Döbbenetes, mire vetemednek ezek a gyökértelen, hazátlan liberális értelmiségiek! Külföldön támadják a saját országukat. Pedig rendes ember ilyet nem tesz.
A Mandiner szerzőpárosa is megmondta nemrég a liberálisokat kioktató dolgozatában: „Rendes ember az óvodában megtanulja, hogy a konfliktusait elintézi maga, és nem szaladgál az óvónénihez, mert nem kap piros tojást. Ti se szaladgáljatok minden vélt és valós sérelmetekkel Brüsszelbe, Strasszburgba, Genfbe, Washingtonba! Nyilván jól esik, ha fontos külföldi emberek – és ugye minden külföldi fontos – megveregetik a vállatokat, meg világlapokban szerepelhettek, de ne feledjétek: az árulkodással könnyen kárt okozhattok azoknak, akikhez tartoztok.”
De ezek soha nem javulnak meg. Egyikük például azt merészeli állítani: a kormány, a kormánypárt (és jogalkotói többségük) lehetetlenné tették, hogy a parlament gyakorolja az ellenőrző hatalmat a kormány felett. Mi több: „Megtámadták a sajtónak azt a jogát, hogy az igazságot közzétegye, és megpróbálták ellehetetleníteni azokat a kormányzatban dolgozó embereket, akik mindezekről másképpen vélekednek, mint ők, és ezt a véleményüket nyilvánosságra is akarták hozni.”
Sőt, úgy vélik, hatalomnak ezek a túlkapásai közvetlenül veszélyeztetik azokat a „fékeket és ellensúlyokat”, amelyekre az alkotmányosság épül. Még attól sem riadnak vissza, hogy olyanokat írjanak: „Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan kormányunk legyen, amelyik elhallgattatja a független véleményeket, engedi a politikát beleszólni a tudomány dolgaiba, veszélyezteti alkotmányos jogainkat, még a rendfenntartó erőktől is megtagadja a szükséges információkat, és a lojalitást előbbre valónak tartja, mint a köz tájékoztatásának kötelességét.”
Micsoda nemzetellenes hazaáruló, aki ilyenekkel rágalmazza saját kormányát? Csakhogy ezt Katrina vanden Heuvel, a baloldali The Nation szerkesztője írta a Bush-kormányról a HVG 2006. július 15-i számában. (Ami nyilván annak fényes bizonyítéka, hogy az itthoni liberális média az amerikai kormány kritikátlan talpnyalója, amely soha nem biztosít teret a Fehér Házat bíráló cikkeknek.) Tegyük hozzá: az Amerika-és Izrael-ellenes magyar jobboldali sajtó, miközben véres szájjal támadja az Orbán-kormányt külföldön bírálókat, ő maga nagy örömmel s élvezettel biztosít teret az USA és a zsidó állam kormányát támadó amerikai és izraeli értelmiségieknek.
Ez talán nem kettős mérce? A bennünket külföldön támadókat elítéljük, a más kormányokat nálunk bírálókat pedig leközöljük? Nem lenne egyszerűbb elfogadni, hogy a demokratikus nyilvánosság mára egy globális világmédiává tágult, amelyben mindenki ott támad és véd, ahol jólesik neki? Különben pedig, ha őmellette (s az ellenzék rovására) történik a külföldi beavatkozás, az ellen a Fidesznek nemigen szokott kifogása lenni.
Visszatérve Heuvel cikkére: a Bush-kormány, valamint a mindenkori izraeli kabinetek antiterrorista célú jogkorlátozó intézkedéseit nemzetközi szinten (igen, külföldön!) támadják évek, évtizedek óta. Van ezekben a kritikákban jogos és jogtalan, okkal és ok nélkül való egyaránt. Az aránytalan választ, a túlreagálást és túlkapást, a közhatalom jogállami ellenőrzésének gyengülését lehet és kell is bírálni. De az kétségtelen, hogy az amerikai elnökök szeptember 11. óta, az izraeli kormányfők pedig 1948 óta joggal mondhatják: megtámadták, támadják az országot. Méghozzá rakétákkal, tömeggyilkos merényletekkel.
Olyanok támadják, akik nem demokratikus jogokért, hanem a demokrácia és minden, tőlük eltérő gondolat megsemmisítéséért, egy totalitárius dogma kizárólagos uralmáért harcolnak. Lehet azt mondani, hogy az Egyesült Államok és Izrael helytelenül, elhibázottan, kontraproduktív módon reagál a kihívásra – de a támadás ténye nem vitatható.
De ugyan miféle, szeptember 11-hez vagy az izraeli-arab háborúkhoz, a fundamentalista dzsihádhoz mérhető támadás érte 2010. tavasza után az Orbán-kormányt? Milyen iszonyú fenyegetés indokolja a média, a jogrendszer, a gazdaság, a civil szektor olyan szintű állami felügyeletét, ellenőrzését, sarcolását, ami lényegében (főként békeidőben) példátlan a nyugati civilizációban?
Orbánéknak igazából attól kellene rettegniük, amivel dicsekedni szeretnek. Hogy a Nyugat előbb-utóbb követni fogja az ő modelljüket. Képzeljék el, hogy Brüsszel ugyanoly gátlástalanul büntetné őket, ahogy ők leigázták a független intézményeket, ahogy hadat üzentek Európának. Akkor a felcsúti rezidenciára már rég kitűzték volna az uniós lobogót.