I.

A soha meg nem valósult kommunisztikus utópiákban álmodtak a korlátlan erőforrásokkal rendelkező világról, amelyben mindenki szükségletei szerint fogyaszthat a korlátlan változatosságban és mennyiségben rendelkezésre álló javakból.

A való életben az emberiség, s minden egyes egyén vágyaihoz képest korlátozott erőforrásokat birtokolt, s kiszolgáltatott volt a természet változásainak.

Az emberiség régen merev tradicionális társadalmak zárt rendszereiben, a tradicionális hitek által felállított korlátokkal próbálta biztosítani az emberi társadalom fennmaradását bármilyen váratlan szűkösség, bizonytalanság, járványok és természeti csapás ellenére is, amelyek akár megharmadolhatták-megfelezhették az emberi közösségeket. Hajnal István Az újkor történetében szinte irodalmi pátosszal írja le, miként tette lehetővé a tradicionális társadalom a tudás lassú és kontrollált növekedését, generációkon való átöröklését, és miként nyújtott biztonságot egy, az emberiség számára kiszámíthatatlan világban.

A természet kiszámíthatatlan változása  mellett állandó veszélyt jelentett az egymás mellett élő, a létfenntartásért küzdő emberi közösségek közötti egyensúly felbomlása, ami új veszélyt hozott: a szomszédos közösségek, népek, birodalmak zsákmányszerző, szolgaságba döntő pusztító rablóháborúit. Az emberi élet rövid, nehéz és veszélyekkel teli volt. S kiszolgáltatott: az emberiség nagy része szolgaként, mások személyes uralma alatt élt, parancsra dolgozott, amely kiszolgáltatottságot szinte kizárólag csak a tradicionális társadalmak szokásjoga és hitvilága korlátozta.

Ebben a bizonytalan, félelmetes világban az emberi élet velejárója volt a biztonságra való törekvés. De ez a biztonság fojtogató biztonság volt, amely mereven korlátozta az egyén szabadságát és uralta érzelmeit. Fojtogató biztonság, de biztonság.

Nem véletlen, hogy a XIX. század nagy szociológusai abban a korban, amikor a tradicionális társadalom felbomlóban volt, s a piaci átmenet új, szabadabb világot teremtett, azon gondolkodtak, vajon nem vesztett- e többet a biztonságot nyújtó tradicionális társadalom felbomlásával az emberiség, mint amit nyert a piac által biztosított szabadsággal és fejlődéssel.

II.

Ennek a dilemmának a jele, hogy 20 évvel a szocializmus csődje után még mindig itt él velünk Kádár János megemészthetetlen öröksége.

Látszólag feloldhatatlan dilemma, de a történelem eddigi menete azt mutatja, hogy a piacosodás, a merev tradicionális társadalmak fellazulása megállíthatatlan folyamat. Mert a piacosodás olyan mértékben szabadítja fel az emberi energiákat, teszi élhetőbbé az életet, s biztosítja az egyén önmegvalósítását, hogy lehetetlen a visszatérés a piacmentes zárt társadalmakhoz – kivéve, ha egy elvakult, szűk kisebbség nem kényszeríti rá az akaratát terrorisztikus eszközökkel a társadalom többségére.

A kapitalizmus kialakulása, a szabad piac nyitott új lehetőséget az emberiség számára, hogy kiszabaduljon a kiszolgáltatottság, a korlátlan személyi alávetettség csapdájából, és ne csak egy jórészt születési jogon kiválasztódott szűk elit tagjai számára legyen meg a lehetőség, arra, hogy szabadabban választhassa meg céljait.

Nem véletlen, hogy az első igazi, klasszikus liberális gondolkodók, mint Locke, az ember kiszolgáltatottsága ellen lázadtak fel. Azt pedig, hogy a szabadság és a szabad kereskedelem között szoros az összefüggés,  már a XVII. században leírták a holland köztársaság páratlan jólétének és szabadságának okait kutató korabeli írók.

III.

A klasszikus liberalizmus piacpárti vonalát megalapozó művében Adam Smith azt az utat kereste, amely az evilágban biztosítja a nemzetek jólétét, ami elvezet az univerzális jóléthez, mai fogalmaink szerinti fogyasztói társadalomhoz.

Adam Smith nem vállalkozóknak, kereskedőknek, kapitalistáknak kívánt tanácsot adni, miként gazdagodhatnak meg a lehető leggyorsabban, hanem olyan modellt kívánt felvázolni, amely biztosítja, hogy a legtöbben a lehető legjobban éljenek. Smith amellett érvelt, hogy a szabad piac, a szabad kereskedelem és az általuk létrejövő, spontán munkamegosztásra alapozott hatékonyságnövekedés az, ami végre kiszabadíthatja az emberiséget a szegénység és kiszolgáltatottság örök körfogásából, s megnyitja az utat a gazdagság, a jólét és az emberi haladás előtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Fotó: funwithgovernment.blogspot.com)

S tényleg, a piacot és a kereskedelmet korlátozó tradicionális kötelékek feloldása, a szabad(abb) piac és a szabad(abb) kereskedelem általánossá válása  nyomán indult meg az emberiség soha nem látott gyarapodása,  az ipari forradalom, a tudományos és technikai forradalom, s ennek nyomán a gazdaság fellendülése, az emberi életfeltételek jobbulása.

A klasszikus liberális gondolkodás szerint a szabad piac  – s mindazt amit jelent: szabad foglalkozás választás, a szabad vállalkozás, szabad-kereskedelem és a szabad piaci ármeghatározás – az eszköze annak, hogy megvalósulhasson az egyén lehető legnagyobb szabadsága, s a lehető legnagyobb mértékben saját vágyai, tervei szerint élhessen minden egyes ember.

IV.

A szabad piac ugyanis az az intézmény, amely a legrugalmasabban számol azzal, hogy bár minden ember  – ideális esetben – a törvény előtt egyenlő, és ugyanolyan elidegeníthetetlen jogokkal és szabadságokkal rendelkezik, ugyanakkor minden egyes ember egyedi. Minden embernek saját egyénisége, egyedi képességei, sajátos tudása, vágyai, céljai vannak. S minden ember különleges, egyedi tudással rendelkezik saját környezetéről, a világról. Egyikünk sem csavar egy gépezetben, egyikünk sem arctalan, jellemtelen végrehajtó.

Éppen ezért minden egyes ember saját maga tudja csak eldönteni, hogy számára egy adott pillanatban mi a legjobb, s milyen megoldások segíthetik céljai elérését az általa ismert világban. Ugyanakkor, egyetlen ember sem tökéletes, senki sem rendelkezik teljes tudással a világról, nem látja előre az összes lehetséges kombinációt egy tökéletlen és állandóan változó világban. Minden egyes ember a rendelkezésére álló részinformációkból próbálja kisilabizálni, mi lenne számára az adott feltételek mellett elérhető legjobb megoldás.

Az emberek minden pillanatban arra kényszerülnek, hogy válasszanak, mikor, mit, mennyit és hogyan akarnak tenni, mit akarnak fogyasztani. A szabad piacon, ahol nem mások mondják meg, mit szabad tenni, hanem magunk dönthetünk arról, mit akarunk elérni, az árak segítenek a döntéseink rangsorolásában. A piaci árak segítségével tudunk kalkulálni, mire mennyit fordítsunk a rendelkezésünkre álló erőforrásokból, s mit áldozzunk fel, mit ne fogyasszunk el azért, hogy egy általunk fontosabbnak tartott célt elérjünk.

De nemcsak az egyes ember nem tökéletes, a társadalom és a világ se az. A folyamatosan változó világ, mások választásai és cselekedetei új és új feltételeket teremtenek, amelyekhez minden egyes ember maga is igazodik, s folyamatosan arra kényszerül, hogy alkalmazkodjon, módosítsa eredeti terveit, s esetleg újragondolja céljait. Ebben a dinamikusan változó világban az árak változása jelzőtáblához hasonlóan mutatja a lehetséges irányokat az emberi cselekvés számára.

A piaci árak segítenek hosszabb távú döntések meghozatalában, korrigálásában, újragondolásában is. A piaci árak alakulása, trendje jelzi, mi tűnik jó, hosszú távú célnak, befektetésnek, mit érdemes tanulni, merre érdemes menni.

V.

Minden egyes alkalommal, amikor a szabad áralakulást eltorzítja az állam, valójában megtévesztő jelzést küld mind a vállalkozóknak, mind a fogyasztóknak. A fogyasztókat arra bíztatja, hogy előnyben részesítsék a valós piaci ártól eltérített, olcsóbb célokat, s pazarlóan fogyasszanak. A vállalkozók pedig az eltérített ár alapján kalkulálva vágnak bele rövidebb-hosszabb távú beruházásokba, építenek fel termelési láncokat.

A mesterséges áreltérítés azonban egy idő után mindig fenntarthatatlannak bizonyul. S amikor az eltérített ár már nem tartható, megtörténik a piaci korrekció. Akkor derül ki, hogy a fogyasztók és vállalkozók egyaránt mesterségesen felfújt beruházási lufi áldozataivá váltak, s a lufi kipukkanása nyomán válik számukra is világossá, hogy téves jelzésekre építették fel befektetési és fogyasztási döntéseiket.

Ilyen tipikus lufi a lakásépítés és vásárlás támogatása. Abban a pillanatban, amikor a befektetők és fogyasztók realizálják, hogy téves döntéseket hoztak, kirobban a „válság”. Minél nagyobb volt a mesterséges áreltérítés és minél hosszabb ideig tartott, annál nagyobb a rossz beruházások aránya. Minél több a rossz beruházás, annál mélyebb és fájdalmasabb a válság, annál több vállalat és munkahely bizonyul fenntarthatatlannak. De a dinamikus piacon a válság egyben a gazdaság gyógyulási folyamata is. Az új árakat észlelő vállalkozók felszámolják rossz befektetéseiket, s új befektetési célok után néznek.

VI.

A piac tehát kettős értelemben fontos az ember számára. A vállalkozás, a fogyasztás szabadsága lehetőséget ad arra, hogy minden egyes egyén maga döntse el,  mi az, amit fontosnak tart maga számára, s annak megfelelően cselekedhessen. A piaci árak változása pedig folyamatosan korrekciós lehetőséget ad arra, hogy az emberek a lehető leghatékonyabban tudják erőforrásaikat felhasználni, az általuk ismert világ által nyújtott lehetőségekhez igazítsák igényeiket, vágyaikat.

Mivel jellemünk és képességeink szerint nem vagyunk egyenlők, a piac arra is lehetőséget ad, hogy egyénileg reagáljunk a világ változására. Vannak, akik inkább úsznak az árral, mechanikusan alkalmazkodnak, követik a kitaposott utat. De vannak, akik inkább vállalkozók, teremtők, akik felismernek valamit, s újraalkotják az általuk ismert világot, vagy annak egy részét. Ők a vállalkozók.

Kizárólag a piac ad lehetőséget a kreativitásra, egyedi, s akár sajátos ötletek megvalósulására. A tradicionális társadalmak merev rendszerei épp az egyéniségnek nem adtak lehetőséget, s épp az egyéni kezdeményezést lehetetlenítették el. Az állami tulajdon merev rendszere hasonlóképpen lefojtotta a vállalkozó szellemet, az újítást.

Egyedül a piac korlátlan szabadsága ad teret az embernek arra, hogy megvalósítsa saját egyéni ötleteit, s ezáltal változtasson a világ során is.