A homoszexualitás (általában a szexuális másság léte) a természet individualista fricskája azon, a természet törvényére annyiszor hivatkozó, a nemi életet uniformizálni kívánó fundamentalizmusnak, melynek egyik ügyeletes zsenije nemrég terjesztett be – pártja irányelveinek megfelelően, Oroszországhoz igazodva – egy, a melegeket kriminalizáló törvényjavaslatot.

Az emberi természettel ugyanis nem fér össze, hogy legintimebb szféráját valamiféle, univerzálisan érvényes recept, abszolút mérce révén szabályozzák. Hogy a sokszínű humán populációra egyetlen családmodellt, párkapcsolat-típust vagy szexuális identitást kényszerítsenek rá. Így ezt nem is lehet meleg kisebbség és heteroszexuális többség szembenállásaként értelmezni. A szexuális kontroll és a szexuális önrendelkezés elve ütközik itt.

Civilizációs minimum, hogy tilos és büntetendő az olyan nemi aktus, amely a másik fél akarata ellenére történik és/vagy nyilvánvalóan kárt okoz neki, rá nézve sérelmes módon zajlik. Ilyen a nemi erőszak, a kényszer-és gyermekprostitúció, a fiatalkorúak szexipari foglalkoztatása, a kiskorúval (továbbá eszméletlen, súlyos fogyatékosságban, időskori leépülésben vagy elmebetegségben szenvedő, tehát magatehetetlen, beszámíthatatlan, cselekvőképtelen személlyel) folytatott szexuális viszony, az állatkínzással megvalósuló gyönyörszerzés. Ésszerű határokon belül a fiatalkorúak szexualitása is korlátozható. S természetesen fontos prioritás a felelős nemi élet, a védekezés a betegségek, szexuális funkciózavarok, illetve a nem kívánt terhesség ellen.

Minden, ezen túlmenő beavatkozás nagykorú, cselekvőképes emberek szexualitásába nem egyéb, mint az uralmi helyzetben lévő, politikailag domináns elit és tömegbázisa magánéleti értékrendjének törvényerővel való rákényszerítése az összes polgárra.

Jogállamban eleve irrelevánsak a homoszexualitás ellen felhozott vallási érvek, ugyanis azok betartása csak a hívőktől követelhető meg, a többiektől nem. Hamis és tarthatatlan az a kifogás is, hogy a melegek úgymond vétenek a természet törvényei ellen. Eörsi István írta, hogy „nem létezhetne civilizáció és kultúra, ha nem sértenénk meg szakadatlanul a természet törvényeit. Például a létért folytatott harc legfőbb természeti törvénye az, hogy az erősebb megölheti és fel is falhatja a gyengébbeket. Sok tízezer évre volt szükség ahhoz, hogy a természeti ember képessé váljon társadalmi együttélésre, és ehhez le kellett győznie a természeti együttélést meghatározó természeti törvényeket.” (Ismerős úr a csúszdán. Noran Könyvkiadó, 2002. 287.o.)

Jelenleg az sem valami ütős érv, hogy az azonos neműek kapcsolata nem szaporítja az emberiséget. A világ túlnépesedéstől gyötört (nagyobbik) felén, Kínában, Fekete-Afrikában, Latin-Amerikában, stb., az, hogy valaki nem szaporodik, nem átok, hanem áldás. A nyugati civilizációban pedig bármelyik homoszexuális férfi elballaghat a spermabankba, örökítőanyagot adni, ahogy bármelyik leszbikus igénybe veheti a megtermékenyítésnek ezt a formáját, így gyarapítva a fogyatkozó nyugati népességet. De a szex célja különben sem csak a gyereknemzés. A meddőnek vagy sterilnek született emberektől sem vitatjuk el a csak örömszerzést szolgáló közösülést, mint ahogy azt sem, hogy örökbe fogadjanak.

Hont kolléga részletesen levezette: ama tradicionális szexuális erkölcs, amit a jobbos fundamentalizmus ma is számon kér, megkövetel, illetve nosztalgiával emleget, a gyakorlatban és tömegméretekben soha nem létezett. Soha nem volt olyan kor, ahol az emberek elsöprő többsége csak és kizárólag törvényesített heteroszexuális, monogám kapcsolatban élte volna ki vágyait, a házasság előtt, illetve azon kívül viszont egyáltalán nem.

Sőt, a helyzet ötszáz éve rosszabb volt, mint ma. Nagyságrenddel több volt a jelenleg átlagosnak mondottól eltérő, sőt akár a ma kifejezetten elítélt, törvénysértő kapcsolat. Nemes-és parasztcsaládokban egyaránt dúlt a vérfertőzés, bevett lévén a rokonházasság. Egységes családjogi anyakönyvezés és nyilvántartás hiányában rendszeres volt a bigámia, a vadházasság, s ami azzal járt: a zabigyerekek tömege. A házasságok többsége kényszerkapcsolat volt, így aki tehette, szeretőt tartott vagy prostituáltakhoz járt.

A koedukációt tiltó egynemű oktatásban (akárcsak a papneveldékben, szerzetesi rendházakban) azok is „buzulni” kezdtek, akik soha nem lettek volna melegek. Az egyházi hatalom pedig a legocsmányabb szexuális bűnöket, perverziókat követte (és tussolta) el. A polgárosodás, a demokrácia létrejötte, a jogkiterjesztő és jogbővítő emancipáció több évszázados folyamata aztán egyre többeknek adta meg a szexuális önrendelkezés lehetőségét. A szexuális partner, a házastárs szabad megválasztásának jogát, a törvényesített kapcsolat felbontásának vagy megszakításának intézményét.

Eltörölték a házasság előtti vagy azon kívüli viszonyt sújtó retorziókat. Bevezették a házasság alternatívájaként az élettársi kapcsolatot. Polgárjogot nyert a csak és kizárólag élvezet okán létesített közösülés. A fogamzásgátlás korszerűsödésével a nem kívánt terhesség veszélye minimalizálódott. A legtöbb nyugati országban megszüntették (vagy lényegesen enyhítették) a nagykorúak által önkéntes kenyérkeresetként űzött, a társadalom jelentős része által pedig igénybe vett pornó és prostitúció üldözését.

A szexfilmek, a szexuális forradalom révén bevetté váltak olyan közösségi rítusok, mint a csoportos orgia. A szexuális monogámiát előíró „hivatalos” párkapcsolati modell riválisaként megjelent a nyitott kapcsolat, sőt a nyitott házasság is. A szexuális emancipáció folyamatának logikus része volt a homoszexualitás dekriminalizálása is. Ami Nyugaton a II. világháború és a rendszerváltás közötti évtizedekben gyakorlatilag mindenütt bekövetkezett. S mind több egyéb dologban (beleegyezési korhatár, házasság, élettársi kapcsolat, örökbefogadás, stb.) lettek a melegek egyenrangúak.

Az orvosi, lélektani és szociológiai kutatások nyomán egyértelműen kiderült: a homoszexualitás nem fertőzés, deviancia vagy torzulás. Nem lehet „elkapni”, egy nyitott társadalomban csak az lesz meleg, akit ösztönei ebbe az irányba hajtanak. Ugyanakkor kétségtelen: hús-vér, szuverén egyéneknél nincsenek mindig eleve tiszta helyzetek.

Kinsey és Hite kutatásai szerint amúgy nem is a heteroszexuálisok vannak többségben, hanem a biszexuálisok. Az emberek legnagyobb hányada nem vegytiszta kategória, hanem homoszexuális, nagyon enyhe hetero beütéssel vagy hetero, látens, gyenge, passzív meleg vágyakkal. Életünk során a domináns és a látens ösztön harcol egymással. Aztán többnyire az erősebb lesz meghatározó, a biszexuálisoknál pedig a kettő valamilyen egyensúlyba kerül.

A látens homoerotikus vágyaktól senki nem lesz meleg (ahogy a fordítottjától se heteroszexuális). De a homofóbia egyik pszichés oka lehet ezen vágyak, illetve a rejtett homoszexuális késztetés görcsös elfojtása. A „szexuális vérvádakat” terjesztő, militáns homofób szélsőjobboldali mozgalmak is erről tanúskodnak. Tagjainak hímsovinizmusa, férfias rituáléi egyfajta szexuális gőzkieresztésként funkcionálnak.

A szélsőséges közéleti aktivitáson nyugvó, erőszakon, hímsovinizmuson és/vagy falkaszellemen, csapatba verődésen alapuló, tipikus macsó szenvedélyeket (tömeg-és csapatsportok, verdák, autóverseny, fegyverek, vadászat, foci, boksz, bandázás, közös testépítés, katonásdi, beavatási rituálék, stb.) űző politikai szekták mögött gyakran búvik meg egyfajta plátói, kompenzáltan homoerotikus férfiszerelem, lelki homoszexualitás. Az ilyen férfiak testi kielégülést a nőktől nyernek, ugyanakkor a nőket lenézik, nem tekintik egyenrangú partnernek, társnak. Érzelmileg csak férfitársaságban tudnak kiteljesedni.

Intézményes homofóbia csak a nyugati világon kívül létezik. De az eszmeiség a legrégebbi demokráciákban is mérgezi a közbeszédet. Európai szemmel különösen megdöbbentő és visszatetsző, hogy a gazdaság dolgaiban oly racionális, piacpárti republikánus politikusok közül némelyek milyen agresszív buzizásokra képesek. Pedig a homoszexualitás nem egy liberális métely, a meleg társadalom soraiban egyaránt van ultrakonzervatív monogám, szabados hedonista, liberális demokrata, szocdem és kereszténydemokrata, náci és kommunista, szelíd hívő és dühödt vallási fundamentalista.

Szóval jobb lesz vigyázni, mert a buzizás bumerángja gyakran azt csapja fejen, aki elhajította. Mi, liberális heteroszexuálisok pedig véssük be minél több ember agyába: a szexuális vérvádak nem csak a homoszexuálisok, hanem általában a szexuális önrendelkezés ellen irányulnak. Ezzel szemben fel kell lépni mindenkinek, aki nem akarja, hogy megmondják neki, hogyan keféljen.

(Fotó: MTI)