A nemzetgazdasági minisztert tényleg nehéz követni. Volt ugye ez a dolog a múlt héten az ötkulcsos áfa ötletével, amely mellett akkor még kisebb figyelmet kapott a pénzforgalmi adó felvetése. Na, most aztán itt van nekünk, úgy jó magyar unortodox módra.

A pénzügyi tranzakciók megadóztatásának ötlete messze nem új. 1972-ben javasolta James Tobin Nobel-díjas közgazdász, hogy a valutaváltásokra a kormányok vessenek ki tranzakciós adót. Erre az arany alapú Bretton Woods-i monetáris rendszer felbomlása után került sor, amikor az elszabaduló árfolyamok a gazdasági működést veszélyeztető ingadozást produkáltak (és óriási nyereséget biztosítottak az ügyesen spekulálóknak). Szóval, a javaslat elsődleges célja a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitásának visszaállítása volt.

Az ötletet az ezredfordulón elevenítette fel, ismét egy világrengető árfolyamkrízis (az 1997-es távol-keleti és az 1998-as rubel válság) után, megint csak a valutaváltásokra kirovandó 0,5% körüli mértékben. Az adó célja most sem a költségvetési hiányok befoltozása, hanem a veszélyes árfolyamingadozások „kipárnázása” volt. És megint nemzetközi pénzügyi tranzakciók adóztatásáról volt szó, amihez Tobin maga is nemzetközi együttműködést, együttes bevezetést tartott szükségesnek, hiszen e nélkül a globális pénzmozgás könnyedén kikerülheti az adót bevezető országokat. (James Tobin: “The antiglobalisation movement has highjacked my name”. Jubilee Research, a successor to Jubilee 2000 UK. September 3, 2001.)

Az ötlet újra és újra előkerült, többféle variációban, mindig nemzetközi pénzügyi tranzakciók adójaként és mindig meg is bukott. Bár Joseph Stiglitz szerint a mai információtechnológia a műszaki lebonyolítást már nagyon megkönnyítené, az ügyben érintett fontosabb államok egyetértése nélkül nyilvánvalóan nem valósítható meg a bevezetése.

Más úton próbálkozott Svédország. (Bővebben ld.: NBER Working Paper No. W4587) Ők a belföldi értékpapír műveletekre vetettek adót. 1984-ben a részvényeladásokkal kezdték, következtek a fix kamatozású papírok, majd az egyéb kötvények is. Az adó bevezetése rögtön a részvényárfolyamok zuhanásával járt és fennállása alatt sosem közelítették meg az ebből származó bevételek (50-80 millió korona) az előirányzatot (1500 millió korona). A fegyelmezetten adózó svédeknél!

Belföldi banki tranzakciók megadóztatása tudomásom szerint még nem valósult meg sehol. Nyilvánvaló miért: a készpénz útja nehezen követhető, ezért használják ezt a bűnözők, a maffiától a szimpla áfa-csalókig. Készpénz kell a fekete foglalkoztatáshoz és a kenőpénz osztáshoz is. A bankban levő, számláról számlára mozgó pénz útja – megfelelő törvényes felhatalmazással – nyomon követhető, a mozgással szemben álló tevékenység ellenőrizhető, szükség esetén lenyomozható. Az ortodox kormányok tehát azt szeretik, ha mindenki szépen számlára kapja a pénzét és arról utalgat.

A 21. században, az internet korában élő (törvénytisztelő) polgárok is szeretik ezt, hiszen rengeteg időt takarítanak meg. A bankok is szeretik, hiszen a pénzkezelés ráfordításait jelentősen csökkenti a virtuális pénz mozgatása. A jegybankok meg különösen kedvelik, hogy kevesebb érmét, bankjegyet kell előállítaniuk a forgalom számára. A bűnözők viszont nem szeretik, mert készpénzt lopni/rabolni jóval egyszerűbb, mint bankkártyát és PIN-kódot. A korrupt kormánytisztviselők sem szeretik, mert a korrumpáló sem tud könnyen borítékot, vagy Nokiás dobozt bélelni. És a radikális jobboldal sem szereti, mert a bankár az ő szóhasználatukban a zsidó szinonimája, tehát ami azoknak jó, azt ők utálják.

Lehet, hogy én voltam az ostoba, amikor meglepődtem a tranzakciós és sárga csekkadó ötletén? Mert ebben az országban, ahol az exportból származó nemzeti jövedelem nagysága alig marad el a GDP összegétől, ahol a fontosabb európai és Európán kívüli bankoknak legalább egy fiókja van, senki nem gondolhatja komolyan, hogy a legális pénzügyi tranzakciók bonyolítói nem találják meg villámgyorsan a bécsi és a pozsonyi út túlsó végét.

Lényegében csak a lakossági jövedelmek (bérek, nyugdíjak) kiutalásából és elköltéséből várható tranzakciós adóbevétel. És persze az adó ügyfélre hárításának ezer és egy módja van, személyes tippem: a betéti kamatok leszorítása, mivel azokat semmiképp nem lehet összefüggésbe hozni a tranzakciós adóval, miként a banki különadóval sem lehetett. A lakosság meg szépen visszamegy majd a készpénzre.

Munkáltatóval, szolgáltatóval, boltossal eddig is meg lehetett állapodni „okosba”, hát majd terjed a gyakorlat.  Aki meg nem száll be, az szív. Irány vissza, a szocialista időkbe: Én elnézem, hogy te lopsz, te elnézed, hogy én lógok. És együtt verjük át a „közöst”.

(Fotó: Müller Judit, hvg.hu)