Mint minden szellemi irányzatot, a liberalizmust is nehéz egy jól körülhatárolható fogalmi meghatározás szűk dobozába berakni.  Számtalan irányzat jellemző rá, csakúgy mint bármely más nagy politikai filozófiára.

Több mint háromszáz éves története során a liberális gondolat új és új formában jelent meg meg, kölcsönhatásban más nagy politikai filozófiák megjelenésével és változásaival, különösen a konzervativizmussal, nacionalizmussal, kereszténydemokráciával és a demokratikus szocializmussal.

A liberalizmus nagy korszaka a XIX. század volt. Akkor irányította szinte egyeduralkodóként Európa és a világ sorsát. S talán a liberalizmus mint meghatározó politikai erő eltűnése is annak tudható be, hogy szinte nem volt olyan mérsékelt politikai irányzat, ideológia, amely ne építette volna be szemléletébe a liberális világkép fontos elemeit. Nem véletlen a XX. század nagy totalitárius irányzatai, a kommunizmus és a nemzeti szocializmus, egyaránt gyűlölték a liberalizmust, mert benne látták azt az ideológiát amely minden más gondolatvilágot korrumpál és meggyengít.

Napjainkban is, miközben egyesek számára a liberalizmus azonos a nyugati útra való visszatéréssel, mások azzal kárhoztatják, hogy egyet jelent az erősek, az életrevalók ideológiájával, ami nem tudott megoldást nyújtani az elesettebbeknek. És vannak persze olyanok is, akik számára a liberális jelző a nemzetközi pénztőke uralmának szálláscsinálóit megjelenítő politikai szitokszóvá fajult. Ez azért is paradox, mert mára a legtöbb “liberális” valójában balliberális gondolatokat hirdet, s az állami programok kiterjesztésében, nem pedig azok lebontásában, piacosításában hisz.

Szinte közös a negatív véleményekben, hogy a liberalizmusban “csak” a gazdasági liberalizmust, a kapitalizmus ideológiáját látják. A valódi liberalizmus azonban sokkal több, mint a piacgazdaság, a kapitalizmus ideológiája, bár kétségkívül, a liberális eszmevilágnak központi eleme a piac. Kiindulópontja azonban sokkal inkább az emberről alkotott felfogása.

A liberális emberkép alapja, hogy minden egyes ember szabad, elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik és önmaga küzd a boldogságáért, nem az államtól várja a megváltást. A piac, s amit a piac képvisel: a cselekvés szabadsága és önkéntessége, fontoseszköz. Eszköze annak, hogy korlátozott erőforrásokkal rendelkező világunkban minél több ember elérhesse a szabadságot, megvalósítsa önrendelkezését és elérje boldogságát.

Éppen azért volt, s van olyan olyan erős hatása a liberalizmusnak, mert a liberalizmus, mint minden nagy politikai ideológia, egy magasztos célt tűzött ki maga elé: azt, hogy minden ember szabad és boldog legyen, s emberhez méltó életet élhessen, autonóm módon.

A piac az az eszköz, amely a  leghatékonyabban tudja elősegíteni, hogy e magasztos emberkép megvalósuljon, s létrejöjjön az a szinte utópisztikus társadalom, amelyben mindenki – vagy legalábbis majdnem mindenki – egyformán szabad és boldog lehet. A liberális érvelés erejét alátámasztotta, hogy a piacgazdaság térnyerése nyomán valóban megindult egy hatalmas, addig soha nem látott léptékű fejlődés, anyagi előrehaladás, tudományos és technikai forradalmak egyre gyorsuló sorozata.

A haladás egyre több és több ember számára tette lehetővé, hogy az ipari forradalmak előtt csak remélt evilági jólétet és szabadságot éljen meg, vagyis hosszabb ideig, egészségesebben, kényelmesebben és jobban éljen, mint akár a leghatalmasabb római császár vagy éppen török szultán, s egyre több ember rendelkezzen olyan szabadsággal és függetlenséggel, amelyről legbüszkébb főnemesek is csak álmodhattak – a fővesztés terhe mellett.

A liberalizmus folyamatos újraéledése és megújulása, az időről időre jelentkező válságok ellenére is, mutatja életerejét. Realisztikus, mert tisztában van az emberi jellem tökéletlenségével és a világ, az emberiség számára adatott erőforrások korlátozott voltával.

A piac pedig olyan eszköz az emberi szabadság eléréséhez, amely éppen e tökéletlenséggel és korlátozottsággal számol, s ahogy Adam Smith egyszer említésszerűen példálózott vele: hasonlóképpen Istenhez, láthatatlan kezével együttműködésre, kölcsönös előnyszerzésre készteti az embereket, s ezáltal lehetővé teszi, hogy egyre többen “nyerjenek” a békés együttműködésből, s egymást gazdagítva, kölcsönös előnyök nyújtásával minél többen élhessenek szabad és emberhez méltó életet.

A liberális emberkép legfontosabb meghatározói az alábbiak:

– Minden ember elhidegíthetetlen jogokkal rendelkező, autonóm személyiség, akinek egyedülálló joga, hogy meghatározza saját céljait, alakítsa sorsát. Az egyén saját szabad döntése kell hogy meghatározó legyen abban, milyen célokat választ. Az emberi élet célja a boldogság, az ember saját vágyainak kiteljesítése, a jólét.

– A liberális gondolkodásmód pozitív: bízik az emberekben, bízik abban, hogy az emberek leleményessége és ötletessége megoldást talál a legszorítóbb problémákra is.

– A liberalizmusnak pozitív a történelemszemlélete is: az emberiség történelme során egyre csökken a kiszolgáltatottság, s nő a szabadság lehetősége, az embereknek egyre több lehetősége nyílik céljaik megvalósításához, s ennek során egyre humánusabb lesz a társadalom.

– Az emberiség igazi hősei, a társadalom haladásának mozgatói a mindennapok munkájukat végző emberek, a kreatív vállalkozók, a feltalálók, az értelmiségiek. Az ő munkájuk, ügyességük, felfedezéseik, gondolataik viszik előre az emberiség ügyét azzal, hogy növelik a rendelkezésre álló anyagi és szellemi gazdaságságot.

A liberalizmus világképében a szabad piac intézménye kap kulcsszerepet az emberi önmegvalósítás elérésében (ez egy újabb poszt tárgya lesz majd).