Ennek a kétrészes cikknek a közlésével elindítottuk el új sorozatunkat, amelyben neves szabadságpárti szerzők elméleti és morális oldalról érvelnek a szabadpiaci kapitalizmus, az állami beavatkozástól (szinte) mentes gazdaság és társadalom mellett.

Az írás első része ezen a linken olvasható.

A szerző, David Boaz a libertárius Cato Institute alelnöke, a Students For Liberty szervezet tanácsadója. A “Libertarianism: A Primer” című mű és további tizenöt könyv szerzője. Számos újságnak írt már, így a New York Timesnak, a Wall Street Journalnak és a Washington Postnak. Gyakran tűnik fel kommentátori szerepben TV-műsorokban, rádióban, és rendszeresen olvashatóak blogbejegyzései a Cato@Liberty, The Guardian, a The Australian és az Encyclopedia Britannica internetes oldalain.

 

Civil társadalom

Azért akarunk másokkal szövetkezni, hogy hasznot húzzunk belőle – több ételt előállítani, javakat cserélni, új technológiákat kifejleszteni – meg azért is, mert szükségünk van kapcsolatokra, szeretetre, barátságra és közösségre. A szövetségek aztán létrehozzák azt, amit mi úgy hívunk, hogy civil társadalom.

Ezek a szövetségek számos formát öltenek – családok, templomok, iskolák, klubok, testvéri társaságok, szomszédok, és számtalan további formája a kereskedelmi társadalomnak, úgymint társulások, testületek, és szakszervezetek. Habár különböző módon, de ezek a szervezetek mind az emberi szükségleteket szolgálják ki. A civil társadalom nagyjából lefedi a társadalom összes természetes és önkéntes szervezetét.

Néhány elemző megkülönböztet kereskedelmi és non-profit szervezeteket is, mert szerintük a vállalatok a piac részei, nem pedig a civil társadalomhoz tartoznak. Én azonban azon a véleményen vagyok, hogy az igazi különbség a korlátozó szervek (az állam) és a természetes vagy önkéntes szervezetek (minden más) között van. A kulcskérdés abban, hogy egy bizonyos szervezetet azért hoztak-e létre, hogy profitot termeljen, vagy más cél érdekében, az, hogy a benne való részvételünk önkéntes-e vagy sem.

A civil társadalom és a „közös nemzeti cél” körüli zűrzavar mellett fel kell idéznünk F. A. Hayek véleményét is, miszerint a civil társadalmon belül a különböző szervezeteket azért hozzák létre, hogy egy bizonyos célt elérjenek, de a civil társadalomnak, mint egésznek nincsen egy konkrét, egyetlen célja. Ez egy akaratlan, spontán kialakuló eredménye az összes céltudatos szervezetnek.

A piac, mint együttműködés

A piac lényeges eleme a civil társadalomnak. Két fontos tény a piaccal kapcsolatban: az egyik, hogy az emberek többet elérnek, ha együttműködnek másokkal, mint amikor egyedül akarnak valamit megszerezni. A másik tény, hogy az emberek ezt fel is ismerik.

Ha olyan faj lennénk, amelynek az együttműködés nem lenne gyümölcsözőbb, mint az elszigetelt munka; vagy ha képtelenek lennénk észrevenni az együttműködésből származó előnyöket, akkor elszigeteltek és atomisztikusak maradnánk. De ami még rosszabb lenne, ahogy Ludwig von Mises is magyarázta: „Mindenki mindenkit az ellenségének tekintene; az ember ellenállhatatlan vágya, hogy a saját szükségleteit kielégítse, konfliktusba sodorná az összes szomszédjával.” Az együttműködésből származó közös előny és a munkamegosztás lehetősége nélkül sem szimpátia, sem barátság, sem maga a piac nem alakulhatna ki.

A piaci rendszeren belül az egyének és a cégek azért versengenek, hogy még jobban együttműködhessenek. A General Motors és a Toyota azért versenyeznek, hogy együttműködhessenek velem az utazási céljaim elérésének érdekében. Az AT&T és az MCI azért versengenek, hogy együttműködhessenek velem a kommunikációs céljaim elérésének érdekében. Valóban, annyira agresszívan hajtanak azért, hogy őket válasszam, hogy inkább egy harmadik kommunikációs céggel működök együtt, amely lelki békét tud nyújtani egy üzenetrögzítőn keresztül.

A piac kritikusai gyakran panaszkodnak arra, hogy a kapitalizmus bátorítja és jutalmazza az önérdeket. Valójában az emberek bármely politikai rendszerben önzők. Ám a piacok az önérdeküket társadalmilag jótékony irányba terelik. Szabad piac esetén az emberek úgy érik el saját céljaikat, hogy közben kitalálják, másoknak mire lehet szükségük, és megpróbálják megvalósítani azokat. Ez például azt jelenti, hogy számos ember dolgozik együtt egy halászhálón, vagy egy út megépítésén.

Egy komplexebb gazdaságban ez azt jelenti, hogy az ember azáltal tesz szert haszonra, hogy közben mások igényeit kielégíti. Azok a munkások és vállalkozók, akik a legjobban tudnak teljesíteni, jutalomban részesülnek. Azokat, akiknek nem sikerül, arra buzdítják, hogy másolják le sikeresebb versenytársaikat, vagy próbálkozzanak egy új megközelítéssel.

Az összes gazdasági szervezet, amellyel a piacon találkozunk, azt próbálja meg kikísérletezni, hogy a közös célokért történő együttműködés még jobb módját megtalálja. A tulajdonjogok, a jogrend, és a minimalista kormányzás rendszere maximális hatáskört nyújt az emberek számára, hogy az együttműködés új formáit megismerhessék.

Az együttműködés fejlődése teret engedett nagyobb gazdasági feladatok teljesítésének, mint amelyet az egyének vagy társulások elérhettek volna. Az olyan szervezetek, mint például a lakásszövetkezetek, a nyíltvégű befektetési alapok, biztosító társaságok, bankok mind-mind kísérletek arra, hogy bizonyos gazdasági problémákat új szervezeti formákon keresztül oldjanak meg. Néhány szervezet ezek közül hatástalannak bizonyult. Az 1960-as években például sok konglomerátum kezelhetetlenné vált, a részvényesek pénzt veszítettek.

A piaci folyamatok gyors visszajelzése ösztönzőleg hat arra, hogy a sikeres szervezeti formákat lemásolják, a sikertelenek pedig az emberek kedvét szegjék.

Az együttműködés legalább annyira része a kapitalizmusnak, mint a verseny. Mindkettő lényeges eleme a természetes szabadság egyszerű rendszerének, és a többség sokkal több időt tölt azzal, hogy partnerekkel, munkatársakkal, beszállítókkal és vevőkkel együttműködjön, minthogy versenyezzen.

Igen, az élet rossz, kegyetlen és rövid volna, ha csak magunkra lennénk utalva. Még szerencse, hogy egy kapitalista társadalomban ez elképzelhetetlen.

 

© Minden jog fenntartva. A cikk a Morality of Capitalism c. kötetben jelent meg.

Wikipedia: O is the fifteenth letter and a vowel in the ISO basic Latin alphabet.