológiai vívmányokat, és az állam, az elit és szövetségesei által ellenőrzött körben tudják tartani.  Azonban bajba kerülnek, ha az új technológiák a hatalomban lévő elit pozícióit veszélyeztetik, járadékaikat csökkentik, például, ha az utolérés miatt már nincs mit átvenni, vagy ha a létrejött kapacitásokon előállított termékek iránt csökken, megszűnik a kereslet.

A további trendek kapcsolódása ehhez az alapvető összefüggéshez már könnyen belátható. A felvilágosodás-ellenes mozgalmak megerősödése persze ellentmond az emberi jogok terjedésének, és Acemoglu nem talál rá egyértelmű magyarázatot. Valószínűsíti, hogy a jogok forradalma szétzilálja a társadalmak korábbi, kizsákmányoló intézmények idején létrejött szövetét és ez magában hordja a politikai visszarendeződés magjait. Ez valamelyest magyarázza század első felének háborúit is.

A fenti (a végén kissé megbicsakló) logika alapján Acemoglu a felvázolt trendek alakulását a következőképpen várja:

1) A jogok forradalmának jövője. Acemoglu óvatos optimizmussal néz előre. A demokratikus berendezkedést sok minden fenyegeti napjainkban, ebből kiemeli a terror elleni háborút, ami szerinte az Egyesült Államok vívmányait erodálja. Veszélyeket rejt a jövedelem-polarizáció is. A kínai növekedés – különösen amikor a fejlett demokráciák gazdasági problémákkal küzdenek – könnyen keltheti azt az illúziót, hogy létezik egy alternatív, autoriter út is a gazdagsághoz. Sőt, hogy a demokrácia ezen az úton akadály, a felvilágosult autokraták jobban tudják szolgálni népüket. Nem meglepő módon ez az út igen vonzó ázsiai és afrikai aspiránsok számára.

Acemoglu mégis valamivel több esélyt ad a jogok forradalmának és bízik abban, hogy a  demokratikus intézmények – bár nem visszafordíthatatlanok – rendelkeznek elegendő korrekciós képességgel, amivel a múlt században például az „Aranyozott kor” (Gilded Age, az amerikai polgárháború utáni gyors, de kiegyensúlyozatlan fejlődés időszaka) nagyhatalmú rablóbáróit is megfékezték. Hasonló folyamatok Európában is lejátszódtak és bár az Unió és az euró komoly kihívásokkal küzd, a demokratikus intézmények elterjedtsége elegendő garanciát hordoz egy esetleg szűk érdekcsoport hatalomátvételének megakadályozására. És persze a fenti elméleti keret szerint a kínai kétszámjegyű növekedés is csak időszakos, vagy lassulás, vagy demokratikus átalakulás vár az országra.

2) A technológiák jövője. Ennek előrejelzésére Acemoglu nem vállalkozik, hiszen a ma az életünket jobbá tévő technikák jó részéről még fogalmunk sem volt harminc ével ezelőtt, így a következő harminc évet még úgysem lehet előre látni. A demokratikus társadalmak eddig képesnek bizonyultak arra, hogy a műszaki változásokat azokra a szektorokra, termékekre irányítsák, ami a legtöbb javulást hozta a számukra. Ebben a jövőben is bízni lehet, a technológiai fejlődésre a demokratikus intézményrendszerek kizsákmányolóra cserélése jelenti a legnagyobb veszélyt.

3) Gazdasági növekedés. Ez nem természeti törvény, a gazdaság lassulhat, vissza is eshet. Egyelőre azonban nem vagyunk a lehetőségeink határainál. Részben a potenciális technológiai fejlődés, részben az elmaradottabb országok felzárkózási folyamata jelentős növekedési potenciált tartalmaz.

4) Egyenlőtlen növekedés. Utópia volna azt hinni, hogy a jövőben a gazdasági növekedés üteme nem lesz differenciált. Abban lehet bízni, hogy kevésbé lesz egyenetlen, mint eddig volt. Ezt részben a jogok forradalmának, részben a technológiai fejlődésének terjedése okozza.

5) Folytatódik a munka átalakulása. A technológia fejlődése még inkább kiszorítja a kézi és a rutinszerű munkákat. A mezőgazdasági foglalkoztatás tovább csökken, a szolgáltatásoké nő. Lényegében az a változás, ami a fejlett gazdaságokban lezajlott, végbemegy a feltörekvőkben is. Ahogy a robotika kiszorítja az olcsó munkaerőt, a keresetek közti különbségek is mérséklődni fognak. Ugyanakkor a szolgáltató szektor igénye megnő az egyszerűbb munkák iránt, pl. az egészségügyben, a vendéglátásban, a személyi szolgáltatásokban. Ahogy nő ezek iránt a kereslet, úgy az itt végzett egyszerűbb munka bére is felfelé tart majd.

6) Folytatódik az egészségügyi forradalom. Ezt nem is kell külön magyarázni az előzőek után. Itt is a demokratikus intézmények bukása a legnagyobb kockázat.

7) A globalizáció jövője. A globalizáció tovább terjed olyan területeken mit pl. az orvosi diagnosztika kiszervezése, de a termelés munkaerőben gazdag országokba áramlása már lecsengőben van az egyre kevésbé alacsony bérek miatt.  A nemzetközi kereskedelem bővülését nemzetpolitikai szempontok korlátozhatják, bár ma már nehezebb ilyen intézkedéseket meghozni-

8) A béke évszázada. Van esély rá, hogy folytatódik az elmúlt hatvan évben megfigyelt folyamat, az országok közötti és a polgárháborúk mérséklődése. Ezt mind a jogok forradalma, mind a nemzetközi intézmények fejlődése elősegíti. Azonban itt sok múlik az intézmények kapacitásán is, azon, hogy mely problémákat képesek kezelni.

9) Visszatér-e a felvilágosodás? Mi lesz a jövője a vallás mostanában megtapasztalt politikai erővé válásának? Erre a kérdésre nagyon nehéz a válasz, különösen azért, mert az iszlám politikai erősödése éppen elnyomó rendszerek elleni mozgalomként következett be. A hatalomra jutó vallási pártok azután szintén kizsákmányoló rendszereket hozhatnak létre. Bízni abban lehet, hogy ezek a mozgalmak ráébresztették a tömegeket arra, hogy vannak jogaik és ők a jövőben már nem kívánnak majd lemondani róluk.

10) Népesség, erőforrások, környezet a 21. században. Az összes előrejelzés egyetért abban, hogy világ népessége még növekedni fog, majd csúcspontot ér el a század folyamán. A különféle szcenáriók ennek ütemét és időpontját eltérően becslik. Így tehát jó esély van arra, hogy Föld eltartja ezt a kiterjedt, de stabil népességet. Arra is számítani lehet, hogy a technológiai fejlődés meg tudja oldani a szűkösnek bizonyuló erőforrások problémáit.

A széndioxid-szennyezés és a fosszilis energiahordozók kimerülésének veszélye meglehetősen akut probléma szerinte, nyilvánvalóan leghamarabb az alternatív energiák terén van szükség műszaki áttörésre. Ennek számos eleme már napjainkban is létezik, a kilátásokat illetően lehetünk optimisták. Nagyobb kockázata van a politikai támogatás, a nemzetközi egyezmények elmaradásának. Ez ellen megint csak a jogok forradalmának terjedése nyújt védelmet: a lehetséges klímaváltozástól szenvedők jogainak elismertetése.

Hol helyezhetjük el a magyar jövőképet ezen globális vásznon? Mivel hazánk épp azon országok közé tartozik, ahol a fékek, korlátok a mégoly demokratikus úton hatalomra került erő számára is akadályok, lassító tényezők és annyit iktat ki közülük, amennyit csak bír, a demokratikus intézményrendszer jövője – és különösen a növekedés szempontjából innovációra, vállalkozásra ösztönző jellege – éppen erodálódik.

Mi a demokratikus rendszerből a kizsákmányoló felé tartunk. A tulajdon szentségét nem csupán a magánnyugdíj-pénztárak megtámadása, de a vagyon- és közbiztonság egyre romló állapota is megkérdőjelezi. A piacra lépés és munkavállalás szabadságát az állami monopóliumok, kötelező béremelések világában csak viccekben lehet említeni. Bár Orbánék erős államot szeretnének, valójában hadurak, rablóbárók, oligarchák uralma alatt élünk. Az egyházak politikai szerepe egyre jelentősebb. A vállalkozó kedv és az innovativitás ennek megfelelően roppant alacsony az országban. Az egyházak politikai befolyása növekszik. Ha nem vagyunk képesek visszatérni „a jogok forradalmához”, akkor valószínűleg kimaradunk Acemoglu 21. századából.