Az új Nemzeti Konzultáció 10. kérdése így hangzik:

Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat.Ön mit gondol?

– Az állam tegyen lépéseket a monopóliumok visszaszorítására, hogy a kisebb vállalkozásoknak is legyen esélyük.
– Nem kell beavatkozni a piac működésébe.
– Nem tudom megítélni a kérdést.

Az elterjedt babonával ellentétben az a mondás, hogy “a nagyhal megeszi a kishalat”, nem Lenintől, hanem az olykor szinte Nietzschét megelőlegező Luther Mártontól származik. Ez nem változtat a tényen, hogy Lenin – már a maga korában pontatlan – “monopolkapitalizmus”-fogalma mélyen beleivódott a magyar diplomás réteg közgondolkodásába. Igaz, hogy a többi kelet-európai országéba is, csak ott jobban kiivódott belőle. Nálunk azonban a marxista műveltségét egyetemeken és foximaxin megszerző réteg – a létező szocializmus korának bürokráciája és szakértelmisége – aránytalanul nagy befolyást gyakorolt, sőt gyakorol a politikára, így a marxizmus-leninizmus, noha nem hívják annak, valahol ott munkál a magukat veszettül antikommunistának hívő politikai alakzatok mélytudatában is.

Hozzá kell tenni, hogy Lenin, amikor Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka (1916) című brosúráját írta svájci száműzetésében, több nyugati szakkönyvet és újságot olvasott, mint a tanait a következő hét évtizedben terjesztő tudszoctanárok együttvéve. Tájékozott ember volt, csak hát elsősorban német forrásokból dolgozott. Így a világot a kapitalizmus egy meglehetősen etatista és Amerika-ellenes válfajának szűrőjén keresztül érzékelte. Tud például a McKinley-féle trösztbizottság létezéséről, de kimaradt neki a “progresszív korszak”, Teddy Roosevelt trösztellenes politikája.

Az eredmény egy jól fejlett összeesküvés-elmélet: ha a kapitalizmust magára hagyják, akkor a verseny helyét átveszi a monopólium (ezt summázza népszerűen a fent említett halas mondás), a monopóliumok pedig tényleg azt csinálnak, amit akarnak. Azonkívül élősködésre nevelnek (igen, Lenin már leírja a szót), mert nem a termelésből van a pénzük, hanem bankoktól, azaz hitelből, és például Angliában már nem is mezőgazdaságra használják a földet, hanem a gazdagok szórakozására, úgymint rókavadászatra. További gazdagodásuknak a feltétele a világ szegényebb részének kiszipolyozása, még szegényebbé tétele,  ez pedig csak politikai uralom révén valósítható meg, azaz Európán kívüli gyarmatosítással. A világháború célja a világ újrafelosztása a gyarmatosító hatalmak között. (És ezt tanulta mindenki Magyarországon is 1948 után. Kellemesen elfödve azt a tényt, hogy az I. világháború a Balkánon kezdődött, azzal a céllal, hogy feltartóztassák orosz birodalmi – nem gyarmati – terjeszkedést.)

Ha valaki mindebben Bogár László, illetve az eszméinek részben hatása alatt álló Orbán világképére ismer, nem téved. Figyeljünk azonban az Orbán által javasolt válaszokra. Az állam úgy tudja megakadályozni, hogy a nagyhal megegye a kishalat, ha “lépéseket tesz a monopóliumok visszaszorítására” ennek sötét színben feltüntetett alternatívája pedig az volna, hogy “az állam nem avatkozik a gazdaság működésébe”.

Itt fel kell világosítanom a kedves miniszterelnök urat, ha már konzultálni kíván velem, hogy szamárságot beszél. Soha, sehol nem volt olyan, hogy az állam nem avatkozik be a gazdaság működésébe; olyan van, hogy az állam törvényeket hoz a piaci viselkedés kereteinek meghatározására, és aztán félreáll, nem babrál velük folyamatosan, pillanatnyi hangulata és megszorultsága szerint. Az Egyesült Államokban például, ami Orbán és teljes agitprop gárdája szerint a zabolátlan szabadpiac, ergó az élősdi monopolkapitalizmus hazája, 1890-ben hozták meg a Sherman-féle trösztellenes (monopolellenes) törvényt, 1914-ben a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságról szóló törvényt, valamint az egyesülésekkel, felvásárlásokkal és személyi verseny-összeférhetetlenségekkel foglalkozó Clayton-törvényt, és ezek kisebb módosításokkal, legfelsőbb bírósági értelmezésekkel máig hatályban vannak. 122, illetve 98 éve egyfolytában.

A másik, hogy ezek – illetve a rájuk hivatkozó bírósági döntések – manapság, jellemzően nem a monopóliumot mint olyat, hanem az ésszerűtlen és tisztességtelen monopóliumot tiltják és büntetik. Az ésszerűség mércéje a verseny egészséges volta, a tisztességé pedig a fogyasztó érdeke. A szemléletváltozás két bíró, Robert Bork és Richard Posner érdeme, akik a hetvenes évek második felében kimutatták, hogy a monopolellenesség mechanikusan értelmezve a nem hatékony piaci résztvevőket védi. Nem a versenyt, hanem egyes versenyzőket, akiket pont nem kellene. Azaz nem az árak nem-emelkedését vagy csökkenését segíti, hanem fordítva. (Mondjuk ennek tipikus példája, amit most a “külföldi” láncok ellenében és a CBA javára művelnek. Az állam kiszúr a fogyasztóval.)

A harmadik: milyen monopóliumok vannak ma Magyarországon, és mit tesz velük az állam? Monopólium az is, ha egy nagy cég kizárólagos előnyt élvez az állami megrendelésekben (Közgép). Ebben az esetben az orbáni állam a monopóliumot kreálja és védelmezi. Monopólium – az ésszerűség okából, mert nincs értelme pl. két csőhálózatot lefektetni – a közműszolgáltatás egy adott területen. Itt az állam megteheti, hogy gonosz árfelhajtásra hivatkozva államosít (pécsi vízmű), de az államosítás így vagy úgy pénzbe kerül, a szolgáltatások színvonala sokéves megfigyelés szerint romlik, azaz a fogyasztó megint rosszul jár. Hasonlóképpen akkor, ha az állam adóztat (energia). Viszont a monopólium így is megmarad, csak esetleg más kézben.

Nincs monopólium például a mobilszolgáltatóknál, itt még valami versenyszerűség is van, tehát az orbáni állam adóztat, és még egy állami mobilcéget is elindít, talán mert kevesli a versenyt. De ez egyrészt nem kishal, ellenkezőleg, az államnak eleve százmilliárdot kell befektetnie a közmondásos adófizetők (és nem mellesleg az eddigi mobil-előfizetők) pénzéből, hogy beszálhasson a versenybe. Be van avatkozva a piacba, marginálisan nő a verseny, a fogyasztó piszok rosszul jár.

Végül lássunk egy olyan piacot, ahol a kisebb vállalkozásoknak tényleg lehetne esélyük. Ilyen a rádiózás. Mit tesz itt az állam? Monopóliumokat épít ki és védelmez.A hirdetési piacról ne is beszéljünk.Tény, hogy az efféle kedvezményezett cégek valaha kicsik voltak, vagy  egyelőre még kicsik – viszont szépen felfalják a nagyhalakat és az egész planktonállományt, és minden más hal éhen döglik, esetleg a szó szoros értelmében.

Esetleg ezt még hozzáírtam volna a “nem tudom megítélni a kérdést” válaszhoz. Pontosabban: a kérdést megítélni, azt azért tudom.