Az utóbbi napokban a hazai politiko-történetfilozófiai diskurzus nekem tetsző fordulatot vett. Előkerült a labanckérdés.

Orbán Viktor szerint (6:09-től) labanc az, aki “a magyar tőke ellen beszél”. Azaz aki nem veszi tudomásul, “hogy Magyarországnak nagy magyar vállalatokra szüksége van a pénzügyi szektorban, a biztosítási iparban, építőiparban, energiaiparban, járműgyártásban, gyógyszeriparban, élelmiszeriparban, információs technológiákban, szállodaiparban, vagyis minden jelentős területen”. (Az alumíniumipart pl. valamiért kihagyta.) Ha ilyenek nincsenek, akkor “a külföldiek mindent elvisznek ebben az országban”.

A vele hatásosan vitatkozó – és a Simicska-Nyerges-ügyben az igazságot képviselő – Karácsony Gergely szerint labanc az, aki egyfelől
– az ország európaiságát hangsúlyozó elitista,
másfelől ennél sokkal rosszabb:- “nemcsak hogy visszahívja az IMF-et, de még korábban meglépi azokat a megszorításokat, amiket még az IMF delegátusvezetője is szegényellenesnek tartott”,
– az Európai Bizottság által kifogásolt törvényekkel “a magyar polgárokat fosztja meg a szabadságuktól”;
– a magyar termőföldet “a helyben élő gazdák helyett a saját klientúrájának adja”;
– “az Audi lobbijának engedve gyakorlatilag gyerekmunkává degradálná a szakképzést”. (Itt be kell linkelnem saját gondolatmenetemet: a magyar alapfokú köz- és szakoktatás úgy, ahogy van, tragédia, és nem alkalmas arra, hogy megalapozzon egy tudáson alapuló gazdasági fellendülést. Folyomány: komoly ipari cég az eddigieken túl csak úgy jön ide vagy bővít, ha az államtól kedvezményt vagy direktben pénzt kap azért, hogy szakképzett munkaerőt csináljon magának. Így pedig ösztönözve van a serdülőknek a legszükségesebbre minimalizált képzésére és alacsony bérért való dolgoztatására. És ezt teszi. Megint egy példa rá, hogy milyen káros, ha az állam segíteni akar egyes piaci szereplőknek ahelyett, hogy megteremtené a feltételeket a piac minél jobb működéséhez, és aztán magára hagyná.)

A végén azért mégis kap a labancság némi elismerést: “toleráns, empatikus, nacionalizmustól mentes európai értékrendű”. Míg a kuruc viselkedés pozitívuma: “a leszakadókat felkaroló, esélyt-adó, a demokratikus és a szociális jogokat egybekapcsoló ország”.

Karácsony Gergely a blogjában hivatkozik Majtényi László interjújára, melyben – ha jól értem – a “labanc viselkedés” azt jelöli, hogy a társadalom, illetve annak egyes csoportjai nem lázadnak a jogállam lebontása ellen.

Az Értelmező Kéziszótár szerint pedig:
labanc I. fn 1. Tört A kurucok ellen császári zsoldban harcoló (magyar katona. 2. pejor Habsburg-párti magyar. 3. (jelzőként) biz <szitkozódásban> Azt a ~ anyádat!

Ha csak a történelmi tényeket nézzük, azonkívül, hogy a labanc anyjukat, a Habsburg-pártiság nem járt együtt feltétlenül a toleranciával, az empátiával és a nacionalizmustól való mentességgel, de a demokratikus hajlandóság és a szociális lelkiismeret hiányával sem. (Lásd Széchenyit vagy Eötvös Józsefet.) Ugyanígy a kurucnak sem feltétlenül jellemzője a szociális lelkiismeret, de még a demokratikus gondolkodás sem. (Pl.: mivel a kurucoknak jobb a történelmi sajtójuk, leginkább annyi maradt meg a középiskolai tananyagban, hogy 1708-ban volt valami jobbágyfelszabadítás-szerűség, 1848-ban pedig “az úrbéri viszonyok megszüntetése”, de az már nem nagyon, hogy a kuruc nemesség nagy része ezt mennyire utálta vagy hogyan igyekezett hátráltatni.)

Az önök odaadó bloggere viszont nem tagadja labanc szimpátiáját. Definíciója szerint – ha már általánosítunk –

“Kuruc’ tehát az, akit nem a gazdasági és kulturális elmaradottság, hanem a jogok, konkrétan a privilégiumok sérelme hajt ellenállásra, ezért az ellenállás formája nem a gazdasági és kulturális építkezés, hanem a “jogvédelem” és a szimbolikus-sérelmi politizálás. (…)

“Labanc” az, aki semmivel sem rosszabb magyar, de kezelni tudja a dacreakcióját, mert vannak fontosabb értékek. Tisztában van azzal, hogy ki az erősebb, és igyekszik a lehető legjobb megállapodásra jutni vele, ahelyett, hogy forradalmat csinálna vagy háborúzna ellene. És ennek eredményeként / ennek érdekében a tartós gazdasági és kulturális építkezésre fordítja energiáit.

Ez 2008-ból való, amikor még szó sem volt fülkeforradalomról meg gazdasági szabadságharcról. A jogvédelem nem azért van idézőjelben, mert az alapjogok védelme nem fontos, hanem mert itt nem az alapjogok, hanem privilégiumok (a monopolizált politikai hatalom és a vele összefonódó improduktív gazdasági előnyök) védelméről van szó.

Külön felhívom a figyelmet Orbán Viktornak arra a fordulatára, hogy különben “a külföldiek minden elvisznek”. Ez azt feltételezi, hogy itt van valami készen, amiből “a külföldiek” csak elvehetnek. A valóság ezzel szemben az, hogy az általa felsorolt ágazatokban háromféle okból van valami: 1. államosították, és valami okból nem ment tönkre az államszocializmus alatt, majd részben vagy egészben privatizálták. 2. Az államszocializmus idején fölépítették, majd privatizálták. 2. A külföldiek az államszocializmus kora után beruháztak. Jellemzően az működik, amiben külföldi szakmai pénz is van. A “nagy magyar” cégek vegyesek – kivéve természetesen a Simicska- és Nyerges-féle “vállalkozásokat” (most nem magyarázom az idézőjelet), amelyek magyar állami monopóliumot színmagyar magánkézben hasznosítanak, és nincs szükségük külföldi pénzre, mert megrendelések formájában a magyar állam finanszírozza őket. (Ha tévednék, kérem kijavítani.)

Tényleg klassz, hogy végre “megvan Orbán gyenge pontja”. De a gyenge pont ellen intézett koncentrált támadás csak Orbán meggyengítéséhez elég, nem az építkezéshez. Még a szinten maradáshoz sem.

Labanc-definíciómat kiegészíteném azzal, hogy a labanc szerint a külföld inkább hoz, mint visz, már amennyiben külföldön az egyetemes nyugati kultúrát elfogadót és technológiailag fejlettebbet értjük. Ennek pedig nemcsak a Fidesz kuruc nacionalizmusa ellentéte, hanem az LMP globalizációkritikája is.

Karácsony Gergely ironikusan megemlíti, hogy Orbán “lelabancozta”. Én olyan pártot szeretnék végre, amelyiket fel lehet labancozni.